Pontosan ott, amelyik országgal való kapcsolatért jó ideje támadják a Tisza Pártot, az utóbbi héten turbófokozatra kapcsolva a mesterséges intelligenciával is megtolt kampányt.
A gyermekvédelemről szóló közbeszéd az elmúlt hónapokban méltatlanul eldurvult. Gyermekvédelemben dolgozókat, köztük egy nevelőszülőt szólaltattunk meg.
A DK és a Mi Hazánk már bejelentette a 106 választókerületi jelöltjét, hogy azt a látszatot keltsék, mintha lépéselőnyben lennének a két nagy párttal szemben. A valóságban persze szó sincs lépéselőnyről, a közvélemény-kutatások szerint mindkét pártnak tepernie kell a következő hónapokban az 5 százalékos parlamenti küszöbért.
Jövő nyártól a hazai vállalatoknak is átláthatóan kell biztosítaniuk, hogy az azonos, vagy hasonló értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak a dolgozóik. Egy országos kutatás szerint a munkáltatók többsége még nem készült fel a szervezeti kultúrát alapjaiban meghatározó változásra, míg a munkavállalók attól félnek, hogy nyilvánossá válik a fizetésü
Hétfőn derült ki, hogy veszélybe kerülhetett a Sziget Fesztivál jövője, mivel a szervező cég a jelenlegi, külföldi tulajdonos kezdeményezésére felmondta a jövő évi területfoglalási engedélyt a rendezvény helyszínére. Később kiderült, hogy a fesztivál alapítójához, Gerendai Károlyhoz fordultak. Most újabb részleteket osztott meg tárgyalásokról.
Feltételezett robbanóeszközt találtak hétfőn a Fejér vármegyei Sárszentmihályon, a rendőrség az azonosítás idejére lezárja a környéket - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede az MTI-vel hétfőn.
Dánia autonóm területe akár meg is előzheti a cseheket és elérheti a csoport második helyét, ehhez azonban tényleg csoda kellene. A kudarc így is jókora, és nem csoda, hogy a cseh közvélemény a kapitány lemondását követeli.
Az idei hazai fesztiválszezon világosan megmutatta: a látogatói szokások és a fogyasztás radikálisan változnak. Andrejszki Richárd, a Chef Market Zrt. vezérigazgatója - aki a fesztiválokon jelen lévő vendéglátóegységek egyik legnagyobb beszállítójaként első kézből látja a trendeket - részletesen értékelte a piac átalakulását, a generációváltás hatá
A BCSDH Fenntartható jövőért díján Rakó Ágnes, a KPMG partnere „Vezető Nő” kategóriában kapott elismerést. A szakember a digitalizáció, az ESG és a sokszínűség területén végzett munkájával példát mutat a fenntartható és befogadó vállalati működésben.
Hollywood gyászol: Diane Keaton 79 éves korában hunyt el Kaliforniában. A legendás színésznő, akit a világ az Annie Hallból és A keresztapa-filmekből ismer, évtizedeken át meghatározó alakja volt az amerikai filmiparnak. Halálhíre után sorra érkeztek a megemlékezések, köztük legközelebbi barátaitól és pályatársaitól, Bette Midlertől és Goldie Hawnt
Új fejlemények láttak napvilágot a parajdi sóbánya-katasztrófa ügyében, amely hónapok óta súlyosan érinti a Kis-Küküllő menti településeket. A hatóságok szerint a helyreállítás a tervek szerint halad, és hamarosan megoldódhat az ivóvízellátás problémája.
Néhányszor már összeboronálták Zinedine Zidane-t a francia futballválogatottal, ezúttal ő adott újabb muníciót a frigyhez. A Festival Dello Sportnak nyilatkozva a korábbi világbajnok labdarúgó, a Real Madriddal játékosként és edzőként is Bajnokok Ligáját nyerő korábbi klasszis elárulta, nem is olyan soká visszatér valamelyik kispadra.
A horvát élelmiszer-kiskereskedelmi piac bevétele 2024-ben elérte a 8,41 milliárd eurót, ami 8,8%-os nominális növekedést jelent az előző évhez képest - tudósított az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Egy 30 éves légifelvétel indította el azt a régészeti nyomozást, amely 2025 tavaszán egy eddig ismeretlen, késő avar kori temetőt tárt fel Rézhegy-dűlőnél. A kutatás nemcsak új lelőhelyet azonosított, hanem egy letűnt közösség életének apró részleteit is feltárta.
Számos új koncepcióautót mutatott be különböző márkáitól egy, az autógyártó jövőjét tárgyaló YouTube-prezentáció részeként október 13-án a Toyota elnöke, Tojoda Akió. Az esemény részeként az is megerősítést nyert, hogy a Century – amely korábban egy luxuslimuzin, később egy luxusterepjáró típusneve volt – a Toyota-csoport zászlóshajómárkája lesz. A
Woody Allen megható esszében emlékezett meg a szombaton, 79 éves korában elhunyt Diane Keatonről. A rendező a The Free Press-ben közzétett írásában nemcsak közös múltjukat és szerelmüket idézte fel, hanem azt is, milyen mély hatást gyakorolt rá Keaton személyisége és művészete.
2025. október 12-én, vasárnap lapunk kihirdette A fa című novellapályázata eredményét, és átadta a díjakat a Margó Fesztiválon. A nyílt pályázatot a szakmai zsűri képviseletében Závada Péter értékelte, majd méltatta a díjazottakat; a meghívásos pályázat győztesét, Vass Norbertet a zsűri nevében Medvigy Édua laudálta. A méltatásokat olvashatják, a f
Személyesen hallgatta meg Ursula von der Leyen Várhelyi Olivért a kémügyben. Miközben az EB elnökét a saját politikai oldala részletes vizsgálatra szólította fel, a magyar egészségügyi biztos tagadta, hogy tudott volna a beszervezési akcióról.
79 éves korában, október 11-én elhunyt az Oscar-díjas színésznő, Diane Keaton, aki egy ideje már a nyilvánosságtól távol töltötte életének utolsó heteit, hónapjait. A világsztár haláláról nem közöltek részleteket, annyit viszont tudni, hogy a közelmúltban hirtelen romlott az állapota. A színésznő 50 évesen fogadta örökbe az első gyermekét, viszont
Életének 85. évében, a múlt szerdán hunyt el Mezey György, a magyar labdarúgás legendás alakja. Az egykori szövetségi kapitány emléke előtt tisztelgett legutóbbi meccsén a magyar válogatott is, amely fekete karszalaggal lépett pályára. Mezey György temetésével kapcsolatban a család tett bejelentést.
Újra elindult az ország legnagyobb játékversenye, az Ország Játéka. Október 13-tól a közönség egy hónapon át szavazhat a legizgalmasabb újdonságokra, miközben értékes nyeremények is gazdára találnak.
Marozsán Fábián kétszettes győzelemmel bejutott a második fordulóba, a legjobb 16 közé az Almatiban zajló, egymillió dollár (337 millió forint) összdíjazású, keménypályás férfi tenisztornán. A friss világranglistán 52. magyar játékos azzal az olasz Luca Nardival (88.) csapott össze hétfőn, akit eddigi három összecsapásukon legyőzött.
Bár az MKIF már számtalanszor megmutatta, miért kell folyamatosan figyelni a gyorsforgalmi utakon, még mindig akadnak banális okokból bekövetkező balesetek.
Miközben Németországban ezrek aggódnak az állásuk miatt, Kecskeméten hatalmas fejlesztés készül. Az egyik legnagyobb autógyártó minden eddiginél nagyobb szerepet szán Magyarországnak – itt épülhet fel az európai autógyártás új központja.
Woody Allen megható esszében emlékezett meg a szombaton, 79 éves korában elhunyt Diane Keatonről. A rendező a The Free Press-ben közzétett írásában nemcsak közös múltjukat és szerelmüket idézte fel, hanem azt is, milyen mély hatást gyakorolt rá Keaton személyisége és művészete.
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A külgazdasági és külügyminiszter két megállapodást írt alá Mustapha Berraffal, az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének elnökével. A tárcavezető hangsúlyozta, a megállapodás értelmében a Magyar Diplomáciai Akadémián évente harminc olyan sportdiplomatát képeznek majd, akik afrikai országból érkeznek.
Az emberi hatás mindig kelleni fog, és a legjobb megoldások nem kampányként maradnak meg, hanem történetként, amiről beszélnek – vélik a Prizma verseny zsűrielnökei.