Három és fél évtized telt el a román diktátor, Nicolae Ceaușescu kivégzése óta, aki pár nap leforgása alatt vesztette el szilárdnak és öröknek hitt hatalmát. Egy szerzetes megjósolta a végzetét.
"Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött" – írta posztjában testvére, Karsai Péter. A 47 éves alkotmányjogász állapota rohamosan romlott az elmúlt hónapokban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szeptemberben elutasította Karsai Dániel fellebbezését, így jogerősen kimondták: a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász em
Szinte hihetetlen, de már huszonöt éves a Zanzibar pop-rock zenekar. Ennek örömére Terecskei Ritáék ma születésnapi nagykoncertet adtak az Akváriumban.
Hajmeresztő akció előkészületeiről számolt be Boris Johnson brit kormányfő készülő memoárkötetében. A Covid legveszélyesebb hónapjaiban egy vakcinavita miatt a britek csaknem katonai akciót indítottak Hollandia ellen.
Szombaton kisorsolták az ötös lottó legújabb nyerőszámait: felfoghatatlanul magas a főnyeremény: 5,7 milliárd forint. Mutatjuk, hogy ezen a héten melyik számokkal lehetett nyerni!
1899-ben ezen a napon született Bíró László József, a golyóstoll megalkotója, a magyar feltalálók világraszóló sikereinek egyik jelképes alakja. Találmányának első változatát az 1931. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatta be. Angol nyelven ma is biro pennek vagy rövidítve bironnak nevezik a golyóstollat.
Maximum pontszámot zsebelt be Puskás Peti a Sztárban Sztár All Stars hatodik élő adásában. A énekesnek nagy feladattal kellett megbirkóznia, ugyanis a Jászai Mari-díjas Kaszás Attilát kellett életre keltenie a stúdióban. Nos, a zsűri könnyeivel küszködött a produkció után...
A legtöbb befektető álma, hogy egy napon milliomossá váljon, és elérje a pénzügyi függetlenséget. A gazdagsághoz vezető út azonban nem egyszerű, és tele van viszontagságokkal.
A csípőízület kopása fájdalmas és a mindennapokat megnehezítő elváltozás, amelynek végső soron csípőprotézis beültetés lehet a megoldása. Honnan tudhatjuk, hogy milyen fázisban tart az ízület kopás?
Kimondta a boldogító igent Sydney van den Bosch, a Szerencsekerék című műsor háziasszonya. Az egykori szépségkirálynő és teniszedző párja a Balatonon esküdött meg.
Az epe egy része koleszterinből áll, s ha ez az arány eltolódik, epekő alakulhat ki. A puffadás az epekövesség vezető tünete. Mi minden jelzi még, ha az epével van baj?
Szerencsejáték: Az Ötöslottó ára elenyésző a főnyeremény mértékéhez képest és a mai húzás friss eredményei már elérhetők, nézd meg, hogy a te számaid nyertek-e!
Az érelmeszesedés lassan és észrevétlenül alakul ki. A betegségre gyakran mellkasi fájdalom (angina pectoris) vagy szívinfarktus irányítja rá a figyelmet.
A magas vérnyomásos betegeknek tudniuk kell, hogy kezelésük egy életre szól és a rendszeres kontroll nem csupán formalitás. Ennyi minden múlik az ellenőrzésen!
Videófelvétel is készült a búcsúceremóniáról, amelyen az Osztrák Szabadságpárt egyik nagy öregjétől búcsúztak, aki korábban maga is utalgatott a náci időkre.
A szexuális úton terjedő fertőzések (STI-k) Európa-szerte tapasztalható növekedése miatt az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) óvatosságra int mindenkit.