Idén 1,8 százalékos gazdasági növekedésre és négy százalékos inflációra lehet számítani az Equilor elemzői szerint. A 4,5 százalékos GDP-arányos hiány eléréséhez a fogyasztás növekedésére lenne szükség, ha lesz is kiigazítás, az nem olyan mértékű lehet, mint a nyáron bejelentett intézkedések. A kockázatok miatt lassú, de folytatódó forintgyengülés
Történelmi csúcsot döntött a Bitcoin hálózatának hashrátája. A számítási teljesítmények mérőszáma a legutóbbi csúcsbeállítás óta azonban 10%-ot esett. A tranzakciók validálása és az új blokkok létrehozása kulcsfontosságú a hálózat fenntarthatósága szempontjából. Minél magasabb a hashráta, annál nagyobb a hálózat biztonsága is. A magasabb hashráta u
Több helyről fojtott nevetés fogadta a sajtóteremben, amikor bejelentették, milyen területet kapna a magyar jelölt az új Európai Bizottságban. Azon az Európai Parlamenten múlik, hogy lesz-e belőle biztos, amivel több konfliktusa is volt.
A Tisza Párt elnöke szerint élőben közvetíthetnék, hogy melyikük tölt meg egy óra alatt több zsákot. A legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként pedig amúgy is inkább Orbán Viktorral beszélne.
Idén is megtudhatjuk, mi foglalkoztatja a jövő divattervezőit, hogyan gondolkodnak a fenntarthatóságról, az inkluzióról, hagyományok és kortárs trendek viszonyáról. A frissen végzett alapszakos tervezők alkotásainak hívószava ezúttal az “Üzenet-rögzítő” volt. A diplomaprojektekben a divat, a textil és a jelmez eszközként szolgál a mélyebb társadalm
Az on-chain adatok azt mutatják, hogy a tőzsdéken letétbe helyezett Bitcoin-címek száma az utóbbi időben tovább csökkent, ami az ár szempontjából kedvező jel lehet. A tőzsdékre befizető címek most a legalacsonyabbak 2016 óta Amint azt egy elemző a CryptoQuant Quicktake bejegyzésében kifejtette, a Bitcoin Exchange Depositing Addresses metrika az utó
Mindenkinek megvan a maga stratégiája arra, hogy kiismerje a körülötte lévőket: egyesek könnyen belesétálnak a hazugságok csapdájába, másokat viszont nem lehet észrevétlenül átvágni.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője utánajárt annak, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
Mi a helyes eljárás az áfabevallás szempontjából abban az esetben, ha a szerződés szerint a számla teljesítésigazolás alapján állítható ki, de azt csak később küldi el a partner? – kérdezte olvasónk. Gyüre Ferenc adótanácsadó válaszolt.
Idén 1,8 százalékos gazdasági növekedésre és négy százalékos inflációra lehet számítani az Equilor elemzői szerint. A 4,5 százalékos GDP-arányos hiány eléréséhez a fogyasztás növekedésére lenne szükség, ha lesz is kiigazítás, az nem olyan mértékű lehet, mint a nyáron bejelentett intézkedések. A kockázatok miatt lassú, de folytatódó forintgyengülés
Steakek, vegán fogások és klasszikusok is megtalálhatók Budapest legújabb éttermének étlapján. 2024. szeptember 5-én egy laza, barátságos hely nyitott Budapesten. A MainStream Kitchen a belvárosban, a Károlyi utca 11. szám
Mit tehet az, aki szeretné csökkenteni nagy alapterületű, korszerűtlen házának rezsijét, de nincs pénze drága szigetelésre? Itt az ingyenes födémszigetelés. Egy új energiahatékonysági szabályozásnak köszönhetően most nem csak ingyen leszigetelik a padlását, de még egy kis pénzt is kereshet. Új trend: ingyenes födémszigetelés Az elmúlt időszakban tö
Erős turisztikai konjunktúra érzékelhető 2024-ben Magyarországon - értékelte az aktuális trendeket a turizmusban Nagy Márton keddi sajtótájékoztatóján. A hazai turisztikai szektor rekord nyarat zárt ismertetése szerint. A Portfolio érdeklődésére előrevetítette: készül a balatoni vendéglátóhelyek támogatására egy célzott támogatási program. Kérdésre
Az MI szerinte kulcsszerepet fog játszani a munkatermelékenység növelésében: a jövőben 15 százalék MI indukálta GDP-növekményt, 26 százalékos termelékenységnövekedést, valamint 1 millió, magasabb hozzáadott értékű munkakört eredményezhet a magyar gazdaságban.
A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ausztriában valamelyest csökkent a folyók vízszintje, de az árvízkészültség továbbra is magas, több helyen gátszakadásokra és földcsuszamlásokra számítanak, és még mindig sok háztartásban szünetel az áramszolgáltatás - mondta el kedd reggel Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria tartomány miniszterelnöke.
A magyar turisták idén is aktívan látogatják Horvátországot, sőt, már túlszárnyalták a 2023-as év teljes eredményeit. A Horvát Idegenforgalmi Közösség adatai szerint eddig 736,036 magyar látogató érkezett az országba, akik…
A Balaton északi és déli partján a vízszintértékek között 33 centimétert mértek, a Boris ciklon ráadásul brutális szelet is okozott a hétvégén, Fonyód térségében extrém erősségű széllökést regisztráltak.
Járdán parkoltál egy ma divatos SUV-val? Baleset helyszíne mellett haladtál el és fotózgattál? Azt hitted elsőbbséged van a körforgalomban haladva? – Könnyen lehet ezekből bírság! Íme 3 alig ismert KRESZ-szabály. Alig ismert KRESZ-szabály: nem biztos, hogy elsőbbséged van a körforgalomban! Sokan nem is tudják, de nem feltétlenül a körforgalomban ép
Az Európai Bizottság új javaslata a szabadban lévő közösségi terekből is kitiltaná a cigarettákat, sőt, az elektromos dohánytermékeket is, függetlenül attól, hogy van-e bennük nikotin.
Tegnap alig volt elmozdulás a forintban, az euróval szemben ma reggel is ott járt, ahol tegnap, 394 forint 40 fillérbe került az euró. Délelőtt ehhez képest csak kis erősödést látunk. Ma érkezik az amerikai kiskereskedelmi adat, amire figyelni fognak a befektetők.
Ming-Chi Kuo szerint az Apple iPhone 16-os sorozatának előrendelései 37 millió darabot érhettek el, a bemutatás utáni héten. Kuo ezt a mennyiséget beszállítói kérdőívekre és az Apple honlapja szerinti előrendelési adatokra alapozza.
Tegnap tovább araszoltak lefelé a kötvényhozamok a fejlett piacokon és folytatódott a dollár gyengülése is a Fed eheti kamatmeghatározó ülése előtt, amikor legalább 25 bázispontos lépéssel megindulhat az amerikai kamatcsökkentési ciklus.
Január elsejétől csak azok maradhatnak távmunkán, akik már a pandémia előtt is így dolgoztak. A óriáscég párhuzamosan bürokráciacsökkentést is hirdetett, amihez a javaslatokat maga a vezérigazgató várja a kollégáktól.
Az utasbiztosítással külföldre utazók átlagosan egy hetet nyaraltak idén, többségük pedig a tengerpartokat választotta - közölte a Netrisk. Utasbiztosítást ezekre az utakra átlagosan alig több mint 13 ezer forintért kötöttek, ami szerény, 5 százalékos többlet a tavaly nyári szinthez képest. Az utasbiztosítások száma viszont jóval nagyobb mértékben,
Természetesen a Transporter hajtja a Transportert: a Volkswagen Haszonjárművek az új Transporter világpremierje keretében mutatja be a márka legújabb reklámkampányát. A modell és a személyiség ideális szimbiózisában a "The Transporter" ( Magyarországon a film címe A szállító volt) kultikus filmsorozatból ismert hollywoodi sztár, Jason Statham kapja
Sok szempontból egyedülálló élményeket kínál a Muzsikál az erdő immár huszonegy éves programsorozata. Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvény főszervezője elmondta, a fákkal testközelbe kerülve olyan erdőpedagógiai módszer részesei lehetnek az emberek, mely révén a természet közelében mindenki kiszakadhat a hétköznapok rohanásából. A Körösök völgyében
Nem tudod, hogyan készülj fel a nyugdíjas éveidre? Rengeteg kérdés merülhet fel a nyugdíjba vonulás előtt és után; cikkünkben igyekszünk mindegyikre választ adni a nyugdíjrendszertől egészen a nyugdíj igényléséig. A speciális nyugdíjakra is kitérünk (pl. Nők 40), és szó lesz arról, hogyan számítják ki a nyugdíjakat. Speciális tudnivalók, a nyugdíj
A Szörnyeteg első évadának a középpontjában a világ egyik leghíresebb sorozatgyilkosa, Jeffrey Dahmer állt, a másodikban pedig a szülőgyilkos Menendez fivérek történetét láthatják a nézők. Úgy tűnik, a Dahmer-széria sikere után a harmadik etapban visszatérnek a sorozatgyilkosokhoz, ugyanis Ed Gaint helyezi majd előtérbe a sorozat.
Jelentősen felgyorsult a közúti fuvardíjak emelkedése a II. negyedévben, ami felfelé nyomja a hazai inflációt. Mint kiderült, a költségek áthárítása húzódik meg az emelés mögött. A nemzetközi fuvarozás esetében 4,4, a belföldi fuvarozás esetében további 5,6%-os díjemelésre lett volna szükség a nullszaldó eléréséhez, de a fuvarpiaci kapacitásfelesle
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.