2024. szeptember 3. kedd

szept. 3
0:15
Steiner Kristófék megtörték az átkot: már hét esztendeje boldogok a párjával (Blikk)
Sokak szerint a hetedik év vízválasztó egy házasságban, s a szakemberek szerint is gyakori, hogy egy tartós kapcsolat ennyi év után ér nehezebb szakaszba. Úgy tűnik azonban, Steiner Kristófnak és a férjének, Nimródnak nem kell ezzel megküzdenie. Az író, tévés a közösségi oldalán áradozott arról, hogy hét év házasság után is mennyire erős a kapcsola
szept. 3
0:15
Támadnak a házi szúnyogok - ezeken a helyeken lesz gyérítés (Infostart)
A héten Budapest hat kerületében, a Csepel-szigeten, Sopronban és környékén, valamint a Szigetköz több településén várható szúnyoggyérítés - jelentette be a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
szept. 3
0:15
A szlovákiai magyar diákok szeptemberben kapják meg a Bethlen-támogatást (Infostart)
Hétfőn mintegy 528 ezer általános iskolás és 214 ezer középiskolás diák kezdte meg a tanévet Szlovákiában. A szlovák oktatási miniszter szerint az új tanév a "bársonyos forradalom" éve lesz a szlovák közoktatásban, amelyből a tanév elején mintegy 1500 pedagógus hiányzik az álláskereső portálok szerint. A magyar állam 100 ezer forintos támogatását s
szept. 3
0:15
22 év után is ugyanolyan szerelmesek a Scooby-Doo sztárjai (Blikk)
Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. több mint két évtizede tartó házasságuk során megőrizték a köztük lévő szerelmet, amit legutóbb egy közös fotóval is megünnepeltek. A színészpár a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásán ismerkedett meg, ám eleinte nem kedvelték egymást, s a barátságuk csak később fordult szerelembe. Közös életük és fi
szept. 3
0:15
Új napelemparkot adott át Kaba mellett a MET Csoport (Alternatív Energia)
A MET Csoport a Hajdú-Bihar megyei Kaba mellett átadta a második magyarországi naperőművét - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
szept. 3
0:15
Meghalt Kupa Mihály (444.hu)
A politikus 83 éves volt.
szept. 3
0:15
A Volkswagen történetében először németországi gyárakat zárna be (444.hu)
Olyanra készül a Volkswagen, ami még sosem történt a cég 87 éves történetében: költségcsökkentési okokból két németországi gyárát is bezárná, egy nagy autógyárat és egy alkatrészelőállító üzemet.
szept. 3
0:15
A címvédő Illés Fanni ezüstöt szerzett az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a paralimpián (444.hu)
4 századmásodpercen múlt az aranyérem.
szept. 3
0:15
Belgiumban is elvennék a telefonokat a diákoktól (444.hu)
Hollandiában is életbe lépett a tiltás az általános iskolákban.
szept. 3
0:15
Szívszorító kijelentést tett Harry herceg: emiatt érzi magát rosszul Meghan Markle mellett (Glamour)
Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban úgy döntöttek, lemondanak hercegi kötelezettségeikről és Amerikába költöznek, hogy amennyire lehet, normális életet éljenek. Egy valamivel azonban Harry nem számolt: azzal, hogy egy fontos szempontból ugyanúgy fogja érezni magát a felesége mellett, mint bátyja, Vilmos herceg mellett.
szept. 3
0:15
Trump: Az Ukrajna-politikája "sebezhetővé" teszi az Egyesült Államokat (Magyar Hírlap)
Trump szerint az amerikai hadianyagraktárak is majdnem üresek voltak, amikor 2017-ben átvette az elnöki széket.
szept. 3
0:15
Egyre dagadtabbak a német autók (Mandiner)
Az Opel kivételével az összes német autómárka 9 és 19 százalék közötti pluszt szedett magára egy évtized alatt. Az új kocsik átlagos súlya mintegy 1,7 tonna, ennek megfelelően nő a hosszuk és a szélességük is. Meddig lehet még hízni?
szept. 3
0:15
Egy hajszálon múlt, hogy nem szakadt rá a plafon Szijjártó Péterre a mohácsi üzem átadóján (Nyugati Fény)
Megmagyarázta hogy nagyon fejlődik a gazdaság.
szept. 3
0:15
Folytatódik a miskolci medvék kalandja, előkerült egy kép a lábnyomról (Magyar Nemzet)
Friss részletek reflektorfényben.
szept. 3
0:15
Dr. Fábián Lajos Károly: Semmi nem indokol évi 500–600 millió forintos orvosi jövedelmeket (Üzletem)
Ma már nem csak az állami szektor, de a Vosz tagvállalkozásainak nagyobb része komoly pénzügyi problémákkal küzd az egészségügyben is – mondta a Portfoliónak adott interjúban dr. Fábián Lajos Károly, a Vosz Egészségügyi Tagozatának elnöke.
szept. 3
0:15
"Két markos férfi állt a kapu előtt: a gyerekemet keresték, hogy elmondják, bezár az iskolája" (Nőiváltó)
Négy iskola szűnt meg. Iványi Gábor négy mentsvára, ahol fogadták azokat a gyerekeket, akiket a magyar oktatási rendszer eldobott.
szept. 3
0:15
Iskolai mobilhasználat: telefon a zokniban, kígyózó sorok reggel, osztályfőnöki intő a szabályszegőknek (Telex)
Radikális, tanácstalan és abszurd megoldásokkal is lehet találkozni, miután életbe lépett az iskolai okoseszközök használatát korlátozó rendelet. Van, ahol a diákoknak otthon kell hagyniuk a mobilt, máshol csak a táskájukban tarthatják, és van, ahol pénzt szednek a szülőktől az értékmegőrzőkre. De olyan iskola is van, ahol digitális szigeteket épít
szept. 3
0:15
Átneveznék Ukrajnában a hrivnya váltóérméjét, mert túlságosan hasonlít a neve az orosz kopejkáéra (Telex)
Ukrajnában eddig kopijkának hívták a váltópénzt, ha lezárul a folyamat, sah lesz a neve.
szept. 3
0:15
Betiltotta egy I. kerületi sportközpont a félmeztelen és a vállat villantó futást (Telex)
Hasmutogató top tilos, a helyi pletyka szerint azért, mert a közelben lévő diákokat zavarta.
szept. 3
0:15
Kitört a pánik egy debreceni építkezésen: második világháborús bomba került elő a földből (naphire.hu)
Második világháborús szovjet gyújtóbomba került elő Debrecenben egy ipari parkban, építési munkák közben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje hétfő délután az MTI-vel.
szept. 3
0:15
Az RTL mindent elkövet, hogy ne fürödjön be az újjáélesztett Kalandra fal!-lal (Telex)
Laposan, de hatalmas sztárparádéval indul a 15 év után visszatérő Kalandra fal! az RTL-en.
szept. 3
0:15
Nem a csomók jelzik a legagresszívebb, legrosszabb mellrák típust, hanem olyan tünetek, amelyek másra utalnak (Sassy)
Elmondjuk, milyen tünetekre figyelj!
szept. 3
0:15
Yettel: az ügyféligények rácáfoltak a várakozásokra (Digital Hungary)
A hazai piacon újdonságnak számító Yepp, teljesen digitális előfizetést eredetileg a fiatal közönségnek alkotta meg a Yettel, de az első két hónap eredményei alapján világosan látszik: az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint az idősebb, 36-55 év közötti előfizetők, azaz a kényelemre való igény átível a ge
szept. 3
0:15
Miből készül a szójaszósz, és mitől lesz barna? (Street Kitchen)
Mivel a szójabab még szárítva is csak világosbarnás, mindig is érdekelt, hogyan lesz egy babból készült szósz ennyire sötét. A témát tovább bonyolítja, hogy korántsem minden szójaszósz barna, éppen nemrégiben találkoztam teljesen átlátszó szójaszósszal is. Ha végigkövetjük a szójaszósz egyébként nem is egyszerű elkészülését, mindenre választ kapunk
szept. 3
0:15
Cumizás: mik az előnyei, mik a hátrányai? A szoptatási segítő tanácsai (Babanet)
Jó a cumi, vagy sem? Miben segíthet a babának, miben hátráltathatja? Most mindenre választ kapsz!
szept. 3
0:15
Családi örökség lehet ez a vaksághoz vezető szembetegség (EgészségKalauz)
A beteg szubjektív panasza akkor jelentkezik, amikor a még viszonylag jobban látó szemen is kezdi elveszíteni a látását.
szept. 3
0:15
Hosszú út vezetett a poros esztergapadtól Munkácsy fénylő halhatatlanságáig (kultura.hu)
A szegedi Móra Ferenc Múzeum Munkácsy, a festőzseni című kiállítása az eddigi egyik legnagyobb volumenű hazai tárlat, amely a 19. század legismertebb és legsokoldalúbb festőművészének életét és munkásságát mutatja be.
szept. 3
0:19
Augusztusban 207 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében (Infostart)
Többet okozott emberi tevékenység, mint amennyit a természet.
szept. 3
0:19
Az olaszok több mint négyötöde támogatja a mobilok betiltását az általános iskolákban (Infostart)
A tanévkezdés elhalasztásáról is véleményt mondtak.
szept. 3
0:19
Megelőzte a dízelt az akkumulátorról működő autók piaci részesedése (Alternatív Energia)
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
szept. 3
0:19
Nagy István a hétvégén felszedte a kertben a krumplit (444.hu)
Az agrárminiszter elmondása szerint ennyi maradt a folyamatos, friss felhasználás mellett.
szept. 3
0:19
Eddig csak fontolgatták, most már jogosnak tartja a lengyel kormány, hogy orosz rakétákat lőjön le az ukrán légtérben (444.hu)
A múlt héten egy orosz drón hatolt be Lengyelország légterébe.
szept. 3
0:19
Lily Collins új borotvált bob frizurájának köszönhetjük az ősz legmenőbb hajtrendjét (Glamour)
A bob hajtrend megannyi változata sorakozott fel év eleje óta, sikere töretlen, és talán nem árulunk el nagy titkot: továbbra is velünk marad. Ősszel ugyanis nemcsak divatos választás, de praktikus is. A nagy meleg után előkerülnek a szekrény mélyéről a közkedvelt garbók és sálak, aminek tökéletes kiegészítője a vállig érő frizura. Az őszi szezon b
szept. 3
0:19
Az egyházi és a nemzetiségi iskolákat ugyanaz a támogatás illeti meg, mint az államiakat (Magyar Hírlap)
Soltész Miklós: Összesen 1400 milliárd forintból újultak meg intézmények.
szept. 3
0:19
Musknak van humora: péntek 13-án költözteti el az X-et San Franciscóból (Mandiner)
A techguru szándékosan választotta a szeptemberi fekete dátumot: a péntek 13-mal San Franciscót emlékezteti a napra, amikor a vállalat elhagyja az általa gyűlölt várost.
szept. 3
0:19
Gyurcsány Ferenc az új tanévről: Arra kényszerítik a gyermekeinket, hogy Orbánnal együtt maradjanak a múltban (Nyugati Fény)
A mai magyar iskola a magyar jövő gyászos végzetét hordozza – fogalmazott.
szept. 3
0:19
Elképesztő gazdagságban élnek a baloldali celebek (Magyar Nemzet)
Rendszeresen diktatúrát kiáltanak, mégis elképesztő gazdagságban élnek a balliberális megmondóemberek.
szept. 3
0:19
Tardos János: Magyar judósért is szoríthatunk a párizsi paralimpián (Üzletem)
Izgalmas versenyeket vár Tardos János, az Ibsa Judo elnöke, a Nemzetközi Judo Szövetség sportbizottságának tagja, a 2024-es párizsi paralimpiai játékok technikai delegáltja.
szept. 3
0:19
Biden szerint Netanjahu nem tett eleget a túszokért, Netanjahu szerint Biden nem mondott ilyet (Telex)
Netanjahu sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy nem tartja magát felelősnek a hat izraeli túsz halála miatt.
szept. 3
0:19
Elképesztő fotó: hollywoodi világsztárral kosarazott a noÁr alapítója (naphire.hu)
A háromszoros Oscar-jelölt színész éppen egy filmet forgat a magyar fővárosban.
szept. 3
0:19
Kizárólag nős férfiakra hajt egy brit nő, nincs miatta lelkiismeretfurdalása, szerinte semmi rosszat nem tesz (Sassy)
Azt állítja, hogy ezzel megmenti mások házasságát, mert boldoggá teszi a férjeket.
szept. 3
0:19
Ma újabb váratlan fordulatokat tartogat A Kísértés (Digital Hungary)
Tegnap este elstartolt A Kísértés, a párok próbája a TV2-n. Már az első adásból kiderült, hogy a kísértők egy kicsit sem szégyenlősek és mindent megtesznek majd a siker érdekében. Ma este a lányok akcióba lendülnek, amivel nem várt lavinát indítanak el.
szept. 3
0:19
Megállapodtak: partnerségre lépett a Novartis Hungária és a Goodwill Pharma (EgészségKalauz)
Együttműködési megállapodást kötött a Novartis Hungária és a Goodwill Pharma. A partnerség elsődleges célja a portfolio-stratégiák optimalizálása, mely a hazai gyógyszerellátás-biztonság növeléséhez is hozzájárulhat. Hosszú távon azonban az együttműködés a két vállalat szándékai szerint regionális szintre is léphet, valamint a kutatás-fejlesztés te
szept. 3
0:19
Peter Weir filmrendező átvette az Arany Oroszlán életműdíjat (kultura.hu)
Az ausztrál filmrendező pályafutását a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon ismerték el.
szept. 3
0:21
2024.09.03. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Jézus szavainak ma is van súlya az életünkre.
szept. 3
0:21
Szeptember 3-án történt (kultura.hu)
Ezen a napon született Eötvös József író, költő, államférfi, a magyar realista regényírás első nagy mestere. Politikusként 1848-ban a Batthyány-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot töltött be, ahogy 1867-től a gróf Andrássy Gyula vezette kormányban is. Ő volt a Magyar Tudományos Akadémia harmadik elnöke.
szept. 3
0:23
Egyre több osztrák rendőr szolgál Magyarországon (Infostart)
Az Európai Unió külső határait védik.
szept. 3
0:23
Svédek szerint a két év alatti gyerekekre káros lehet minden multimédia (Infostart)
A két év alatti gyerekeket a szülők ne engedjék a tévé-, okostelefon- és a számítógép képernyője, kijelzője elé - tanácsolták a svéd hatóságok hétfőn, amikor ismertették ajánlásaikat arról, hogy a gyerekek mennyi időt tölthetnek képernyő előtt.
szept. 3
0:23
Figyelem – Lódarazsak a Badacsonyon (Alternatív Energia)
Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található.
szept. 3
0:23
Végleg elkobozná az illegális autóversenyzésre használt kocsikat a II. kerületi polgármester (444.hu)
Őrsi Gergely szerint egy 250 milliós autó tulajdonosát nem rettentik el a mostani büntetési tételek.

Keresés