A Makronóm Intézet legfrissebb előrejelzése alapján a magyar gazdaság az idei évben 1,8 százalékkal növekedhet, érdemben meghaladva ezzel az eurózóna várható 0,8 százalékos bővülési ütemét, miközben jövőre a külső kereslet rendeződése esetén 3,7 százalékra gyorsulhat a dinamika.
A kriptovaluták világában egyre nagyobb piaci fejlődés figyelhető meg az újabb szereplők, például a Solana (SOL) és az Ethereum (ETH) körében. Korábban ők uralták a blokklánc hálózatokat, de ma már új fenyegetés alatt állnak. A 0,10 dollár alatt kereskedő Rexas Finance a hírek középpontjába került a 4500%-os áremelkedési előrejelzésekkel. Ha ezek a
Orvoshoz fordulni bizalmi kérdés, hiszen kiszolgáltatott helyzetben, betegen kérünk segítséget. Éppen ezért kiábrándító, ha együttérzés helyett elutasítást kapunk.
Újabb mérföldkőhöz érkezett Paks II. építése, az 5-ös blokk alatt befejeződött a talajszilárdítás, és néhány hónapon belül megtörténhet az első betonöntés is. A nyár végén 4000 kilométeres út után megérkezett az első nagyberendezés, a 730 tonnát nyomó olvadékcsapda, amely egy egyedülálló biztonságtechnikai innováció is egyben. A nyári hőhullámok a
Ábel Anita már évek óta egy párt alkot az olasz párjával, Robertóval, aki több mint két évvel ezelőtt kérte meg a kezét. Többekben felmerülhetett a kérdés, hogy vajon mikor állnak oltár elé? Mint kiderült, a tévés már a férjeként mutatja be a kedvesét.
Az árvízhelyzet miatt hamarosan le kell zárni a Kisoroszit Tahitótfaluval összekötő országutat, ezért biztosítani kell az alapvető élelmiszer-ellátást, az orvosi és a tűzoltói ügyeletet is a településen – mondta az InfoRádióban Kisoroszi polgármestere. Molnár Csaba hozzátette: bár az óvoda, az iskola és a bölcsőde is működik, sokan inkább elhagyják
A néhai Erzsébet királynő két utolsó levelet írt a halálos ágyán. Az egyiket fiának, Károly királynak címezte, a másikat pedig valaki olyannak, akire elsőre biztosan nem gondolnál. Annyit már most elárulunk, hogy az illető nem a királyi család tagja.
Spórolunk-e bármit is, ha napokig benne hagyjuk a szárítóban a terményt? Mit tegyünk, ha a legnagyobb gondosság ellenére begyulladt a szárítóban a termény?
Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte több mint száz biciklisbarát szolgáltató várja kedvezményekkel a vendégeket.
Magyar Pétert az M1 egyik műsorában vitázhatott volna Orbán Balázzsal, azonban a TISZA Párt elnöke visszautasította a felkérést. A politikus a döntést azzal indokolta, hogy most sokkal fontosabb az árvíz pusztításának megakadályozása, mint az, hogy a köztévében legyen. Emellett kihívta Orbán Balázst is a Római-parthoz segíteni.
A nyelvi modellek most számolni tanulnak, ennek éljük jelenleg a forradalmát. Ugyan a chatelő robotok a banki rendszerekben még buták, de pár év múlva felülmúlhatják az emberi tanácsadókat, ez meghozhatja a bizalmat is feléjük. A klasszikus befektetési alapok hosszú távon átalakulnak, a személyes tanácsadás pedig a leggazdagabbak luxusa lesz, ám m
A magyar miniszterelnök kedden Visegrádra látogatott, hogy megnézze, hogyan állnak a szakemberek az árvíz elleni védekezésben. Kiemelte: ezen a szakaszon intézkedésre van szükség, mivel már a 2013-as árvíz esetén is hatalmas veszélynek voltak kitéve az itt fekvő részek. A szakértők elárultak, hogy mire számíthatnak idén a lakosok.
Tahitól északi és déli irányban egy-egy szakaszon a helyi erők nem tudják maguk megoldani a védekezést, Dunabogdány és Leányfalu között lesz szükség a katonák nagy létszámú bevetésére - ez derül ki a kormányfő Dunakanyarban, a Duna jobb partján tett látogatásáról készült rövid videóból.
Előrejelzések szerint a következő napokban az elmúlt tíz év legnagyobb áradása várható a Dunán, amelynek tetőzését Budapesten 850 centiméternél várják a szakemberek. Mivel a Vigadó téri vízmérce számai a legtöbb embernek önmagában valószínűleg nem sokat mondanak, így a 2013-as példák alapján megnéztük, hogy mit jelenthet ez a vízmagasság Budapestre
Összességében az olaj iránti kereslet a vártnál gyengébb. Kína olaj iránti étvágya lassulni látszik, az Egyesült Államokban pedig a keresletnövekedés visszaesése jellemző. Az éves Asia Pacific Petroleum Conference (APPEC) résztvevői ennek ellenére bizakodóak.
Nem minden szolgálati időtartam számítható be a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe, annak ellenére sem, hogy a be nem számítható időtartamokat is figyelembe kell venni a nyugdíj összegének kiszámítása során - ezt a témát fejti ki dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News hírlevelében.
Az influenszer szerint Magyar Péter komoly tempót diktál, jól taktikázik: az a dörzsölt politikus, aki pengébben használja a közösségi médiát, mint Orbán Viktor és csapata.
A brit királyi családban semmi nem történik véletlenül és ez igaz a sokakat megdöbbentő új külsőre is, amivel Vilmos a napokban jelent meg a nagyközönség előtt. A walesi herceg ugyanis szakállat növesztett, amit a nagy nyilvánosság előtt is megmutatott, amivel a szakértők szerint mindenkinek üzenni szeretett volna.
Másodszor van szükség katonák bevetésére a gátakon bő egy évtized leforgása alatt. Ezúttal még nincs akkora baj, mint 2013-ban, amikor a honvédség búvárainak belülről kellett erősíteniük a töltés falát, hogy megelőzzék a katasztrófát. Jelenleg az egyenruhások felkészülnek, erősítik a gátakat, a prevencióra törekszenek. Villáminterjúnk Böröndi Gábor
A királyi gárda ismét a fő esélyes a végső győzelemre, már csak azért is, mert a nyáron leigazolták a francia gólzsákot, Kylian Mbappét, valamint az egxik legnagyobb tehetségként számon tartott brazil csodagyereket, a Palmeirastól érkezett Endricket.
A több mint 150 éves mementót az egykori Radetzky-laktanya ötcsillagos hotellé alakítása közben szedték le a falról, de van esély rá, hogy visszakerül.
A Drhazi exkluzív világában az innováció találkozik a hagyományokkal, és a luxus életformává válik. Ez a világ pedig most a Roadster magazinnal is találkozik, hogy az inspiráló kalandokat kiváló minőségű kozmetikumokkal egészíthesd ki.
Új őrület jelent meg a TikTokon, ahol ódákat zengenek a szardínia egészségre gyakorolt áldásos hatásairól – kiváltképp a bőrre nézve. Ha téged is érdekel, milyen pozitívumai vannak a szardínia fogyasztásának, olvasd el cikkünket!
Egy nemrég lezárult online árverésen hatmillió forintos áron kelt el egy egyedülálló térképsorozat, másfél milliót fizettek a 400 éves Bibliáért, és Petőfi 1848-as verse is magas áron talált gazdára.