A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Örményországot fogadta világbajnoki selejtezőn. A magyar-örmény meccset Marco Rossi szövetségi kapitány remek húzása döntötte el.
A Kőbányai Zenei Stúdió, más néven "Zenesuli" 1998 óta működik a főváros X. kerületében. A neves művészeti szakképző iskola elsősorban a könnyűzene műfajaiban oktatja növendékeit, számos azóta befutott énekes és zenész kezdte itt a pályafutását. A zenei stúdió vezetői az egyik alapító, a 2021-ben elhunyt Póka Egon szellemi örökségét viszik tovább.
Új lehetőségek nyíltak a fix 3 százalékos hitelprogramban - mondta a kormány közösségi oldalán szombaton megjelent videójában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a héten több olyan fontos kormánydöntés született, amely nagymértékben bővíti a lehetőségeket az Otthon Start hitelprogram keretében.
Herceg Erika, a Megasztár 2025-ös évadának zsűritagja szőke hajjal robbant be a köztudatba, és ha rajta múlik, az is marad. Egy-egy gyors és ideiglenes átváltozás erejéig azonban a jelek szerint szívesen kísérletezik külsejével. Olyannyira, hogy legújabb fotóján hosszú, fekete hajjal és játékos frufruval láthatják őt rajongói.
Egy igazi fekete öves troll vagy, akinek elég egy csípős beszólás ahhoz, hogy a társaság tagjait döbbent némaságra kárhoztassa? Akkor ez a cikk neked szól, mivel a humorérzéked egy olyan aspektusát boncolgatja, amire tuti nem gondoltál!
Korhadt, kivénhedt matuzsálemeivel a Malomházi erdőt is sziki tölgyeseink között tartjuk számon. A tölgyek a Hortobágy folyótól valaha körbeölelt szigeten leltek menedékre.
A Varga helyén játszó Lukács Dániel a második félidőben kihasználta első helyzetét az örmények elleni vb-selejtezőn, majd a 94. percben Gruber Zsombor biztosította be a 2-0-s sikert.
Varsóban a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) kezdeményezésére tüntetést tartottak az uniós migrációs és menekültügyi paktum és a Mercosur-megállapodás ellen, Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a beszédében "idegen érdekek megvalósításával" vádolta a kormányt. Az esős időjárásban a varsói vár előtti téren több ezer tüntető gyűlt ös
Az Európai Unióban 2025. negyvenedik hetében a nehéz bárányár minimális csökkenést mutatott. Emellett a könnyű bárányárnál továbbra is emelkedést lehet tapasztalni az előző heti árakhoz viszonyítva.
Régebben az egymilliós árszint alatt volt a facepalm, szóval a felkiáltás, hogy "jaj, Istenem, milyen lesz ez?" Ez 2025-re megduplázódott és nagyon kevés alkalommal ér kellemes meglepetés. A pozitív csalódás egy 750.000 Ft-ért Marketplace-en árult autó esetében pedig garantált. Ami miatt mégis ide citálom, az egyrészt a hirdetés, másrészt az az áll
Előfordult-e meghibásodás az autójával az elmúlt huszonnégy hónapban; ha igen, mennyibe került a javítása, és mennyi ideig tartott? Ezt az alapvető kérdést tette fel olvasóinak a brit What Car? autós szaklap.
Öt vesztes meccs után a múlt héten végre pontot szerzett a labdarúgó NB III északnyugati csoportban a VSC Veszprém, amely vasárnap Komáromban folytatná a pontgyűjtést.
A Megasztár középdöntőjében elszabadultak az indulatok! Marics Peti saját csapata kiválasztásakor tanácstalanul ült, és ugyan Tóth Gabi és Herceg Erika megpróbálták őt tanácsokkal ellátni, ez csak kiakasztotta a mestert.
Amikor Gáspár Laci meglátta, hogy az X-Faktor versenyzője, Tógyer Tamás kézen állva jön be a színpadra, azonnal ledöbbent: "Ez nem a Csillag Születik, hallod?" – vetette oda Tamásnak. A srác, ha a hangjával nem is, akrobatikus tudásával lenyűgözte a mentorokat, akik azonnal arra gondoltak, hogy ByeAlexék tehetségkutatójában biztosan megtalálná a he
Hódi Pamela neve nem ismeretlen a küzdősportok világában, hiszen a tavalyi Sztárbox szuperdöntőjében Sápi Viviennel csapott össze női könnyűsúlyban. Bár a mérkőzés végül Vivien győzelmével zárult, Pamela teljesítménye sokak számára emlékezetes maradt. Az influenszer az összecsapás után egy időre szögre akasztotta a bokszkesztyűt, de mpst visszatért
Több mint két héttel azután, hogy megszakadt az áramellátás, megkezdték a zaporizzsjai atomerőmű hálózati kapcsolatának helyreállítását. A frontvonal közelében fekvő, orosz megszállás alatt lévő létesítmény szeptember 23-a óta kizárólag vészhelyzeti generátorokra támaszkodik a reaktorok hűtéséhez.
Horváth László egy posztban előre megválaszolta a rapper szokásos kérdését, és azt írta: a helyiek szívtak már rendesen, de nem kábítószert, hanem a kábítószer miatt.
Ma este a magyar és az örmény válogatott mérte össze az erejét a jövő évi, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban megrendezésre kerülő világbajnokság selejtezőjében. Nem akármilyen mérkőzésre volt kilátás, hiszen Szoboszlaiék az első két fordulóban először győzelem-szagú meccsen játszottak döntetlent az írekkel, majd hajszál híján kicsikart
Akadtak olyan versenyzők az X-Faktor Válogatóján, akik hangjukkal ugyan nem nyűgözték le a mentorokat, Majkáék mégis láttak bennük valamit. Éppen ezért a mentorok létrehozták az "átutalót", amivel minden arra érdemes tehetséget a Csillag Születikbe küldtek.
A Balatonfüred házigazdaként 42-19-re legyőzte az azeri Kur Mingachevir csapatát a férfi kézilabda Európa Kupa második fordulójának szombati, első mérkőzésén.
A magyar válogatott kétgólos győzelmet aratott az örmények ellen. A csurig megtelt Puskásban két komoly hiányzóval állt ki a világbajnokságra készülő válogatott a szinte az egész meccsen a védekezésre építő Örményország ellen. Ennek ellenére meglett a várva várt győzelem.
A korábbi évadokban mikrofondobáló, majd Gáspár Lacit tortával kiengesztelő X-Faktor versenyző újra visszatért. Pop Csabi ezúttal egy saját dalt hozott, aminek a tehetségkutató stúdiójában szerette volna felvenni a klipjét. Miller Dávidot kérni sem kellett, azonnal szerzett egy kamerát a stábtól, és belevetette magát a munkába.
0-0-s első félidő után, gyötrelmes mérkőzésen hozta leginkább kötelező 3 pontját a magyar labdarúgó-válogatott a vb-selejtezősorozat harmadik körében. Az első gól szerzője előre elképzelte, hogy betalál, Szoboszlai Dominik pedig csapatkapitányként azt emelte ki, hogy ebben az összeállításban most játszottak először, amihez alkalmazkodni kellett. A
Megvan a kötelező győzelem! A magyar labdarúgó-válogatott kulcsemberei hiányában is magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott Örményország ellen a telt házas Puskás Arénában. Marco Rossi taktikai húzásai és a csapat küzdőszelleme ismét bizonyította: a magyar modell a futballpályán is sikeres.
Hörcher László ismét megjelent az X-Faktor Válogatóján az Udvarias Tömeggyilkos zenekar élén. A tehetségkutató gitártörő művésze most is hű volt önmagához, azonban pusztítása mellett ajándékokkal is készült a mentoroknak. Miközben Tóth Andi boldogan vette át festményét, Gáspár Laci kikészült a visszatérő versenyző láttán: "Ezt már nem bírom tovább!
Aki már járt az Universal Studios varázslóvilágában, tudja, milyen különleges élmény végigsétálni a Harry Potter forgatási helyszínein. Az interaktív pálcaválasztás Mr. Ollivandernél, a Roxfort-kastélyban rejlő hullámvasút vagy a Abszol út nyüzsgése mind-mind életre keltik a könyvek és a filmek világát. Ám addig nem igazi a kaland, amíg meg nem kós
Az asztrológia segíthet abban, hogy mélyebben megértsd önmagad és a kapcsolatodat. Ha szeretnéd tudni, hogyan fejezi ki a párod az érzelmeit, a csillagjegye sokat elárulhat róla. Derítsd ki, hogyan mutatja ki a szeretetét a horoszkópja alapján!