Az Egyesült Államok katonái a gázai tűzszünet felügyeletéért lesznek felelősek, de nem lépnek háborús területre a Gázai övezetben - közölte J.D. Vance amerikai alelnök.
Nyolc hónap alatt 233,2 ezer új személyi hitel szerződést kötöttek a bankok; ennyi új szerződésre korábban még soha nem akadt példa, miközben rendre dönti a csúcsokat a frissen kihelyezett hitelek összege is – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
Az ukránok szándékosan pont akkor támadják az orosz olajfinomítókat, amikor a tervezett őszi karbantartások miatt amúgy is jó néhány leállt – mondta Olekszij Anton az InfoRádióban. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint most úgy tűnik, a magyar kőolajellátást nem akarják megzavarni a Barátság-vezeték elleni támadással
A számviteli törvény (2000. évi C. törvény, Szt.) több lényeges pontját módosítaná a kormány az október 2-án társadalmi egyeztetésre bocsátott adótörvény-módosítási javaslatban foglaltak szerint. Cél a hazai számviteli gyakorlat közelebb vitele az adórendszer és különösen a társasági adó szabályaihoz, illetve a jogharmonizáció erősítése és a beszám
Egy éven belül ez a negyedik kormány Franciaországban. Kulcskérdés, sikerül-e elfogadni a költségvetést pár héten belül. Az ellenzék már most bizalmatlansági indítványról és kormánybuktatásról beszél.
Téves az a nézet, hogy ma is a hosszú, többhetes balatoni vakáció jelentené a kikapcsolódás ideális formáját. Azok a turisztikai szereplők, akik így gondolják, nem igazodnak a fogyasztók rövidebb, de rendszeres pihenést előnyben részesítő preferenciáihoz. A nemzetközi kutatások szerint a kéthavonta esedékes, néhány napos szabadság hatékonyabban csö
Az Osztrák–Magyar Monarchia gasztronómiájának legszebb arcát eleveníti fel kifinomult eleganciájával a Várkert Bazár aljában található Ida Bistro, ami tökéletes találkozó- és rendezvényhelyszín az őszi szezonra – el is mondjuk, miért! Hova tűntek a régi családi vasárnapi ebédek, amikor mindenki felöltözött a legszebb ruhájába, és több generáció egy
Európán belül legtöbbünk a tengerparti hangulatot, a kulturálisan gazdas városokat vagy a békés hegyvidékeket keresi, ha utazásra adja a fejét. De mi lenne, ha a legnagyobb élményt nem a klíma, hanem az emberek adnák? Egy friss kutatás szerint a kontinens legbarátságosabb országa nem Olaszország, nem Portugália és nem is Görögország, hanem egy egés
A függetlenként induló, a várost 2014 óta vezető Csányi József nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Kiskunfélegyházán. Csányi a szavazatok 52,32 százalékát szerezte meg, míg a legerősebb ellenfele, Kása Norbert azok 29,5 százalékát.
Egyelőre nem okoztak óriási károkat a légitársaságoknak és a reptereknek a lezárások, de hosszabb távon minden azon múlik majd, hogy mennyire válnak állandóvá a hasonló incidensek.
Felnőttként tanulni komoly döntés. Sokan azért vágnak bele, mert váltani szeretnének, mások egy biztosabb, jobban fizető szakmát keresnek, vagy egyszerűen régóta dédelgetett álmaikat szeretnék valóra váltani. A mai világban egyre több olyan mellékállás létezik, amit akár teljesen pályakezdőként is el lehet kezdeni, rugalmas időbeosztással, online.
Közel négy évtized után az MTV megszünteti öt zenei csatornáját az Egyesült Királyságban. A december 31-én életbe lépő döntés a megváltozott zenehallgatási szokások következménye: a popvideók ma már nem a tévéképernyőkön, hanem online platformokon hódítanak. A legendás zenecsatorna ezzel egy korszakot zár le.
Mi a jó szülői magatartás? Ha fegyelmezünk, ha megengedőek vagyunk, ha egyezkedünk? Napjainkban egyre inkább terjed az a nézet, hogy adjunk a gyereknek minél több szabadságot, ne fegyelmezzünk, inkább beszéljük meg vele a dolgokat, de vajon tényleg ez a jó megoldás?
Megmutatjuk, hogyan kerülhet vissza a vércukorszinted a normál kerékvágásba, és azt is eláruljuk, hogy lehet az egészséges étkezés igazán ínycsiklandó is.
"Rengeteg gyermekről beszélhetünk. Hiába mondják azt, hogy nincsen kiskorú, de, volt, mert akkor még kiskorú volt vagy éppen fiatalkorú volt, voltak, voltunk, és mellettünk nem állt senki."
A tetoválás ma már nemcsak az önkifejezés egyik formája, hanem komoly trend is. Egyre többen választanak valamilyen mintát a bőrükre, legyen szó emlékről, motivációról vagy egyszerűen csak esztétikumról. De vajon tisztában vagyunk azzal is, milyen hatással lehet ránk a bőrünkre kerülő inta?
A 36 éves László augusztus 20-a óta van éber kómában. Családja és barátai összefogtak, hogy esélyt kapjon a gyógyulásra egy drága svájci klinikán, amihez segítséget is kérnek.
A modern vállalati környezet egyik legnagyobb kihívása az olyan nehezen mérhető, mégis kulcsfontosságú kompetenciák objektív azonosítása, mint a stressztűrés, a vezetői potenciál vagy az együttműködési készség. A hagyományos kiválasztási és értékelési módszerek, mint az interjúk vagy a tesztek általában nem adnak képet arról, hogyan teljesíthet egy
A Bitcoin az emlékezetes október 10-én, pénteken 16700 dollárt zuhant árfolyamában, ami kevesebb mint nyolc óra alatt 13,7%-os korrekciót jelentett. A 105000 dollárra történő hirtelen esés a BTC-ben kifejezett teljes határidős nyitott pozíciók 13%-át likvidálta pillanatok alatt. A hullámszerűen végbemenő likvidálások és hatalmas veszteségek ellenér
Kiegyensúlyozó energiák, tisztuló döntések és néhány meglepő találkozás színezi a hetet. A légkör könnyebb, mégis fókuszált, és több jegynél kerül előtérbe a kapcsolatok finomhangolása. A hét közepén különösen sok minden állhat össze a maga helyére.
Sébastien Lecornu francia miniszterelnök újbóli kinevezése után két nappal, vasárnap este megalakult az új francia kormány – jelentette be az elnöki hivatal.
Sébastien Lecornu francia miniszterelnök újbóli kinevezése után két nappal megalakult vasárnap este az új francia kormány - jelentette be az elnöki hivatal.
Nem mindennapi, több mint öt évtizedes aktív pályafutás után sem tervezi a visszavonulást Egri József, a Szentgál FC veterán kapusa, aki 72 évesen a vármegyei harmadosztályban két unokájával is egy csapatban játszik.
Sébastien Lecornu francia miniszterelnök újbóli kinevezése után két nappal megalakult vasárnap este az új francia kormány - jelentette be az elnöki hivatal.