Az állam ugyanennyit tesz hozzá, így összesen negyvenmilliárd forintból újul meg az épületegyüttes. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Mi történt? Az OTP Bank elnöke , Csányi Sándor, a bank igazgatóságának döntése alapján 50 millió eurót (mintegy 20 milliárd forintot) ajánlott fel a gödöllő
Bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője a külföldi tulajdonos döntése miatt. A Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését.
A Zeneakadémia végzőseként Philadelphiában megnyerte a Luciano Pavarotti Nemzetközi Énekversenyt Sümegi Eszter Kossuth-díjas művész, a Magyar Állami Operaház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A férje Nagy Ferenc gépészmérnök, egy lányuk és két unokájuk van.
Az "elektroszmog" kifejezést több mint fél évszázada vezették be, és máig gyakran használják a mesterséges elektromágneses sugárzás gyűjtőfogalmaként. A szó azt sugallja, hogy a elektromágneses mezők szennyezik környezetünket, és potenciálisan károsak lehetnek az egészségre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
Idén is lesz Victoria's Secret Fashion Show, ahol természetesen Palvin Barbara is kifutóra lép. A nagy hírt a magyar modell a közösségi oldalán jelentette be egy merész videóval. Az eseményre már csak pár napot kell várni.
Andrew Garfield határozottan kijelentette, hogy nem szeretne visszatérni a következő Bosszúállók-filmbe, amely a Bosszúállók: Ítéletnap címen debütál 2026-ban. A színész kijelentését annak ellenére tette, hogy korábban már több Pókember-filmben is szerepelt.
A Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését.
Az átadott első hét túsz nem szorul azonnali orvosi segítségre. Az elsők között Izraelbe érkezett a magyar állampolgársággal is rendelkező Omri Miran, mellette Gal és Ziv Berman, egy elrabolt testvérpár, Matan Angreszt, az egyik elhurcolt katona, Alon Ohel, akinek a szeme megsérült a Hamász terrortámadásában, Eitan Mór és Gaj Gilboa Dalal. A Nemzet
A fürdőszoba az otthonunk azon része, ahol a napot kezdjük és végezzük, így a helyiség színvilága nagyban meghatározhatja a hangulatunkat. Legyen szó nyugtató reggeli pillanatokról vagy esti relaxációról, a fürdőszoba színei befolyásolják, milyen érzésekkel hagyjuk el ezt a teret. Ebben az elemzésben sorra vesszük, mely színek milyen hangulatot ára
Az idei év első fele is jól alakult az egészségpénztárak szempontjából: a tagdíjbevétel és a vagyon szépen emelkedett, miközben nőtt a taglétszám is a kasszáknál. Dr. Lukács Marianna, a Patika Egészségpénztár és az Új Pillér Egészségpénztár egyik alapítója, a Patika-csoport vezérigazgatója BiztosDöntés.hu-nak elmondta: az állam is nyert az egészség
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy tiszavasvári sütőipari üzem ellenőrzésekor. A feltárt jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették. Továbbá mintegy 207 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból. Az e
Donald Trump megérkezett Izraelbe, az elnöki repülőgép a Ben Gurion reptéren landolt. A látogatás kulcsfontosságú állomása annak a közel-keleti békefolyamatnak, amelyet a múlt héten bejelentett tűzszünet indított el a Gázai övezetben. Trump Izraelből az egyiptomi békecsúcsra tart, ahol többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök is jelen lesz.
A RackForestnél tudják, hogy a szerverszolgáltatásaik kulcsfontosságú magyar cégek működését biztosítják. Vállalják is azt a felelősséget, hogy még a nehezebb időkben is a legjobb döntéseket segítsenek meghozni. Az elmúlt hónapokban olyasmi történt a RackForest szerverszolgáltatónál, amire a cég 2014-es indulása óta még nem volt példa. Gyakoribb le
Oliver Solberg mellett Ott Tanak neve is felmerült lehetséges versenyzőként, aki Kalle Rovanpera helyét átveheti a Toyotánál. A 2019-es világbajnok azonban cáfolta, hogy visszatérne a japán gyártóhoz.
A miniszterelnök, Orbán Viktor, az OTP vezérével, Csányi Sándorral és Lázár Jánossal együtt, Gödöllő bejelentette, hogy a magyar kormány és az OTP Bank 20-20 milliárd forintot ad a Grassalkovich-kastély felújítására
A Sztárbox legutóbbi epizódja minden korábbinál nagyobb indulatokat váltott ki a nézőkből. Bár a szokásos izgalmak és látványos összecsapások sem maradtak el, sokan felháborodtak a pontozásokon, és csalást emlegetnek a közösségi oldalakon.
Október 7-én, kedden rendezte meg a Szépalma Állatvédelmi Alapítvány az első, széles publikum számára nyitott szakma konferenciáját, melyet óriási érdeklődés övezett.
"Csányi Sándorral olyan bejelentést teszünk, amit évtizedekig emlegetni fognak Gödöllőn, és az egész országban" – írta még az esemény előtt Orbán Viktor Facebook-oldalán hétfő reggel.
Milyen vicces, hogy a nap nagy részét ülve töltjük, de amikor meg akarjuk erősíteni a testünket, azonnal lefekszünk a padlóra... De miért kellene az erős hasizmokat a kemény parkettán előállítani? Van egy másik módja is: az állva végezhető hasizom-gyakorlatok. Egyszerű, elegáns és mindenekelőtt funkcionális!
Orbán Viktor miniszterelnök, Csányi Sándor, az OTP Bank vezérigazgatója, és Lázár János építési és közlekedési miniszter közös bejelentést tettek a Gödöllői Grassalkovich-kastély felújításának kapcsán.
A Magyar Növényvédelmi Társaság (Mnt), az Mnt Integrált Védekezési Szakosztálya, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Növényvédelmi Intézete 2025. december 8-án rendezi meg a 38. országos növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási tanácskozást.
Az Európai Unióba való csatlakozásunkkal vállaltuk a közös fizetőeszköz bevezetését, ám most úgy tűnik, jégre került a téma. Orbán Viktor nem tervezi bevezetni az eurót, főleg politikai okokból, de a jelenlegi gazdaságunknak is többet ártana, mint használna a dolog.
A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál Pitch Fórumának különlegessége, hogy a kamaszok is bemutatják filmterveiket a felnőtt profi forgatókönyvírók, rendezők mellett. A fődíjakról a diákzsűri dönt, de szakmai zsűrik is díjazzák a filmterveket mindkét kategóriában.
Komoly fluktuációs hullámot indíthat el a magyar munkaerőpiacon az EU bértranszparencia-irányelve, amely 2026. június 7-étől kötelezővé teszi a bérek átláthatóságát.