Felállva tapsolva fogadták az izraeli parlamentben Donald Trump amerikai elnököt és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt. Netanjahu beszéde után Trump is felszólalt, de beszéde közben egy rendzavarót ki kellett vezetni a teremből.
Alaposan lemaradtunk az OECD-országok átlagától. Például a vastagbélszűrés esetében a részvételi arány Magyarországon mindössze 3%, míg Svédországban 79%.
A farmer az egyik legkedveltebb ruhadarab, amely sosem megy ki a divatból. 2025 őszén új, izgalmas farmertrendek hódítanak, amik frissességet és stílust hoznak a mindennapokba.
Kétségtelen, hogy Ausztria minden évszakban remek úti cél a magyar utazók számára. Nyáron a festői kirándulóhelyek, télen a hangulatos karácsonyi vásárok és a hófödte sípályák vonzzák a látogatókat. Ha azonban valami igazán egyedülálló és kivételes élményre vágyunk, érdemes a térképen kicsit távolabbra tekinteni – például a Nockberge hegység közepé
Lenyűgöző barokk kastély felújítására szánta el magát a kormány. Az OTP Bank és a magyar állam fejenként 20-20 milliárdot szán a gödöllői Grassalkovich-kastélyra. Az impozáns épületet Sissi is imádta, nem a pompa, hanem a kényelem volt az elsődleges cél. Tekintse meg a magyar történelem fontos épületét!
Már az őszi hónapokban is gyakoriak az időjárási szélsőségek: míg nappal kellemes hőmérsékletet mérhetünk, hajnalban akár fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. Ez komoly kockázatot jelenthet a közlekedésben. A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó idén is arra biztatja az autósokat, hogy még az első komoly fagyok előtt gondoskodjanak a téli gumics
Máskor szeptember végén, október elején pólóban rövidnadrágban járkáltunk, most két hete még a fűtést is be kellett kapcsolni. Az utóbbi napokban ugyan kellemesek a délutáni hőmérsékletek, de a 15-18 fok nem éppen az, amit vénasszonyok nyaraként emlegetünk.
Nagy vihart kavartak a Fradi-szurkolók a szombati győri női kézilabda-mérkőzésen. A vendég zöld-fehérek egy vállalhatatlan molinóval üzentek a vendéglátóknak. A találkozó után a szövetség is lépett az ügyben.
Kiemelt beruházásként szinte minden szabály alól felmentették a projektet. A részleteket titkolják, a költségek 150 milliárd forintnál járnak, a háttérben Ruszlan Rahimkulov, orosz üzletember is felsejlik.
Ahogy azt Veczán Zoltán a Mandineren megírta, most kellene a jobboldaliaknak eleganciát tanúsítaniuk, és függetlenül a politikától együtt örülni annak, hogy van egy új magyar Nobel-díjasunk.
Lesújtó hírre ébredt ma Magyarország: Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon közölte, hogy bizonytalanná vált a 2026-os Sziget Fesztivál megrendezése. Az is benne van a pakliban, hogy idén volt az utolsó alkalom, amikor a fesztivált a megszokott formájában élvezhette a közönség.
Súlyos vasúti baleset történt hétfő délelőtt Szlovákiában, alig néhány kilométerre a magyar határtól: két személyszállító vonat ütközött össze Szádalmás közelében. A hatóságok szerint közel százan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen.
Túl a negyvenen címmel mutatták be Laczkó Zsuzsa kötetét péntek este a könyvtárban. A szerző a kötetben negyven országban tett útiélményét osztja meg az olvasókkal. Nem útikönyvnek, hanem afféle sztorizós élménybeszámolónak szánja Laczkó Zsuzsa szerző a Túl a negyvenen című kötetét, derült ki a pénteki bemutatón, a városi könyvtárban. A félreveze
Egy egykori állami gondozott nő arról mesélt az RTL Házon kívül riportjában, hogy amikor még csak 14 éves volt, amikor a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, Juhász Péter Pál megmutatta neki a nemi szervét egy nyári táborban.
A korábbi hírekkel ellentétben Benjamin Netanjahu mégsem utazik Egyiptomba a gázai békekonferenciára. Az izraeli miniszterelnök a közelgő zsidó ünnep miatt nem vesz részt a Donald Trump amerikai elnök által társelnökölt egyiptomi csúcstalálkozón.
A Sziget Zrt. tulajdonosai nemrégiben ismét felvették a kapcsolatot a legendás fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény vele folytathassa működését.
Az újra fellángoló kínai-amerikai kereskedelmi háború egyik kulcseleme Kína lépése a ritkaföldfém export betiltására. Ez a 17 fém ugyanis kulcsfontosságú az elektronika, az elektromos autó gyártás, a repülőgép hajtóművek vagy a fegyvergyártás területén.
Egyre többen értenek egyet abban, hogy a 2010-es évek alacsony inflációs rezsimjéhez már nincs visszaút. Az új korszakban egyre gyakoribbá válnak a kínálati sokkok, amiket a mesterséges intelligencia terjedése, a geopolitikai feszültségek és a klímaválság is drámaibbá tesznek. A jegybankoknak újra kell gondolniuk, hogy hogyan reagálnak erre a kihív
A Visa a nemzetközi pénzügyi szektor kiemelt eseményén, a Sibos 2025 konferencián bejelentette: a Visa Direct szolgáltatáson keresztül stablecoin-alapú előfinanszírozási pilotot indít, amely új lehetőséget kínál a nemzetközi pénzmozgások területén, elősegítve a likviditást és modernizálva a treasury műveleteket a digitális gazdaság igényeinek megfe
Az elkövetkezendő évek jelentős fenyegetése lesz az üzleti életben a geopolitikai instabilitás és az AI rohamos fejlődése, derül ki egy frissen megjelent tanulmányból, amely 2900 kockázati tényezőt gyűjtött össze és rangsorolt. Ugyan még egy jódarabig a kibertámadások és az adatvédelmi incidensek jelentik majd a legnagyobb kockázatot, az előrejelzé
A brit királyi család rajongói számára minden évben izgalmas kérdés, hogy az uralkodóház legfontosabb tagjai mely országokba utaznak majd el. Magyarországon az elmúlt 50 évben 9 ilyen hivatalos alkalomra került sor. A Windsor-ház esetében azonban ezzel nem merül ki a magyar vonatkozások tárháza.
A partnerség Magyarország turisztikai célpontként való népszerűsítését, illetve a helyi kereskedők és kínai turisták digitális fizetési élményének javítását célozza A Weixin Pay (WeChat Pay)* és a Visit Hungary a mai napon együttműködési megállapodást írtak alá, amely mélyebb együttműködést alapoz meg a két fél között. A cél Magyarország kulturál
Mi az áteresztő bél szindróma, és hogyan okozhat puffadást, hisztaminproblémát vagy bőrtüneteket? Dr. Balaicza Erika belgyógyász és Debreczeni Dóra terepfutó jártak Tatár Csillánál a Tünetben.
Munkaerő-közvetítésben a contracting egy sajátos foglalkoztatási forma, ami a klasszikus közvetítés és a kölcsönzés között helyezkedik el. Projektalapú, határozott idejű szerződéses foglalkoztatásról van szó, amit egy közvetítő cég szervez le.
A pár napja életbe lépett amerikai szankció miatt a szerb olajfinomító nem jut külföldről kőolajhoz. A problémákat segíthet kezelni a Mol, amely a krízis nyertesévé is válhat így.
Robert Kiyosaki, a "Gazdag papa, szegény papa" című bestseller szerzője újabb borúlátó üzenetet osztott meg a közösségi médiában. A neves befektető szerint a történelem egyik legnagyobb gazdasági válsága már nem csupán közeledik, de még ién be fog következni, és hatásait a hétköznapi emberek pénztárcájában is hamarosan érezni lehet.
A Case Ih Optum traktorcsalád már eddig is népszerű volt a gazdák körében. A 250-es, 270-es és 300-as modellszámú Cvxdrive Afs Connect erőgépek mellé aztán most újabbak érkeztek.
Október közepe különleges égi látványosságot tartogat: a Jupiter környezetében ritka együttállás lesz megfigyelhető. Október 12. és 15. között ugyanis a HD 61660 jelű, 7,9 magnitúdós csillag a bolygó holdjainak síkjába ér, és egy vonalba rendeződik a négy Galilei-holddal – az Ióval, az Európával, a Ganümédeszzel és a Kallisztóval.