A motor stílusa az 1980-as éveket idézi, egy olyan évtizedet, amely egyre nagyobb hatással van a mai popkultúrára – tetten érhető a zenében, a divatban, az öltözködésben és egyéb területeken, így az új motorok tervezésénél is. A Honda CB1000F letisztult formavilága az alapokra koncentrál, erőteljes, áramvonalas vonalvezetése a tanktól a hátsó idomi
A gyermekek gyakran elfelejthetnek mindennapi feladatokat, mint például házi feladatok megírása vagy egyszerű üzenetek továbbítása. Azonban, ha a feledékenység rendszeresen megfigyelhető, és a gyermek szinte képtelen emlékezni dolgokra, amire korábban könnyen emlékezett, az figyelemhiányos állapotra utalhat.
Amikor gyerek voltam, nálunk mindig volt télen dunyhaajtó. Anyám készítette 0 körüli költséggel, és remekül működött. Most elárulom, mi ez és hogy lehet neked is.
A jövő héten közli a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) második becslését az ipar augusztusi teljesítményéről, valamint adatokat az építőipar és a keresetek augusztusi mutatóiról.
Nincsenek túlélői a Tennessee államban pénteken történt gyárrobbanásnak, az amerikai hatóságok korábban legkevesebb 18 embert tartottak nyilván eltűntként.
Erről számolt be egy közeli barát a People magazinnak. A család ezt igyekezett titokban tartani, de meglepő volt, hogy a színésznő nemrég eladta álmai otthonát is.
Vegyesen mozogtak az árszintek az elmúlt héten a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 3,2 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal lett olcsóbb, míg a repce 0,4 százalékkal drágult.
Vasárnap kezdetét veszi a Marokkó Rally, amelyen a Dacia pilótája, Nasser Al-Attiyah, valamint a Toyota két versenyzője, Henk Lategan és Lucas Moraes között dőlhet el az idei tereprally-világbajnoki (W2RC) cím sorsa.
A Sepsis Alliance szerint világszerte a szepszisfertőzés a gyermekek halálozásának vezető oka, évente több mint 3,4 millió életet követel, és ezeknek a haláleseteknek 85%-a 5 éves kor előtt következik be.
Ez az agymozgató kvíz gyors tempóban váltogatja a témákat, így nem lehet megszokásból felelni. Sokan ötnél több helyes választ nem adnak, mert egy-egy apró csavar könnyen megfogja őket. Neked sikerülni fog jobbra?
A hollywoodi színésznő, Diane Keaton váratlanul elhunyt – ezt a család szóvivője erősítette meg szombaton az amerikai médiának. A tragédia előtt azonban még mentőegység vonult a színésznő otthonához, ami további kérdéseket vet fel a halál körülményeivel kapcsolatban.
A volt amerikai elnök leült egy maréknyi baloldali aktivistával és megállapították azt, hogy szerintük Magyarországon 15 éve "antidemokratikus" kormány van, és a demokrácia elveszett.
Életének 78. évében, október 10-én, születésnapján elhunyt Kreszta Traján, a magyarországi román közösség meghatározó politikai és közéleti szereplője, a román nemzetiség országgyűlési képviselője - közölte a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ).
Intenzív hete volt a magyar gazdaságnak és intenzív héten van túl a Portfolio csapata is. A kettő nem független egymástól, hiszen a Portfolio mindenhol, mindig ott van, ha valami fontos, a gazdaságot is meghatározó esemény történik, és feldolgozzuk a legkülönbözőbb tartalmainkon keresztül: egyedülálló rendezvényeinkkel, különleges előadóinkkal, egy
Az X-Faktor legutóbbi adásában a mentorok több versenyzőt is beajánlottak a Csillag születikbe. Az évek alatt azonban több alkalommal is előfordult, hogy a tehetségek mindkét műsorban próbára tették magukat. Mutatjuk, kik voltak ők!
Nemhogy a Covid előtti, de még a tavalyi látogatószámot sem sikerült felülmúlniuk idén nyáron a hazai fürdőknek, igaz a külföldi vendégek száma nőtt. A változékony időjárás, a magas energia- és üzemeltetési költségek, valamint a megváltozott vendégszokások egyaránt kihívások elé állították az üzemeltetőket. A vendégek visszacsábítása érdekében orsz
Az amerikai szenátus elfogadta a GAIN törvényt, amely a hazai mesterséges intelligencia és HPC chipek értékesítését helyezi előtérbe. A National Defense Authorization Act súlyos gazdasági károkat okozhat a kriptobányászati iparágnak, ha elfogadják. Az amerikai szenátus egy átfogó mesterséges intelligencia törvényjavaslatot terjesztett elő a Nationa
Nem kötelező, és nem fair hogy bárki egy televíziós műsorban - vagy akár a hétköznapi életben - kihasználja egy másik ember sebezhetőségét és visszaéljen vele.
Október havába léptünk, a levelek aranybarnára színeződnek, és a levegő friss és csípős. A csillagjegyed segíthet abban, hogy megtaláld az idei ősz legtrendibb stílusát.
Besúgórendszer épült ki a gyermekvédelemben és a javadalmazást is azerint alakították, hogy valaki tagja-e a kormánypártoknak vagy sem egy volt dolgozó szerint. Hegyi Ildikó a Tisza Párt vezetőjének beszélt korábbi tapasztalatairól.
Az OTP Bank lépett egy nagyot és új, ingyenes számlacsomagokat vezet be október végétől az új ügyfeleknek, ami átrendezheti a hazai bankszámla-piacot. Azonban a meglévő számlatulajdonosok számára is jó hírek érkeztek.
Politikai bohózat Párizsban: Macron újra kinevezte a 14 óra után lemondott miniszterelnökét. Szarkasztikus elemzésünk leleplezi, kinek az érdeke a francia káosz. Kattintson a vidám felvonásért!
Hetvenkilenc éves korában meghalt Diane Keaton. Az Annie Hall, a Manhattan, A Keresztapa-trilógia, az Elvált nők klubja és az Egyszerűen bonyolult Oscar- és Golden Globe-díjas színésznője Kaliforniában hunyt el szombaton.
Amikor Laura bekopogtatott az édesanyja, Anikó ajtaján – ha hihetünk a metronóm monoton ketyegésének – nyolc év, két hónap és tizenhat nap telt el az utolsó szóváltásuk óta.