2025. október 17. péntek

okt. 17
11:06
Nyugdíjba vonult a magyar mentőápolók legendás alakja (Blikk)
Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be arról, hogy nyugdíjba vonult a kispesti legenda, Mahunka Géza mentőápoló, aki több mint négy évtizedet töltött a mentőknél. Mint írják, megszámlálhatatlan beteget látott el, és hűsége valamint szakmai alázata tette példaképpé. Munkáját a "Kiemelt mentőápoló" címmel is elismerték.
okt. 17
11:06
Már a nászút után elválnak? Sanya Rita mellett más nőkkel is szeretne ismerkedni: "Ez legyen egy nyitott házasság" (Blikk)
Kudarcba fulladt az esküvő utáni nászútja a Házasság első látásra Sanyájának és Ritájának, ugyanis mindketten összeférhetetlennek tartják egymást. Míg az egyikük úgy gondolja, a másik folyamatosan a szavába vág, addig a másik nem nézi jó szemmel, hogy esélyt sem ad a párja arra, hogy jobban megismerjék egymást. Ritával közölte Sanya, hogy nyitott h
okt. 17
11:06
Megőrzött vízkincs és szemléletváltás a magyar vízgazdálkodásban (Alternatív Energia)
Egymilliárd köbméterrel több vizet tartanak vissza a tájban, mint valaha.
okt. 17
11:06
A forintot is pofozzák a bankpiaci gyalulás miatt (Portfolio)
Péntek reggel tovább esett a forint, miközben a dollár negyedik napja tartó gyengélkedése és a nemzetközi bizonytalanságok mozgásban tartják a devizapiacokat. Főként az amerikai regionális bankoknál kialakult újabb válságtünetek hoztak kitárazást. A magyar fizetőeszköz 333 forint közelében jár a dollárral, és 390 felett az euróval szemben, ami a hé
okt. 17
11:06
Nincs szebb nő ma a Melrose Place sztárjának lányánál: a 24 éves Amelia tökéletes külsejéért rajong most a világ (Femcafe)
Lisa Rinna színésznő lánya, Amelia Gray Hamlin a minap a Victoria's Secret bemutatóján keltett hatalmas feltűnést, de nem ez volt a fiatal modell első olyan munkája, amire felfigyelt a világ tökéletes külsejének hála.
okt. 17
11:06
Groteszk szerelem (Demokrata)
Együtt – ausztrál–amerikai horror, 2025
okt. 17
11:06
Csak a zene (Demokrata)
David Gilmour: The Luck and Strange Concerts – Sony Music, 2025
okt. 17
11:06
Trump és Putyin döntése után: az oroszok szerint Magyarország kiválasztása egy erős üzenet egész Európának (Mandiner)
Foghatják a fejüket a brüsszeli bürokraták.
okt. 17
11:06
Egyre több cég vált elektromos járműre Magyarországon (Öko-drive)
Elfogyott az eredeti keretösszeg a vállalati e-autó programban, jókor jött az emelés.
okt. 17
11:06
A kriptopiac pengeélen táncol, merre mehet tovább a Bitcoin? (icobench)
A Bitcoin az elmúlt héten 8 százalékkal, 111 123 dollárra esett vissza, ami körülbelül 11 százalékkal alacsonyabb az eddigi
okt. 17
11:12
Megsemmisítő erejű gázrobbanás okozott katasztrófát Bukarestben (HírTV)
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
okt. 17
11:12
Megjött a hatóság jelentése, 220 ezer beteg egy hét alatt – az új járványszezon már most erősebb, mint a tavalyi (Portfolio)
A 41. héten 27 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű, és 217 300 fő akut légúti fertőzés tüneteive az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ friss jelentéséből, amely a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslésen alapul.
okt. 17
11:12
EU-s 800 millióból dobják fel az Magyarország legvadregényesebb ártéri erdejét: ezt tervezik (Pénzcentrum)
Magyarország egyik legkülönlegesebb ártéri erdejében, a Gemencben új fejezet kezdődik: több mint 799,9 millió forintos beruházás indul a Gemenci Ökoturisztikai Központ és az Erdei Vasút fejlesztésére.
okt. 17
11:12
Zelenszkij arca beszédes (Magyar Hírlap)
Így fogadta az ukrán elnök a budapesti békecsúcs hírét.
okt. 17
11:12
Egy kis Távol-Kelet (Demokrata)
Rua Asian Food and More – Érd
okt. 17
11:12
30 millió felhasználóval a háta mögött: ez a cég forradalmasítja a latin-amerikai kriptovilágot (BitcoinBázis)
A Bitpanda Technology Solutions (BTS), a digitális eszközinfrastruktúrát nyújtó vállalat bejelentette első latin-amerikai partnerségét az Ondo Finance-szel, egy brazil digitális fizetési és befektetési platformmal. Maga a BTS egyébként az osztrák Bitpanda része. A Bitpanda kriptotőzsde lakossági ügyfeleknek szóló platform, ahol bárki vásárolhat kri
okt. 17
11:12
Váratlan fordulat, elszólta magát Hegyes Berci: "Akár holnap összeházasodnánk…" (Sassy)
Egy love sztori, amiben tényleg minden van: tenger, napsütés, gyomorrontás, tervek és egy meglepően szép mondat arról, mit jelent valakit igazán szeretni.
okt. 17
11:18
Összeházasodik Vv Bálint és a Next Top Model Hungary gyönyörű sztárja – Kiderült, mikor állnak oltár elé (Blikk)
Nem is lehetne boldogabb Filipánics Bálint, főleg amióta megkérte a Balaton-parton a szerelme kezét. A Next Top Model Hungaryből ismert Czibolya Nikolett tavaly októberben lett a menyasszonya, de már gőzerővel készülnek az esküvőjükre. A ValóVilág egykori sztárja az apaságtól sem zárkózik el, de először szeretne mindent megélni a párjával kettesben
okt. 17
11:18
Iszonyú fotók: hárman meghaltak a panelházban gázrobbanás miatt, több sérült állapota súlyos Bukarestben (Infostart)
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
okt. 17
11:18
Nyilvános az idei Verzió programja – érkeznek a világ legfrissebb kreatív dokumentumfilmjei (Kreatív Online)
.
okt. 17
11:18
Gulyás Gergely elárulta, hogy visszatér-e Varga Judit (ATV)
Hetek óta terjeng a hír, miszerint visszatérhet a kegyelmi botrányba megbukott volt igazságügyi miniszter, Varga Judit, a Fidesz köreibe. Most Gulyás Gergely a 24.hu-nak adott nyilatkozatában elárulta, mit válaszolt neki az egykori miniszter az esetleges újbóli politikai szerepvállalását illetően.
okt. 17
11:18
Orbán Győző felnyomta Hadházyt az adatvédelmi hatóságnál (444.hu)
Orbánnak üzenem, hogy szánalmas, ahogyan a papa nadrágja mögé bújik! – kommentált a független képviselő.
okt. 17
11:18
Alig 3 percig volt Babicsek Bernát házánál a járőr, aki megelőzhette volna a színész halálát a szülők szerint (SzMo)
A Babicsek család ügyvédje szerint a riasztás miatt kiérkező járőr észlelte a füstöt és azt is tudta, hogy valaki bent van a házban, mégsem tett semmit.
okt. 17
11:18
Itt az ideje, hogy a gazdagok is kivegyék a részüket! (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor arra bíztatja a jómódú magyarokak hogy vállaljanak pénzügyi terheket a közösség érdekében.
okt. 17
11:18
Ami már Alaszkában sem jött be: Putyin megint elcsavarja Trump fejét – a brit lap szerint (Mandiner)
A Guardian újra felrakta a régi lemezt a befolyásolható amerikai elnökről és a ravaszságában verhetetlen orosz államfőről.
okt. 17
11:18
London luxusnegyedében nyílt Lamborghini szalon (Autószektor)
Stephan Winkelmann, az Automobili Lamborghini elnöke és vezérigazgatója október 9-én hivatalosan megnyitotta a Lamborghini Mayfairt. Fotók: Lamborghini Vendégek és VIP vendégek gyűltek össze a brit fővárosban. A londoni híres Berkeley téren található és az exkluzív Mayfair negyedre néző bemutatóteremben egy egyedi Ad Personam társalgó található, ah
okt. 17
11:18
Itt vannak a KSH számai: meglepő, hogy mennyit keres az átlagmagyar (naphire.hu)
2025 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazottak bruttó átlagkeresete 683 300 forint volt, a nettó átlag 472 600 forintot ért el – mindkettő jelentősen, 8–9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a reálkereset pedig 4,7 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet a KSH adatai szerint.
okt. 17
11:24
Orbán malmára hajtja a vizet a budapesti Trump–Putyin-találkozó? Szavazzon! (Blikk)
Hamarosan, várhatóan két héten belül Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A világ két nagyhatalmának vezetője Magyarországon az ukrajnai háború lezárásáról tárgyalhat majd. A csúcstalálkozó azonban nemcsak emiatt fontos: Orbán Viktor magyar miniszterelnök diplomáciai sikere is lehet, hogy a tárgyalást épp Bud
okt. 17
11:24
Prosztatamegnagyobbodás és szexuális problémák (WebBeteg)
A jóindulatú prosztatamegnagyobbodástól (BPH) szenvedő férfiak gyakran tapasztalják, hogy romlik az erekciójuk minősége, valamint további zavarok is felléphetnek szexuális életükben. Mindez nem az életkorral járó természetes változás, megfelelő kezeléssel javíthatóak a szexuális funkciók.
okt. 17
11:24
Tragikus fordulat következett be az Árulók fináléja után, hatalmas a baj az egyik szereplővel (Promotions)
Elborzasztja az embereket, ami történik, innen nincs visszaút.
okt. 17
11:24
Nem csak sportolókat érint a teniszkönyök (Magyar Hírlap)
A kezelés fő célja a fájdalom csökkentése, a tehermentesítés.
okt. 17
11:24
Repülő kullancs támad Magyarországon (Demokrata)
Már csak ez hiányzott...
okt. 17
11:24
Jön a Budapesti békecsúcs, Magyarország történelmet csinál (Demokrata)
Ha békét akarsz és kitartó vagy, akkor az eredmény is megérkezik, erről beszélt Menczer Tamás.
okt. 17
11:24
Égnek a vonalak: váratlan helyen tárgyalt az oroszokkal Szijjártó Péter (Mandiner)
Történelmi nap előtt áll Budapest, megkezdődtek az előkészületek.
okt. 17
11:24
IDEA Intézet: 49-38-ra vezet a Tisza a Fidesszel szemben a biztos szavazó pártválasztók között (Telex)
A kutatás szerint 6 százalékpontról 10-re nőtt a Tisza előnye, a két nagy párton kívül pedig csak a DK jutna be a parlamentbe.
okt. 17
11:24
Leépítés vagy felmondás a lakáshitel előtt: elúszhat az Otthon Start hitel? (Telex)
Az Otthon Start hitel várhatóan még sokáig elérhető lesz, azonban az állástalanság veszélyeztetheti a jogosultságot is.
okt. 17
11:24
GKI: A Sziget elmaradása több mint 30 milliárd forintos hiányt jelentene a magyar gazdaságnak (Telex)
A kutatóintézet elemzése szerint a pénzügyi károkon túl a súlyos presztízsveszteséget is jelentene, ami gyengítheti az ország turisztikai versenyképességét.
okt. 17
11:24
Orbánnak házigazdaként siker, Putyinnak kényszer, de Trumpnak is óvakodnia kell egy második Alaszkától (Telex)
Függetlenül attól, hogy mit hoz Trump és Putyin találkozója, Orbán mindenképp nyertese annak, hogy Budapest lesz a világ közepe. A házigazdaszerep azonban egy olyan politika eredménye, amely az országot konfrontálta szövetségeseivel az EU-n és a NATO-n belül. Putyin most nehezebb helyzetben tárgyal majd Trumppal, mint augusztusban.
okt. 17
11:24
Teához adva a ráncok maguktól eltűnnek - a botox elbújhat mögötte! Az ázsiai bloggerek természetes kollagénnak nevezik (EgészségKalauz)
Áztatáskor finom zselatinos gyöngyökké alakul: elősegíti a kollagéntermelést, és gyorsan kisimítja a ráncokat. Teához vagy zabkásához adva is finom, de desszert is készíthető vele.
okt. 17
11:26
Botrány a Bundestagban: Magyarországra mutogattak a németek, hatalmas vita lett belőle (Mandiner)
Valakit vagy valamit mindenképpen betiltanának.
okt. 17
11:26
#NoFilter – A tudatos bőrápolás kézikönyve a Rossmanntól és a Krémmániától (Telex)
Ünnepélyes bemutatóval érkezett a Rossmann polcaira a #NoFilter könyv – egy tudományosan megalapozott és közérthető útmutató mindenki számára, aki szeretne eligazodni a bőrápolás útvesztőjében.
okt. 17
11:28
Robbanás rázta meg Bukarestet, lerombolta egy tömbház két emeletét (Telex)
Két ember meghalt, legalább tizenöten megsérültek, a tűzoltók jelenleg is kutatnak a romok között.
okt. 17
11:30
Magyarország a 68. a világranglistán a várható élettartam alapján (Piac és Profit)
Monacóban a legmagasabb a várható élettartam a világon, 86,5 év. Nigéria és Csád a globális rangsor alján található, 56 év alatti átlaggal. A nők minden országban túlélik a férfiakat, globálisan átlagosan öt év különbséggel.
okt. 17
11:30
Merre tart a hazai műtárgypiac? (Portfolio)
Kusza képet kaptunk a hazai műtárgypiac aktuális állapotáról a hét eleji Kieselbach-aukción. Az őszi szezonban a két piacvezető galéria – a Virág Judit és a Kieselbach – közül elsőként az utóbbi lépett porondra, és az inkább csalódást okozó eredmények még iránymutatásra sem jók. Nem igazán érzékelhető, hogy mit keresnek a vevők, ahogy az sem, hogy
okt. 17
11:30
Meglepő változás az OTP-nél: novembertől már ezért is fizetniük kell az ügyfeleknek - ennek sokan nem fognak örülni (Pénzcentrum)
November 18-tól változnak az OTP Bank digitális szolgáltatásai: a push értesítések már nem lesznek díjmentesek. Az ügyfelek az Alap vagy a Plusz csomag közül választhatnak, az előbbi ingyenes, de nem tartalmaz értesítéseket, míg a Plusz csomagért havidíjat kell fizetni.
okt. 17
11:30
Megállítják a Revolutot? Komoly akadályba ütközött a fintech óriás terve (FinTechRadar)
Megakadt a Revolut teljes értékű banki engedélyének megszerzése.
okt. 17
11:30
Katalin hercegné lélegzetelállítóan gyönyörű új fotóján, nem győznek betelni vele a rajongók (Glamour)
Katalin hercegné legutóbbi megjelenésétől szinte elakadt az alattvalók szava: a hercegné férje, Vilmos herceg társaságában fogadta Husszein jordán koronaherceget és feleségét a Windsor-kastélyban.
okt. 17
11:30
Tudtad, hogy a női vámpírok megelőzték Drakulát? (Könyves Magazin)
25 évvel Bram Stoker Drakulája előtt már lecsapott az irodalomtörténet első vámpírja egy kamaszlány, Carmilla személyében. Ő vajon áldozat volt vagy maga a veszély?
okt. 17
11:30
Nőtt a Fidesz előnye, megtorpant a Tisza Párt (Demokrata)
A Real-PR 93. kutatása alapján a Tisza változatlan támogatottsága mellett a kormánypártok erősödtek a pártok versenyében.
okt. 17
11:30
Új parkoló rendszer Budapesten: jönnek a rövid távú helyek, futárzónák és K+R megállók (Helló Magyar)
Tudtad? Már K+R, félórás parkolóhelyek és futárbarát zónák is várnak Budapesten:

Keresés