2025. október 16. csütörtök

okt. 16
18:48
Genetikai egyezések igazolják a X. századi magyarok egy részének uráli eredetét (hirado.hu)
Genetikai egyezések igazolják a tizedik századi magyarok egy részének uráli eredetét – derül ki az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja kutatóinak közreműködésével készült tanulmányból, amely csütörtökön jelent meg Cell című tudományos folyóiratban.
okt. 16
18:48
A brit pénzügyminiszter szerint minden gazdasági gondjuk alapja a Brexit (ATV)
A brit pénzügyminiszter szerint súlyos és tartós károkat okozott a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
okt. 16
18:48
Íme az újabb nagy fogás: Debrecenben is retteghetnek a tuningautósok (Autónavigátor)
A debreceni rendőrök a közlekedési hatósággal közösen is rendszeresen szerveznek célzott akciókat, amiken kiemelt figyelmet fordítanak az illegális gyorsulási
okt. 16
18:48
A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta átigazolásával (m4sport.hu)
Németh Anett válogatott röplabdázó véleménye szerint a lehető legjobb döntést hozta, amikor a nyáron az olasz élvonalban szereplő Perugia csapatától a Chierihez szerződött.
okt. 16
18:48
Ettől a Netflix krimitől leesik az állad, minden eddiginél keményebb, egyenesen a bűn világába ránt, ahonnan nincs kiút (Promotions)
A nézők szerint ritkán készült ennyire nyers, brutális és valósághű sorozat, ahol a bűn felszámolása maga válik bűnné.
okt. 16
18:48
Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia új levelező tagjait (Magyar Hírlap)
A Pesti Vigadóban, a köztestület székházában tartotta őszi közgyűlését az MMA.
okt. 16
18:48
Az elektromobilitás új korszaka: Ey-prognózisok (Üzletem)
Kína száguld az elektromos átállásban, Európa újra lendületet venne, az Usa lelassul – az Ey globális előrejelzése szerint a hibrid technológiák kulcsszerepet kapnak a következő évtizedben.
okt. 16
18:48
Végre lép a Spotify: 75 millió AI-generált dalt töröltek a platformról (Balatonica)
Évek óta pletykák és fórumviták tárgya, hogy a Spotify tele van ismeretlen, sablonos, sokszor más előadókat utánzó zenékkel. Egyre többen gyanították, hogy ezek nem hús-vér producerek, hanem mesterséges intelligencia által gyártott termékek, amelyek jelenléte torzítja az egész streaming-ökoszisztémát. Most úgy tűnik, a platform végre komolyan veszi
okt. 16
18:48
Most jött: Ruszin-Szendi Romuluszt gyanúsítottként hallgatták ki Kaposváron (naphire.hu)
Garázdaság gyanújával gyanúsítottként hallgatták ki Ruszin-Szendi Romuluszt a kötcsei incidens miatt, miután meglökött egy újságírót. A Tisza Párt szakértője szerint "ócska lejáratókampány" zajlik ellene.
okt. 16
18:50
Újabb botrányt kell átvészelnie a királyi családnak (Magyar Hírlap)
Aggódnak Károly király egészségéért.
okt. 16
18:54
Ezen a napon választották meg a magyarok kedvenc pápáját (Metropol)
II. János Pál Magyarországon is járt.
okt. 16
18:54
Az első behívóját megkönnyező Lukács Dániel úgy érzi, nagyot fordult vele a világ másfél hét alatt (m4sport.hu)
Lukács Dániel az M4 Sportnak adott exkluzív interjút, melyben a kezdetektől egészen a válogatott legutóbbi két mérkőzéséig sok témát érint a támadó, aki szerint nagyot fordult vele a világ, ám kizökkenteni nem lehet, ő már kicsit előre tekintve klubcsapatáról is gondolkozik, hisz a hétvégén már a Puskás Akadémiánál kell ismét, hogy bizonyítson.
okt. 16
18:54
Csipke, latex és meztelenruha minden mennyiségben – Így vonultak a sztárok a Victoria’s Secret rózsaszín szőnyegén (Life)
Ezt viselték a híresség a Victoria's Secret divatbemutatójára!
okt. 16
18:54
A Waberer’s stratégiai szándéknyilatkozatot ír alá a GYSEV-vel (Magyar Hírlap)
A szándéknyilatkozat illeszkedik a Waberer’s Csoport 2027-ig szóló stratégiájába.
okt. 16
18:54
Szijjártó Péter: Magyar Péterék a rezsicsökkentés ellen szavaztak (Magyar Nemzet)
Nem engedik, hogy a magyar családok fizessék a háború árát.
okt. 16
18:54
Varga Juditék nem ismernek kompromisszumot – ha asztalosműhelyről van szó (Forbes)
Kompromisszumok nélkül, kiváló minőségű eszközökkel szerelték fel: kielemeztük Varga Judit és Windisch László cégének asztalosműhelyét.
okt. 16
18:54
Bizarr jelenetek a portugál–magyaron: senki sem érti, hogy mi történt (Mandiner)
Megismételték a nem mindennapi megoldást.
okt. 16
18:54
Melyik a legjobb szívbarát étrend? A dietetikus szerint ez az 5 szokás az őszi hónapokban újra feltöltheti az energiaraktárakat (EgészségKalauz)
A szív és az erek különösen érzékenyek az évszakváltozásokra, időjárásváltozásokra. A hűvösebb időszakban megnő a szívinfarktus és a stroke kockázata, a hideg hatására az erek összehúzódnak, a vérnyomás pedig emelkedik, megfelelő táplálkozással azonban sokat segíthetünk a szervezetünknek.
okt. 16
18:54
Akkor és most fotók: Így változott Palvin Barbi alakja az első Victoria's Secret bemutatója óta (InStyle)
Palvin Barbi 13 évvel ezelőtt lépett először a Victoria's Secret kifutójára, és bár azóta sok minden változott, az nem is kérdés, hogy a magyar modellnek helye van a divatvilág leghíresebb angyalai között.
okt. 16
18:54
Megúszta a kötbért Hajdú Péter, így zárult le a vitája az RTL-lel (Médiapiac)
Úgy tűnik, végleg lezárult a vita Hajdú Péter és Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című RTL-műsor producere között. A nézeteltérés abból indult, hogy a játékosok kiszavazták a műsorvezetőt, aki búcsúzáskor állítólag megszegte a szabályokat – emiatt felmerült, hogy kötbért kell fizetnie a csatornának.
okt. 16
18:54
Imre Bence továbbra sem tudja, hol folytatja majd a pályafutását (vehir.hu)
Az olimpikon Imre Bence bízik benne, hogy a THW Kiel legyőzi szombaton a válogatottbeli csapattársait, Palasics Kristófot, Bartucz Lászlót és Sipos Adriánt foglalkoztató MT Melsungent a német férfi kézilabda-bajnokság rangadóján. A jobbszélső szerződése az idény végén lejár Kielben. Elmondta, ezzel kapcsolatban nyár óta nem változott a helyzet, tov
okt. 16
18:54
Álmagyar szervezetek alakításával hazudnak az ukránok a kárpátaljai magyarság állapotáról (Pesti Srácok)
A MÁÉRT záródokumentuma olyan álmagyar, ukránbarát szervezetekre hívja fel a figyelmet, amelyek a nemzetközi vizsgálóbizottságok előtt bizonygatják, hogy a kárpátaljai magyarság köszöni, jól érzi magát.
okt. 16
18:56
Ezek a finanszírozók "etetik" a Magyar Péteréknek jókat mérő közvélemény-kutatókat (Mandiner)
Kiderült, honnan és mennyit kapnak a manipulációs kerekasztal tagjai.
okt. 16
19:00
Ez az elfelejtett nemesfémek titka (Privátbankár)
Az arany és az ezüst teljesítményét is túl tudta szárnyalni az utóbbi egy évben egy ritkán emlegetett nemesfém, vajon miért? Hány nemesfém van vajon, amelyek befektetési célpontnak is alkalmasak? Miben különböznek a csúcsokat döntögető aranytól?
okt. 16
19:00
Szörnyű kegyetlenség: fagyállóval mérgezett meg egy kisbabát a bébiszitter (BorsOnline)
A kisbaba szíve leállt, újra kellett éleszteni.
okt. 16
19:00
Hangokat hallott a JetBlue egyik utasa, megpróbálta kinyitni a gép ajtaját (Infostart)
A nő fura hangokat vélt hallani az Airbus A320-as repülőgép hajtóműve felől és pánikba esett.
okt. 16
19:00
A legveszélyesebb csillagjegyek rangsora - Vigyázz, kivel kezdesz ki! (Metropol)
Minden egyes csillagjegynek megvan a maga sötét oldala.
okt. 16
19:00
AI-alapú jogtárat fejleszt Magyarország, feleslegessé fogja tenni a jogászok munkájának egy részét (Portfolio)
Az igazságügyi tárca 2026 első negyedévére ígéri az országban egyedülálló, mesterséges intelligenciára épülő jogtár bevezetését. Az új platform közérthető nyelven válaszol majd a felhasználók jogi kérdéseire, ezzel jelentősen megkönnyítve a lakosság és a vállalkozások eligazodását a komplex jogszabályi környezetben - írja az Index. November 25-ei
okt. 16
19:00
Mercosur: végképp bealkonyul a cukorrépa-termelőknek? (Agroinform)
A cukorpiac szereplői szerint az EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás tervezett védzáradéka nem nyújt valódi védelmet az európai termelőknek.
okt. 16
19:00
Egy csimpánzból lesz sorozatgyilkos a Primate című horror első előzetesében (Player)
A Primate, azaz Főemlős című horror egy széles körben ismert, ám nem mindig alkalmazott igazságot fog beleverni a nézők fejébe: ne tarts vadállatokat házi kedvencnek!
okt. 16
19:00
Erősen rákkeltő lehet, ha így sütöd ki olajban az ételeket (Femcafe)
Érdemes tudni, hogy nem minden olaj való sütésre, sőt, belefuthatunk rákkeltő hatásokba is.
okt. 16
19:00
Az Oroszország jelentette veszély nem fog megszűnni (Magyar Hírlap)
Akkor sem ha a háború véget ér.
okt. 16
19:00
Az unióban ismét Európa energiabiztonsága ellen szavaztak – a képviselőket az se zavarja, hogy ezzel sok ország gázellátása veszélybe kerül (Mandiner)
Csütörtökön szavazott az Európai Parlament két bizottsága az orosz gáz- és olajimport teljes tilalmáról.
okt. 16
19:00
"Már előző nap is a kedvében járok" – Férfiak, hogyan próbálkoztok a feleségnél, ha össze akartok bújni vele? (Bien)
A férfiak megosztják, milyen apró trükkökkel kezdeményeznek intimitást a párjukkal. Ezek a módszerek nemcsak a kapcsolatot erősítik, de a mindennapokat is színesebbé teszik.
okt. 16
19:06
Forr a hangulat a tőzsdén: az OTP húzta a piacot, miközben a Mol visszaesett (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,49 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 103 065,51 ponton zárt csütörtökön.
okt. 16
19:06
Balázs Andi: "A szememen keresztül folyik ki az agyam" (BorsOnline)
Ha nem volna elég egy színházi évad négy bemutatóval, akkor azt még bőséggel lehet fokozni. Balázs Andi az egyetemi tanulmányai mellett még angolórákat is vesz.
okt. 16
19:06
Senki sincs biztonságban Ukrajnában: újra meghozta a legkényesebb döntést Zelenszkij (Mandiner)
Ettől félt mindenki.
okt. 16
19:12
Felkapta a puttonyt a forint és elkezdett szüretelni (Privátbankár)
A magyar fizetőeszköznek jó napja volt csütörtökön.
okt. 16
19:12
Dörzsölhetik a tenyerüket a leendő nyugdíjasok (Menedzsment Fórum)
Időarányosan jól állnak a hazai nyugdíjpénztárak, szeptember végéig szépen emelkedtek az árfolyamok. Az év végéhez közeledve érdemes kihasználni egy adótrükköt azoknak, akiknek lakáscélú kiadásaik vannak, hiszen akár 150 ezer forintot is nyerhetnek befektetés nélkül.
okt. 16
19:12
Karácsony Gergely bejelentette, elsőre elbukott a Sziget megmentésének terve (Blikk)
Karácsony Gergely egy új Facebook-posztban számolt be a Sziget jövőjéről. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy sürgős lépésekre van szükség a fesztivál megmentése érdekében. Nem ment át a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottságán az a javaslat, hogy megszüntessék a Sziget Zrt.-vel kötött eddigi területhasználati megállapodást. A Fidesz nemmel sz
okt. 16
19:12
Elértük Tóth Balázs nővérét, sok titkot elárult a kapusról, a válogatott hőséről: "Csatár volt, de kiderült, hogy nem szeretett futni" (Blikk)
Tóth Balázsra sokan büszkék. A labdarúgó-válogatott kapusa kedden főszereplője volt a Portugália elleni bravúrnak (2-2). Az angol Blackburn kapusa egy kis faluban nőtt föl, ott kezdett focizni. A testvére most arról is mesélt a Blikknek, hogy milyen volt a gyerekkoruk, illetve milyen most Balázs kapcsolata Zuboggyal, az 500 lelkes településsel. És
okt. 16
19:12
Ismét horogra akadt Stefán, a Ráckevei-Duna abszolút rekordpontya (hirado.hu)
A méretes pontynak igen jó az étvágya, több kilót hízott az utóbbi időben.
okt. 16
19:12
"Most mit vegyek fel?" – Sokkoló, de a nők életük során ennyi időt töltenek készülődéssel egy kutatás szerint (Life)
Hölgyeim, most kapaszkodjatok meg a szempillagöndörítőben: tudományosan igazolták, hogy az életetekből 2,5 év csak a készülődéssel megy el.
okt. 16
19:12
Sikeres volt a sportfinanszírozás átalakítása (Magyar Hírlap)
Jelentette be Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
okt. 16
19:12
Török Gábornak és Magyar Péternek is válaszolt Gulyás Gergely a Mandiner Klubestjén, de szóba került Varga Judit is (Mandiner)
Győrbe érkezett a Mandiner Klubest – közélet, kvíz és élő zene egy estén!
okt. 16
19:12
Hidegzuhany a Ferencváros 5-0-s hazai veresége a Sparta Praha ellen! (Magyar Nemzet)
A zöld-fehérek búcsúztak a női labdarúgó Európa-kupa selejtezőjében.
okt. 16
19:12
Hasznos extrák a Peugeot elektromos modelljeihez (Autószektor)
Az elektromos autókról gyakran az jut eszünkbe, hogy innovatívak, de bonyolultak. A Peugeot ezt a téves nézetet állítja a fejet tetejére: a márka fejlesztéseinek célja az egyszerűség. Az akkumulátor-előfűtés például egy sokakat érintő problémára kínál praktikus megoldást. Hidegben ugyanis az akkumulátor belső kémiai folyamatai lassulnak, ezért az a
okt. 16
19:12
Napi matek kvíz: Te tudod a jó megoldást? (Kvízkuckó)
Napi matek kvíz: Készen állsz egy gyors agytornára? Próbáld ki ezt a feladatot, és derítsd ki, mennyire vagy penge számolásban! Vajon te tudod a helyes megoldást? A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon jó, mert ezek a fejtörők szórakoztató módon fejlesztik a memóriát, segítik a tanulást, javítják a koncentrációt, és
okt. 16
19:14
A német középkor titkos bíróságai (Magyar Nemzet)
A jog és titok nem mindig zárták ki egymást.
okt. 16
19:18
A forint Halloweenre készül, jó csütörtökje volt (Menedzsment Fórum)
A magyar fizetőeszköz erősödött csütörtökön a bankközi piacon.

Keresés