Visszatért a Covid? Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a betegek száma a háziorvosi rendelőkben, torokfájással, fejfájással és hányingerrel keresik fel az orvosokat.
Bíró Ada megvan? A hölgy tavaly áprilisban azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy ő volt a magyar televíziózás első nem létező bemondónője. Adát ugyanis a köztévé illetékesei mesterséges intelligencia segítségével hozták létre.
Ismét jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzések száma Németországban. Október 6. és 12. között eddig mintegy 6440 laboratóriumi vizsgálattal igazolt Covid-19-esetet jelentettek a Robert Koch Intézetnek. Egy héttel korábban jóval kevesebb, csupán 3850 esetet regisztráltak. A legelterjedtebb vírusváltozat a Frankenstein.
A kínai Pony.ai Európában a Stellantis-szal együttműködve kezdi meg robotaxijainak tesztelését: a program a következő hónapokban Luxemburgban indul, jövőre pedig fokozatosan több európai városra is kiterjesztik - jelentette a Cnbc.
A világ legnépszerűbb YouTubere a hírek szerint saját kriptovállalatot fog indítani. James „Jimmy” Donaldson, más néven MrBeast, több mint 445 millió feliratkozóval rendelkezik a YouTube-on, ezzel pedig a legnépszerűbb tartalomgyártó a világon. Arról ismert, hogy a csatornáján különböző kihívásokat és versenyeket szervez: 3 évvel ezelőtt például sa
Vannak szokások, amelyek aprónak tűnnek, mégis átalakítják az egész életet, és egy sokkal egészségesebb irányba terelik azt. A futás pontosan ilyen. Nem kell hozzá drága felszerelés, bonyolult edzésterv, csak egy pár kényelmes cipő, fél óra szabadidő, és egy döntés, hogy kitartóan építed fel a kondidat, és ezt rendszerességgel teszed. Sokan azt his
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel publikált adatai szerint idén augusztusban nettó 472 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.
Augusztusban is folytatódott a bruttó és a nettó keresetek emelkedése, de hetedik hónapja egy számjegyű a bérnövekedés Magyarországon – mondta az InfoRádióban a Portfolio vezető elemzője. Madár István azt is közölte, hogy a KSH adatai alapján a nettó medián kereset 2025 augusztusában 389 600 forint volt.
Új megállapodás született a Warner Bros. Discovery (WBD) és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) között, amelynek célja, hogy a paralimpiát eljuttassa európai nézők millióihoz.
A Bitcoin árfolyam zuhanás ismét a figyelem középpontjába kerül. Vajon meddig tarthat az árfolyam gyengülés? Kitart a korábban megállapított 105 000 dolláros támasz szint? A jelenlegi extrém magas piaci félelem ismét ideális időszak lehet a kockázatvállaló befektetők számára. A kriptovaluta piacok ismét a figyelem középpontjába kerültek, miután a B
Csak néhány napja volt a portugál-magyar (2-2) vb-selejtező, amelyen örülhettünk a válogatott bravúros teljesítményének és pontszerzésének, a futballszurkolókat máris másik meccs hozza lázba. Vasárnap összecsap a két ősi rivális, az Újpest a Ferencvárost fogadja, és a derbi, mint mindig, most is óriási érdeklődést generál. Találgatják a drukkerek,
Orbán Viktor gazdaságpolitikája csődbe vitte Magyarországot? A KlikkTV Mélyvíz című adásában Bod Péter Ákos közgazdász, volt jegybankelnök és egyetemi tanár mondja el, miért látja úgy, hogy a magyar gazdaság le van fojtva, és a jelenlegi kormány nem tudja vagy nem akarja helyrehozni az elmúlt 15 év hibáit. Miért nem beszél a politika érdemben a gaz
Közéleti szereplőket kérdeztünk a mostani Békemenet jelentőségéről, személyes élményeikről és arról, miért tartják fontosnak, hogy minél többen részt vegyenek.
A nyomozók első körben 365 millió forint értékben foglaltak le készpénzt és értéktárgyakat, de ez az összeg folyamatosan növekszik a pénzügyi adatok beérkezésével.
Módosítana keresési eredményein a Google: a platform szeretné elkerülni az Európai Unió versenyjogi szankcióját. A Google jelenleg a saját szolgáltatásait kínálja elsőként a találatokban.
Drágul az energia, nőnek a rezsiköltségek. mégis sokan nem tudják, hogy otthonukban akár több tízezer forintot is megtakaríthatnának évente egy egyszerű kalkulációval. A Gree HEM Plusz program most erre kínál megoldást. néhány adat megadásával bárki kiszámolhatja, mennyit spórolhat, ha korszerűsíti fűtési rendszerét. Ebben a konstrukcióban nem szük
Nem kaptad meg az Otthon Start hitelt? Oka lehet a jövedelem, a TB-jogviszony, a KHR-státusz, a munkaszerződésed vagy a külföldi jövedelem. Így javítsd az esélyeidet!
A Real-PR 93. szerint a szeptemberi 47-ről októberre 49 százalékra nőtt a kormánypártok támogatottsága a biztos szavazók körében, miközben a Tisza Pártot a szeptemberi eredményhez hasonlóan októberben is 40 százalékuk választaná
Emma Watson újra szerelmes: a 35 éves színésznő ezúttal Olaszországban nyaralt egy férfi társaságában, akiről azóta azt is kiderítették, hogy kicsoda. Ő Austin Kevitch, aki korábban Camilla Cabellóval is járt.
A szeptemberben eladott elektromos járművek (személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek) száma 26 százalékkal múlta felül a tavaly szeptemberit, Kínában mintegy 1,3 millió elektromos járművet vásároltak a múlt hónapban. Az Egyesült Államokban rekordszintre emelkedett az elektromos járművek eladása szeptemberben, éves összevetésben 66 százalékkal,
A következő hónapokban is tovább pörgetheti az Otthon Start program az ingatlanpiacot, ugyanis még rengetegen vannak olyanok, akik a közeljövőben tervezik a kedvezményes hitellel a lakásvásárlást - derül ki a zenga.hu hirdetési oldal felhasználói körében végzett felmérésből. A válaszadók a fővárosi kínálattal kevésbé vannak megelégedve, a többség p
Mindenkiben van valami különleges, amit mások csodálnak, néha irigyelnek is, akár titokban. Ebben a cikkben megtudhatod, mit sugallnak a csillagjegyek, mi az a tulajdonság, amelyet az emberek titokban csodálnak benned. Íme, mind a tizenkét csillagjegy titkos vonzereje, amit hasznosíthatsz a mindennapokban.