A magyar tulajdonban lévő Master Good cégcsoport stratégiai részesedést szerzett a világszerte több mint 50 étteremmel, és közel 20 hotellel rendelkező Nobu láncban.
A Rossmann Magyarország a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsén (OMIT) keresztül juttatta el higiéniai termékeket és energiaszeleteket a védvonalakon dolgozó vízügyes munkatársaknak.
Nyílt levélben jelezték a bankoknak, hogy az ipari állattenyésztés finanszírozása összeegyeztethetetlen a „zöld” vállalásaikkal. Mit sem ér az erdőirtásoktól való elzárkózás, ha az erdőirtást generáló állattenyésztést továbbra is támogatják. A felszólítást aláíró civil szervezetek konkrét lépésekre szólították fel ezzel kapcsolatban a nagy pénzinté
Az MNB számításai szerint valamivel 4 százalék feletti inflációval zárjuk az évet, miután ősszel gyorsulni fog az áremelkedés. A jegybank az eddigi várakozásainál drasztikusan kisebb gazdasági növekedést vár idén és jövőre is. A lakossági fogyasztás pedig Virág Barnabás (MNB alelnöke) szerint rendben van, csak kissé a folyamatok mögé kell nézni.
A magyar tulajdonban lévő Master Good cégcsoport stratégiai részesedést szerzett a világszerte több mint ötven étteremmel, és közel húsz hotellel rendelkező Nobu láncban. A Master Good Kft.-ből, a Baromfi Coop Kft.-ből. és a Sága Foods Zrt.-ből álló cégcsoport, amely a régió egyik legnagyobb élelmiszeripari szereplője. A Nobu Budapestbe való befe
Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének több körülményhez is alkalmazkodnia kell az Anderlecht otthonában sorra kerülő szerdai Európa-liga mérkőzésen.
"Magam számára is misztérium vagyok" – állította Pietrelcinai Szent Pio , akinek olyan csodás képességei voltak, amelyek az emberi ész számára felfoghatatlanok. Olvasott az emberi lelkekben, testhőmérséklete a 48 fokot is elérte, ötven éven át viselte testén Krisztus sebeit, intenzív virágillatot árasztott magából, egy időben egyszerre két helyen v
Piroskát 2020-ban műtötték. Az operáció befejezése után két órával az egyik veséje már férje, Attila testében működött. Hogyan lehet valaki élődonor? Mit mesél egy anya és egy apa a gyerekeiknek, amikor efféle céllal kórházba megy? Hogy vannak most, és miért vált az élődonoros transzplantáció ügye fontos feladattá számukra? Történetüket a feleség m
A Dentalklinik Dr. Tóka fogászati praxis a kezdetektől fogva kiemelkedő szolgáltatást nyújt pácienseinek. A Sopronban működő vállalkozás ma az ország egyik legfejlettebb fogtechnikai laborjával rendelkezik, ahol már egy Stratasys DentaJet 3D nyomtató is
A tisztálkodás ma már mindennapos tevékenység 2024-ben, de hogyan oldották meg az emberek a személyes higiéniát régen, olyan kényelmi eszközök nélkül, mint a szappan? Részletek a cikkben!
Ötödik osztálytól kezdve a gyerekeket egyre nagyobb terhelés éri, ami nem csak az iskolai tanulást, hanem az otthoni házi feladat készítést, a másnapi dolgozatokra, felelésekre való felkészülést is érinti. Szülőként abban segíthetünk a legtöbbet, hogy pár bevált tanulási technikát átadunk nekik, amivel a saját életüket könnyíthetik meg. Ezekből hoz
Nők milliói szenvednek ezektől a rohamoktól, és nem csak alkalmanként, hanem rendszeresen visszatérő tortúrát jelent számukra a migrén. Most a kutatók új információkat tártak fel, mi állhat ennek hátterében.
Jelenleg Európa-szerte 92 régió használja az Igazságos Átmeneti Alapot, hogy enyhítse a nagy szén-dioxid-kibocsátású iparágak kivezetésének hatásait az EU régióiban. Egyes országok néhány éven belül befejezik a folyamatot, más tagállamok előtt azonban sokkal hosszabb és nehezebb út áll a teljes dekarbonizáció felé.
Biztosan kijelenthetjük, hogy az illatok most élik virágkorukat. Azt is mondhatnánk, hogy egy "parfümforradalom" kellős közepén vagyunk, még ha nem is tudatosul bennünk. Ahelyett, hogy a klasszikus, egyszerű illatokhoz, mint a vanília, rózsa vagy borostyán ragaszkodnánk, a márkák fantáziadús parfümöket alkotnak, hogy megfeleljenek a TikTok generáci
A zöld termékek iránti gyenge kereslet visszafogja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású projektekhez szükséges 700 milliárd dolláros beruházást – áll az ENSZ tavalyi klímacsúcsán indult kezdeményezésben.
Mik az alapvető tudnivalók a darázsfészkekről és az eltávolításukról? Hogyan épül fel a darázsfészek, hol kell leggyakrabban számítani rá? Melyek azok a fajok, akiket nem szabad háborgatnunk?
Nagyjából tudjuk, hogy milyen tápanyagokra van szükségünk az egészséges étrendhez: fehérjére, vasban gazdag leveles zöldekre és rostokra. De vajon a B12-vitamin miért nem jut eszünkbe ilyenkor? Tudjuk egyáltalán, hogy mire jó? Most utánanéztünk, hogy miért is van rá szükségünk, és milyen jelek utalnak arra, hogy hiányzik az étrendünkből.Mi az a B12
Új külsőre vágysz, vagy csupán apró változtatással, felfrissítenéd a frizurádat? Laza, természetes megjelenés és merész színek. Az őszi hajtrend 2024-ben rendkívül változatosak és modernek. Izgalmas újításokat hoz az idei év, amelyeket érdemes lesz kipróbálnod! Az őszi hajtrend idén a hullámokat részesíti előnyben! Az őszi hajtrend 2024-ben leginká
Az elektromos járművek népszerűsége világszerte folyamatosan nő, ami a használt autók piacán is jól látható, hiszen egyre több gépkocsivezető érdeklődik irántuk.
A nyár elmúltával is szükségünk van a lazításra, sőt, ilyenkor talán még jobban esik az őszi napsugarakban megmártózni. Egy kényelmesen berendezett teraszon még a hűvösebb, esős időben is relaxálhatsz. Egy ilyen elegáns, funkcionális és hangulatos teret segít megalkotni a wellnessre szakosodott SpaTrend! Éld át az őszi luxus kikapcsolódást a saját
A német Focus Magazin öt pontban indokolta, miért jött el az ideje, hogy a szabaddemokraták kilépjenek a koalícióból a katasztrofális választási vereségek után.
A külügyi és külgazdasági tárca vezetője igen gyakran tárgyal orosz politikai és vállalati vezetőkkel, Szijjártó Péter magyarázata szerint energetikai kérdésekről. Szerencsére a hazai tározókban most annyi gáz van már, hogy a miniszternek emiatt jó ideig nem kell aggódnia.
Jó lenne elmenni színházba vagy megnézni egy kiállítást, de a mostani árak mellett ez az utolsó, amire áldozni tudsz? Van egy ingyenes applikáció, amivel kedvezményesen látogathatjuk Budapest színházait, mozijait, kulturális programjait vagy éppen sokkal olcsóbban ehetünk a menő éttermekben. Az ÉnBudapestem applikáció teljesen ingyenesen letölthető
Az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy az egyik legkorszerűbb csapásmérő fegyvert, az AGM-145 siklóbombát is átadja Ukrajnának, amelyeket az F-16 Fighting Falconok (harci sólymok) vethetnének be.
Az elmúlt időszakban meghatszorozódott az olyan csecsemők száma, akiknek az állam nem talált befogadó szülőket, miután szüleik a kórházakban hagyták őket. A Híradónknak nyilatkozó szakemberek szerint szükség lenne a nevelőszülői díjazás megemelésére, de a családsegítő rendszer sem működik jól, mert jelenleg képtelen megfelelő segítséget adni a kríz