Egy nemzetközi márkatanácsadó cég idén is elkészítette a világ száz legértékesebb márkáját felsoroló listáját, amelyből jól látszik, hogy az autóipar továbbra is meghatározó szereplője a globális gazdaságnak. Az összesített rangsorban 14 autógyártó kapott helyet, és ha csak ezt a szegmenst vizsgáljuk, a Toyota bizonyult a legértékesebbnek.
Először kapott magyar vállalkozás innovációs díjat a Busworld Europe 2025 kiállításon, a buszipar legnagyobb nemzetközi seregszemléjén – tudatta az MTI-nek eljuttatott közleményében a Cube-Élmény Kft. A MyBusDirect Zrt. dolgozói utasszállítást segítő szoftverét a zsűri a leginnovatívabb megoldások közé sorolta. Az eseményt Brüsszelben rendezték, 40
Az Otthon Start Program érezhetően tovább élénkítette a már eddig is lendületes növekedést mutató ingatlanpiacot: a program indulását követő öt hétben 38,8 százalékkal nőtt a lezárt tranzakciók száma. A panelek iránti kiugró kereslet áremelkedéssel járt, míg a fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára csökkent az Otthon Centrum mérései szerint.
4,1-es magnitúdójú földrengés keletkezett Csongrád térségében szerdán, éjfél után, a rengést a lakosság Csongrádon és a környező településeken is érezhette - közölte a Hun-Ren Fi Kövesligethy Radó Szeizmológia Obszervatórium.
Sikerült leváltani az Országos Sóipari Társaság (Salrom) teljes vezetőségét, helyükre pedig ideiglenes mandátummal szakértőket neveznek ki – jelentette be kedden este Radu Miruta gazdasági miniszter. A tárcavezető ismét az állami vállalat korábbi vezetőit okolta a májusban történt parajdi sóbánya-katasztrófáért.
Az Uránia moziban tartott díszvetítés után a tévében is látható lesz november elején a Lechner Ödön világhírű magyar építészről és munkásságáról szóló Lechner örökség. Szabó Szonja doku-játékfilmjének főszerepeit Gáspár Tibor és Vizi Dávid játsszák, narrátora Szamosi Zsófia.
Évről évre nő számuk és egyre többen lennének nyitottak a munkavállalásra. Nincsenek elszállt bérigényeik. Megbecsülésre, közösségre, rugalmas munkarendre és fair fizetésre vágynak. Cserébe rutint, megbízhatóságot, élet- és munkatapasztalatot adnak. Mérlegen a nyugdíjasok, akik a következő 15-20 évben az egyik legfontosabb munkaerő-tartalékot jelen
Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak.
Az influenszer-lét korántsem a könnyű siker útja, ugyanis a figyelem középpontjában állni nagy felelősséggel jár – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. Az „Influenszerek jogi kézikönyve” című kötetet Koltay András, az NMHH elnöke, valamint Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese szerkeszte
Ez a kvíz a legtanultabb magyaroknak készült, így minden válasznál számít a figyelem és a rutin. A legtöbb játékos 4 pontnál nem szerez többet. Tudd meg, hogy átlag felett teljesítesz-e ma. A Kvízguru napi kvízei tökéletesek, ha szeretnéd megmozgatni az agyad egy kis kikapcsolódás közben. Gondolkodj, tanulj, és érezd, hogy az elméd újra lendületbe
Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden. A Dow Jones 0,5%-ot emelkedett, mivel egy sor kedvező vállalati eredmény az ipari szektorok felé terelte a befektetőket.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely a világ elsőszámú autógyártója, a Toyota számára hazai terepnek számít, és rendre itt hangzanak el a vállalat legfontosabb, a jövőt érintő bejelentései és jellemzően itt kerülnek leleplezésre azok a modell és technológiai koncepciók amelyek a
A tokiói Muscle Barban nem unatkoztak a magyar kalandorok: Csuja Imre kapott egy csattanós pofont, Badár Sándor először szkanderezett, majd fenékbe billentették, Scherer Péter pedig a "diótörőben" érezte magát. A színészlegendákat és hűséges "fegyverhordozójuk", Frohner Fecót jól meglepték az ázsiai pultos lányok. Nézd meg a Jobb, később mint soha!
Nem véletlenül ragaszkodnak sokan a modern gépek helyett a kotyogós kávéfőzőhöz: finom aromás kávét készít. De csak akkor ha megfelelően karban van tartva. Mutatjuk, hogyan kell profi módon megtisztítani a kotyogós kávéfőzőt.
Egy rekordméretű, 292 centiméter hosszú harcsát fogtak ki a dél-lengyelországi Rybniki víztárolóból, az ott rendezett horgászversenyen - közölte hétfőn a Niezalezna.pl lengyel hírportál.
"Angol, meg japán feliratokat látok, de nekem ez kínai!" – mondta Csuja Imre miután telefonos segítséget kért útitársaitól a Jobb, később mint soha! első részében, miután elhagyták egymást a világ legforgalmasabb gyalogátkelőhelyén Shibuyában, Tokió legforgalmasabb kerületében. A Jobb később, mint soha! ázsiai kalandnapló első két része már elérhet
A tokiói Muscle Barban nem unatkoztak a magyar kalandorok: Csuja Imre kapott egy csattanós pofont, Badár Sándor először szkanderezett, majd fenékbe billentették, Scherer Péter pedig a "diótörőben" érezte magát. A színészlegendákat és hűséges "fegyverhordozójuk", Frohner Fecót jól meglepték az ázsiai pultos lányok. Nézd meg a Jobb, később mint soha!
Milyen jövő körvonalazódik a kreatív szakmákban az AI térhódításával? Erről kérdeztük Frankó Csuba Deát, jövőkutatót (future foresight strategist), aki Ázsia, az amerikai kontinens, Afrika és Európa összefüggésében vizsgálja az innovációk globális alakulását több mint tíz éve.
A borászok, termelők, hatóságok és szakemberek közös munkája eredményeként sikerült visszaszorítani a szőlőültetvényeket fenyegető betegséget. A jövőben is ez lehet a védekezés kulcsa.
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, kedden mérsékelten emelkedtek a vezető amerikai és európai részvényindexek, és a nyitást követően az európai börzéken szerdán is felfelé van az irány. A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi feszültséggel, az ukrajnai béketárgyalással kapcsolatos hírekre és a vállalati gyorsjelentésekre fig