2025. október 28. kedd

okt. 28
13:03
Újraindult a termelés a Dunai Finomítóban (NRGreport)
A MOL közlése szerint az ütemterveknek megfelelően megkezdődött a tűzesetben nem érintett üzemegységek fokozatos újraindítása, így a Dunai Finomítóban ismét elindulhatott az üzemanyagtermelés, egyelőre csökkentett kapacitással.
okt. 28
13:03
"Emlékeztet minket, miért van kezünk" – Rubik Ernő és a kocka, ami örökre megváltoztatta a világot (WMN)
A Rubik-kocka ötven éve nemcsak a világ egyik legnépszerűbb logikai játéka, hanem a magyar kreativitás és kitartás jelképe is. Feltalálója, Rubik Ernő nem hírnévre vágyott, csupán egy jó taneszközt akart készíteni hallgatóinak. A varázskocka ma összeköti a generációkat, inspirálja a tudományt, és újra meg újra bebizonyítja: a kéz és az értelem szöv
okt. 28
13:03
Oroszország is készen áll a párbeszéd fenntartására az Egyesült Államokkal (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával egyeztetett Minszkben.
okt. 28
13:03
Nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülő Kenyában, nincsenek túlélők (Telex)
A Cessna Caravan típusú repülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult a Masai Mara Nemzeti Rezervátumhoz, de a felszállás után nem sokkal lezuhant.
okt. 28
13:03
Hiába Lázár János hangzatos mondatai a pedofilok kémiai kasztrációjáról, a fideszes képviselők nem támogatták a javaslatot (Telex)
Nem kerül az országgyűlés plenáris ülése elé a jobbikos Ander Balázs és a mi hazánkos Novák Előd javaslata, a fideszes képviselők tartózkodtak a szavazásnál.
okt. 28
13:03
Hatékony és környezetbarát aranyvisszanyerés aerogéllel, a Debreceni Egyetem fiatal kutatóitól (Öko-drive)
Hulladékból arany – szabadalmaztatják a debreceni hallgató innovációját.
okt. 28
13:03
Szobrot emelnek Changpeng Zhaonak Washingtonban (KriptoMagazin)
Névtelen kriptobefektetők közösségi finanszírozással egy több mint 4 méter magas, aranyszínű szobrot állítanak Changpeng Zhao, a Binance alapítója tiszteletére Washingtonban. Az eseményre nem sokkal azután kerül sor, hogy Donald Trump amerikai elnök hivatalosan kegyelemben részesítette a korábban pénzmosással vádolt kriptomilliárdost. 50 000 dollár
okt. 28
13:05
Donald Trump "nagyon szívesen" indulna újra 2028-ban (Demokrata)
A kérdésre, hogy kiket tartana alkalmas utódnak, először nem akarta konkrét személyeket megnevezni.
okt. 28
13:09
Tankoljon meg még ma, szerdától újabb áremelkedés jön a kutakon (Menedzsment Fórum)
A benzin ára literenként 2 forinttal, a gázolajé 8 forinttal emelkedik.
okt. 28
13:09
Sürgős kabinetülést hívott össze Benjamin Netanjahu (Infostart)
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök sürgős kabinettanácskozást hívott össze keddre amiatt, hogy a Hamász késik halott túszai átadásával, és ezért milyen további szankciókkal sújtsák a palesztin iszlamista szervezetet.
okt. 28
13:09
Így vezethetik be a 14. havi nyugdíjat Magyarországon: megszólalt az államtitkár, erről minden idősnek tudnia kell (Pénzcentrum)
A kormány dolgozik a 14. havi nyugdíj bevezetésén, amit 2-4 év alatt lehetne megtenni - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
okt. 28
13:09
Techxpo 2025: Budapest ad otthont Közép-Európa legnagyobb innovációs és technológiai csúcstalálkozójának (Igényesférfi.hu)
November 13–16. között Budapest ad otthont a TECHXPO 2025-nek, a CES és IFA szellemiségét követő nemzetközi technológiai rendezvénynek.
okt. 28
13:09
Így hívják Lengyelország rendkívüli magyar városát, döbbenetes neve van (Promotions)
Igen érdekes magyar vonatkozású települések vannak Lengyelországban.
okt. 28
13:09
Kiderült Szoboszlai Dominikék titka (Magyar Hírlap)
Nem a norvég támadó lakhelye az egyetlen bizonyíték.
okt. 28
13:09
Gulyás Gergely: Az EB mindent megtesz, hogy eltakarítsa a jelenlegi magyar kormányt (Demokrata)
Brüsszel olyanokat ültetne a kormány helyébe, akik úgy ugrálnak, ahogy ő fütyül.
okt. 28
13:09
Nagyot drágult a gázolaj, de múlóban a piaci pánik (Mezőhír)
Az orosz olajvállaltokat sújtó Usa-szankciók Magyarországnak is fájnak. Nagyot drágult a gázolaj.
okt. 28
13:09
Az első brit Tractor Driver of the Year verseny (GépMax)
Az első brit Tractor Driver of the Year eseményen Mitchell Oldershaw bizonyult a legjobb traktorvezetőnek.
okt. 28
13:09
Breaking: nyolc magyar turista vesztette életét, miután lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában (Mandiner)
A fedélzeten tartózkodó 12 ember közül senki sem élte túl a katasztrófát.
okt. 28
13:09
A legnagyobb erdélyi magyar egyetemeken tízből nyolc hallgató nem jut be a kollégiumba (Telex)
Emiatt sokan nem is próbálkoznak. Kollégiumi helyzetkép az erdélyi magyar felsőoktatásban: utánajártunk, hogy valóban több hely kellene-e, vagy csak más az igény.
okt. 28
13:15
Cannes-i díjnyertes BDSM-film érkezik a magyar mozikba – premier előtt a BIFF-en látható a Pillion (Kreatív Online)
Alexander Skarsgård és Harry Melling főszereplésével 2026 elején a hazai mozikba kerül Harry Lighton első nagyjátékfilmje, a Pillion, amely a cannes-i filmfesztiválon már komoly elismeréseket gyűjtött be. A Pillion a rangos Un Certain Regard szekcióban mutatkozott be, ahol elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, valamint a Palm Dog for Mutt Moment e
okt. 28
13:15
Meghalt Prunella Scales, akit a Waczak Szálló Sybiljeként ismert a világ (SzMo)
A színésznő 93 éves volt. 2013-ban diagnosztizáltak nála vaszkuláris demenciát. Férjét tavaly novemberben vesztette el.
okt. 28
13:15
Külföldi turistákat szállító kisrepülőgép zuhant le Kenyában (Demokrata)
A hatóságok tájékoztatása szerint a repülőgép néhány perccel a felszállás után a földnek csapódott.
okt. 28
13:15
Nyugdíjba vonul ifj. Vitray Tamás – új főszerkesztő a National Geographic élén (Media1)
A Central Médiacsoport bejelentette, hogy 2026 januárjától ki veszi át a National Geographic magazin szerkesztését a nyugdíjba vonuló ifj. Vitray Tamástól.
okt. 28
13:15
Sokkoló Videóval! Britney Spears teljesen szétcsúszott! - Családja szerint újra önveszélyes, megint jön a gyámság! (Sassy)
Mindenki aggódva figyeli, ahogy Britney ismét a vesztébe rohan: botrányos Instagram-videóival sokkolja a rajongókat, éjszakai dühkitörései és egy félelmetes autózás a családját is kétségbe ejtette. Szerettei attól tartanak, hogy újra elveszítette a kontrollt – és most tényleg nagy a baj.
okt. 28
13:17
A francia vezérkari főnök egy orosz támadásra készíti fel a hadsereget (Demokrata)
Fabien Mandon szerint "Oroszország kísértést érezhet arra, hogy folytassa a háborút Európában".
okt. 28
13:21
Halottak napja: így járnak majd a tömegközlekedési eszközök a hétvégén (Menedzsment Fórum)
Mindenszentek és halottak napján, illetve az azt megelőző időszakban, október 30-tól november 2-ig a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – tudatta a társaság kedden az MTI-vel.
okt. 28
13:21
Újraindult a termelés a Mol százhalombattai olajfinomítójában a tűzeset után (Blikk)
Az október 20-ai tűzeset után csökkentett kapacitással indult el az üzemanyagtermelés a Dunai Finomítóban – írta meg a Mol a mai közleményében. Bár a tűzoltóság és a katasztrófavédelem megakadályozta, hogy az AV3-as üzemegységen kívül más is kárt szenvedjen, a kár mértéke még kérdéses. Az AV3 torony kulcsfontosságú, hiszen a nyersolaj-finomítás els
okt. 28
13:21
Itt az orosz állásfoglalás a budapesti békecsúcsról (Infostart)
Oroszország is készen áll a magas szintű párbeszéd fenntartására az Egyesült Államokkal, valamint arra, hogy megfelelő előkészítés után megtartsák a budapesti béke-csúcstalálkozót - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Minszkben, miután orosz kollégájával egyeztetett.
okt. 28
13:21
Meghalt Prunella Scales, a Waczak szálló sztárja (Blikk)
93 éves korában elhunyt Prunella Scales, a brit televíziózás egyik ikonikus alakja. A színésznőt leginkább a Waczak szálló című klasszikus szitkomból ismerhetett a közönség.
okt. 28
13:21
Trump kereskedelmi-gazdasági megállapodást kötött Japánnal – cserébe jelölik őt a béke Nobel-díjra (ATV)
Kereskedelmi és gazdasági megállapodásokat írt alá Tokióban kedden Donald Trump amerikai elnök Japán új miniszerelnökével, Takaicsi Szanaéval.
okt. 28
13:21
Nyolc magyar állampolgárságú áldozata van a kenyai légikatasztrófának (Demokrata)
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott a gépen.
okt. 28
13:21
A Berliner Zeitung leírta Zelenszkij rémálmát: innen már nem lesz visszaút (Mandiner)
Az ukránoknak elege van a háborúból.
okt. 28
13:21
Dráma Bodzavásáron: holtan találták a kórház orvosi igazgatóját az ügyeleti szobájában (naphire.hu)
Holtan találták kedden reggel Szabó Stefánia sebészt, a Buzău megyei sürgősségi kórház orvosi igazgatóját ügyeleti szobájában - az ügyben gyanús haláleset kivizsgálására indult nyomozás.
okt. 28
13:21
Médiapiac végveszélyben – Van-e esély a magyar szereplőknek a globálisokkal szemben? (Digital Hungary)
A hazai médiapiac szereplői szerint nem a globális techóriások, hanem a belső alkalmazkodás hiánya jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar médiára.
okt. 28
13:27
Megújult arculattal és weboldallal lép a jövőbe a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Kreatív Online)
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) 129 éves fennállása óta a hazai innovációs ökoszisztéma egyik legfontosabb pillére. A Hivatal most arculatának és digitális megjelenésének teljes megújításával erősíti a nyitottságot és az ügyfélközpontúságot.
okt. 28
13:27
Nem lesz egyszerű bevezetni az osztályozót a magyar focibajnokságban – Íme, az Nb Ii-esek válasza (Blikk)
Osztályozót szeretnének az NB I-es csapatok. Egészen konkrétan azt javasolják, hogy az élvonalban 11. helyen végző csapat ne essen ki azonnal a második ligába, az NB II másodikja pedig ne jusson fel közvetlenül, hanem egy párosmérkőzésen döntsék el egymás között, melyikük lesz az élvonal tagja a következő bajnokságban. A jelenlegi szabályok szerint
okt. 28
13:27
A NATO-főtitkár akadályozná meg az EU újabb, Ukrajnát támogató közös hitelfelvételét (Portfolio)
Nehéz helyzetbe kerül Ukrajna, ha jövő tavaszig nem kap egy jelentősebb tőkeinjekciót Európából, így most egyre fogy az idő, hogy az uniós vezetők eldöntsék, milyen módon akarják támogatni a védekező háborút folytató országot. Mark Rutte NATO-főtitkár személyesen tárgyal Belgium miniszterelnökével, aki a lefoglalt orosz vagyonok messze legnagyobb r
okt. 28
13:27
Híres jelmezek, archív kincsek, zseniális tervezők - A Vogue World: Hollywood Lakatos Márk szemén keresztül (Glamour)
Hollywood október 26-án felvette a legszebb ruháit. A Los Angeles-i The Paramount Pictures Studios legendás udvarán Oscar-díjas jelmeztervezők és világhírű divattervezők ruháiban vonultak a sztárok és a szupermodellek. Nicole Kidman Gildaként lépett színre, Hunter Schafer genderfluid hőssé változott, Doja Cat pedig a jövőből küldött látványos üzene
okt. 28
13:27
Nyolc magyar áldozata is van a kenyai légikatasztrófának (Autószektor)
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság. A Cessna Caravan típusú repülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai
okt. 28
13:27
Zacher Gábor végre megmutatta elbűvölő, 15 évvel fiatalabb feleségét (rtl.hu)
Zacher Gábor neve sokak számára egyet jelent a szókimondó őszinteséggel és a szakmai hitelességgel. Most azonban olyan oldalát is megmutatta, amit eddig kevesen láthattak: otthonába engedett betekintést, ahol felesége és tacskói jelentik számára a valódi békét.
okt. 28
13:27
Intim titkok: Liptai Claudia elárulta, mi a legfontosabb a párkapcsolatában! (AC News)
Ismét megmutatta, miért imádják annyian: nemcsak a képernyőn, hanem a magánéletben is sugárzik belőle az életöröm.
okt. 28
13:27
A Molnak is érdekesek lehetnek a Lukoil kényszereladásai, de az idő nagyon szorít (Telex)
Az amerikai szankciók miatt egy hónapja van az orosz Lukoilnak, hogy eladja a nemzetközi eszközeit. A rövid határidő miatt a bolgár és a román finomítók megvétele kevésbé reális a Molnak, de a töltőállomás-hálózatokra biztosan éhes a magyar vállalat.
okt. 28
13:33
Most Wanted: G.w.M és Bárdosi Sándor már unatkozik, miután Balázsék még mindig nem kapták el őket (Blikk)
Újabb helyszínen bukkantak fel a Most Wanted – A hajsza szökevényei: ezúttal G.w.M és Bárdosi Sándor jelentkeztek be Sződligetről, egy lazulós délelőtt közepén. A páros az RTL Facebook-oldalán posztolt videóban mesélt arról, hogy fagyiztak egyet, most pedig a Duna-partra készülnek kavicsot dobálni, vagy ahogy ők mondták, kacsázni.
okt. 28
13:33
Közel 9 ezer hektár föld vár új gazdára – indul a második árverési ütem (Agroinform)
A földárveréseket a kormányhivatalok bonyolítják le, közjegyzői jelenlét mellett. A cél: a termőföldek helyi, aktív gazdákhoz kerüljenek.
okt. 28
13:33
Mennyire hatékony az influenzaoltás? (Magyar Hírlap)
Ezt mutatják a nemzetközi adatok.
okt. 28
13:33
Új főszerkesztő a National Geographic magazinnál (MMonline)
2026. január 1-jétől új főszerkesztő irányítja a National Geographic magazin szerkesztőségét: Lugosi Péter veszi át a stafétát ifj. Vitray Tamástól, aki több mint egy évtizedes vezetői munka után nyugdíjba vonul. A leköszönő főszerkesztő a magazin tematikus különszámainak szerkesztésében továbbra is aktív szerepet vállal. A National Geographic maga
okt. 28
13:33
Újabb kormányválság Spanyolországban? (Demokrata)
Pedro Sánchez kisebbségi kormánya eddig is bizonytalan lábakon állt.
okt. 28
13:33
Mindegy jegy elkelt a magyar-ír meccsre (Demokrata)
Elfogytak a jegyek a labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án.
okt. 28
13:33
Bejelentették a megújuló Észbontók időpontját (Media1)
Az már korábban kiderült, hogy a Viasat3-ról egy konkurens csatornára kerül át a műveletlenségi vetélkedő. Most bejelentették a sugárzás időpontját és több más részletet is.
okt. 28
13:33
A Ripple technológiai igazgatója felkavarta az XRP-közösséget: akár 85 milliárd dollárnyi eszközt is értékesíthetnek (Fintech)
A Ripple technológiai igazgatója, David Schwartz komoly hullámokat kavart a kriptoközösségben, miután kijelentette: a vállalat értékesítheti a Ripple és az XRP letéti (escrow) jogait, ezáltal pénzzé teheti a jelenleg zárolt 35 milliárd XRP-t. Schwartz elmagyarázta, hogy bár ezek a tokenek csak a felszabadításuk után kerülhetnek forgalomba, a Ripple

Keresés