Tóth Vera teste az utóbbi másfél év során elképesztően átalakult. Az inzulinrezisztenciája miatt vágott bele az életmódváltásba, melynek köszönhetően 25 kilótól szabadult meg az elmúlt hónapok alatt. Most pedig a korrekciós műtéteknek köszönhetően végre "megkapta azt a testet, ami jár neki".
Az EU és az USA közötti kereskedelmi megállapodás júliusi megkötésével és a keretmegállapodás közzétételével az európai gyártók tisztább képet látnak a vámok kapcsán.
Sok ember úgy gondolja, hogy az IQ-szint egyfajta mércéje az intelligenciának, és habár egyetlen teszt nem feltétlenül fedi le az emberi elme sokszínűségét, ezek az apró kihívások mégis érdekes pillanatfelvételeket nyújtanak a kognitív képességeinkről.
Tudják, van az a párt, akinek már azt sem tudjuk, hogy ki az elnöke. Tudom, tudom, rákereshetnék, de minek, jövő héten már úgy is más valaki lesz. Szóval a Momentum kontrázott egyet Orbánra, és sikerült valami iszonyatos vidékizést posztolniuk.
Nem hagyják válasz nélkül a magyar szurkolók a Magyar Labdarúgó-szövetség szigorításait. A magyar válogatott mérkőzésein a szervezett szurkolásért felelős tábor, a Carpathian Brigade '09 közösségi felületein kijelentette, hogy tiltakozó akciót tervez a szombat esti, Magyarország–Örményország labdarúgó-világbajnoki selejtezőre.
A kormányfő úgy fogalmazott: a magyar gazdaság ma abban az állapotban van, hogy egyszerre tud elindítani egy fix három százalékos kamatozású otthonteremtési hitelt, egy fix három százalékos kamatozású kis- és középvállalkozói hitelt, és ezzel egyszerre tudja végrehajtani Európa legnagyobb adócsökkentését.
A frissen napvilágot látott esetben a magyar hírszerzés emberei elvileg meglepő nyíltsággal igyekeztek beszervezni olyan az Európai Bizottságnál dolgozó magyarokat, akik bizalmas információkhoz és dokumentumokhoz férhettek hozzá. Értesülések szerint az Információs Hivatal ügynökei a brüsszeli Magyar Képviselet fedésében voltak, amelyet akkor Várhel
Az izraeli kormány csütörtök éjjel jóváhagyta a Gázai övezetben tervezett tűzszünet és a túszok szabadon bocsátásának megállapodását – közölte Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala.
A Toyota pilótája hivatalosan bejelentette, hogy a 2025-ös szezon végén felhagy a ralival, mert egy másik izgalmas, új kihívást talált magának a motorsportban. A 25 éves kétszeres világbajnok továbbra is a Toyota-család tagja marad, miközben a legmagasabb szintű gyorsasági pályaversenyzést célozza meg. 2026-ban a Toyota támogatásával a Japán Super
A svéd Calle Carlberg horvát győzelmével a Junior ERC-bajnoki cím mellett az ERC4 kategória első helyét is megszerezte. A szezon hajrájában azonban a norvég Karl Peder Nordstrand is egyre inkább magára vonta a figyelmet – a Barum Rally után az ERC horvát szezonzáróján is bizonyította, hogy új rallysztár van születőben.
Országosan 2,7 százalékkal, Budapesten 2,6 százalékkal emelkedtek szeptemberben a lakóingatlanok kínálati árai az Otthon Start Program első hónapjában, miközben az éves áremelkedés országosan 16,8, a fővárosban 22,1 százalékos volt. A keleti régiók áraiban kiemelkedő, akár 6,3 százalékos havi drágulást mértek, míg a fővárosi és nyugat-magyarországi
Két újonnan felfedezett üstökös látványos égi jelenséget nyújt októberben, amikor a legközelebb kerülnek a Földhöz. A ritka égi vándorok hosszú ideig nem lesznek újra megfigyelhetők - számolt be a CNN.
A generációváltás csak egy jól hangzó szlogen, valójában világszinten a cégek kevesebb mint ötödére jellemző, hogy családon belül öröklődik tovább a vállalatirányítás. Ami elengedhetetlen, az a független menedzsment: a rendszerváltozás utáni időszak első generációs vállalkozói ugyanakkor nehezen mondanak le a Napkirály-státuszukról. Cikkünkben a ha
Öt gyertya a tortán és rengeteg kedvezmény a kasszánál - a MySPAR app születésnapját ünnepli, mi pedig vele együtt örülhetünk a 30%-os kuponoknak és a nyereményjátéknak, ahol akár egy vadonatúj Peugeot 2008 is a tiéd lehet.
Beláthatatlan következményei lehetnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankcióknak – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök Belgrádban azt követően, hogy életbe léptek Washington megszorító intézkedései.
Az M44-M5 csomópont építése új szakaszba lépett: gerendák beemelésére és információs kapuk telepítésére kerül sor október 14. és 19. között. Az éjszakai munkálatok miatt az M5 autópályán időszakos teljes pályazárra kell számítani este 6 és reggel 6 óra között. A közlekedőknek fokozott figyelemmel és türelemmel kell vezetniük a környező útszakaszoko
Oroszország kilép az Egyesült Államokkal kötött plutóniumegyezményből, az pedig az amerikai–orosz viszonytól függ, hogy Vlagyimir Putyin átad-e a plutóniumából Iránnak – mondta Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő az InfoRádióban.
A ritkaföldfémek exportjának szigorításával Kína a modern technológia egyik legfontosabb erőforrását ejti túszul. Ha jelenlegi formájában bevezetik, a lépés súlyos csapást mérhet az amerikai chip- és AI-iparra, ami az amerikai gazdaság növekedésének alapját adja – figyelmeztetett a Wall Street Journal. Valószínűbb azonban, hogy a bejelentést tárgya
2015 tavaszán egy amerikai fiatal, épp hogy betöltve a 18-at, egy szokatlan döntést hozott: ahelyett, hogy beiratkozott volna az egyetemre, felvett 20 000 dollárnyi diákhitelt, és az egészet Bitcoinra költötte. Merész húzás volt egy olyan időszakban, amikor sok korai bitcoinos épp ellenkező utat járt be – többen hatalmas vagyonokat buktak el felelő
A Magyarországon is nagyon népszerű Gene Simmons, a Kiss ikonikus rockere autóbalesetet szenvedett Malibu partjainál, miután vezetés közben elájult vagy elszédült. Autója egy parkoló autónak sodródott, a zenészt azonnal kórházba szállították.
A zsenik kvízében most komoly szellemi próbára számíthatsz. Nem lesz könnyű, hiszen már a 60%-os eredmény is kiemelkedő teljesítménynek számít. Gondolkodj logikusan, figyelj a részletekre. A Kvízguru kvízei tökéletes kikapcsolódást nyújtanak, miközben segítenek élesen tartani a gondolkodásod. Napi pár perc, ami nemcsak szórakoztat, hanem felfrissít
Több MBH Bank-ügyfél hiába próbálkozott péntek reggel az alkalmazással: az MBH Bank app nem működik. A Downdetector oldalára számos bejelentés érkezett a hibáról, szúrta ki a 24.hu.
Az Erste Lízing jogutódjaként eljáró Argenta Faktor Zrt. másodfokon, az UniCredit Bank első fokon vesztett pert a bíróságon a devizahitelesnek adott nem megfelelő árfolyamkockázati tájékoztatás miatt.
Egy új tanulmány meggyőző érveket sorakoztat fel amellett, hogy a megnövekedett károsanyag-kibocsátás is növelheti az amiotrófiás laterálszklerózis (Als) kialakulásának kockázatát.