Miközben a világ az ingyenesen elérhető mesterséges intelligencia-alapú eszközök lázában ég, a vállalati szektorban már kicsit visszafogottabb az AI-hájp: habár a cégek közel háromnegyede használja egy-egy üzleti területen a technológiát, a 2017 óta tapasztalt robbanásszerű növekedés csillapodni látszik, és viszonylag kevés példát találni a vállala
Magyarország miniszterelnöke szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutatta be gazdasági tervét. Orbán Viktor beszédében azt hangsúlyozta, hogy a világgazdaság átalakulóban van, a jövő kérdése pedig az: ki, hogyan alkalmazkodik az új viszonyokhoz.
Igencsak felkavarta a közönséget a legutóbbi divathéten megjelent anya-lánya páros, akik merész ruhaválasztásukkal vonták magukra a figyelmet. A többi híresség sem maradt ki a botrányos divatpillanatokból, hiszen még az Emily Párizsban című sorozat sztárja is vállalta, hogy pucérruhában mutatkozik a vörös szőnyegen.
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt évtizedek játéktermi játékai. Ezek a gépek manapság elsősorban magángyűjteményekben vagy a Flippermúzeumhoz hasonló kiállításokon bukkannak fel. Látogatói értékelései és egyedülálló nemzetközi médiavisszhangja alapján mára egyértelműen Európa kedvenc “arcade”, a
Bár a mesterséges intelligenciával felvértezett robotok fejlesztése folyamatos, még számos technikai és biztonsági akadály áll előttük, így egyhamar nem veszünk otthonra is egyet. De ne hagyjon el minket a remény: az OpenAI már gőzerővel dolgozik egy háztartási humanoid roboton.
Az orosz hadsereg 81 drónnal és nyolc rakétával támadta Ukrajnát az éjjel – közölte szerdán reggel az ukrán légierő. A Telegramon közzétett jelentés szerint 28 drónt és négy rakétát lelőtt a légvédelem, négy további drón útját nem sikerült nyomon követni. Áldozatokról és károkról nem érkezett bejelentés. A harkivi régióra egy SZ-300 típusú rakéta m
7 százalékkal sikerült növelni vendéglátóhelyeken a borfogyasztást egyetlen hónap alatt. Egy új tanulmány szerint azok a brit kocsmák, amelyek a sörös poharak méretének csökkentésével kísérleteztek, az eladott sör mennyiségének csökkenése
Mennyi csodát rejt a föld! Vannak jól ismert természeti képződmények, melyekről szinte mindenki hallott már, de kevésbé ismert, vagy távolabbi tájakon is vannak olyan gyönyörűségek, amiket igazán érdemes lesz felvenni a bakancslistádra.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
Félelem, megaláztatás: Vogel Evelin, Magyar Péter exe megrázó interjút adott. Ebből szemléztünk. Időközben Facebook-oldalán reagált a pártelnök az elhangzottakra.
Az egész világháló beleremegett, amikor két héttel ezelőtt a Linkin Park bejelentette, hogy új énekesnőjükkel és dobosukkal visszatértek a zenei vérkeringésbe. A kultikus banda azóta nem csupán a koncertélethez, de az alkotáshoz is visszatalált.
Szeptember utolsó dekádjában az időjárás az évszaknak megfelelően alakul. A nappali maximumhőmérsékletek 20-25 °C között alakulnak, míg éjszakánként 10-15 fokra csökken a levegő hőmérséklete.
"Biztos tiltakozni akar, hogy hogyan merték őfelségét meghívni vitázni egy műsorba" – reagált Magyar Péter fenyegetőzésére Orbán Viktor politikai igazgatója.
Jártamban, keltemben Megfigyeltem magamon, hogy bizonyos időközönként feljön ez a téma, törzsolvasóim már biztosan jól tudják, hogy előszeretettel írok rizikós közlekedési helyzetekről, akár saját vezetéstechnikai hibáimról, amiket megélek. Szerintem nem vagyok hasonló problémákkal gyedül az utakon. Azt sokan tudják rólam, hogy nyáron szinte mindig
A felvidéki Füleken szerdán nyílik a "Pásztorélet Nógrádban és Gömörben" kiállítás, amely bemutatja a pásztorkultúra tárgyi emlékeit. A tárlat november 15-éig látogatható, és a magyar-szlovák pásztorkultúra hasonlóságait, különbségeit is feltárja.
Vogel Evelin az Indexnek adott interjút, amelyben kapcsolatukról és a Tisza Párt első hónapjairól, valamint a Magyar mögött álló titokzatos vállalkozóról beszélt. Magyar Péter a Facebookon reagált, szerinte Vogel megkísérelte megzsarolni őt.
Interjút adott az Indexnek Vogel Evelin, a Tisza elnökének volt barátnője. Épp az interjú közzétételekor érkezett a közlemény Magyar Pétertől: tüntetést tart pártjával az MTVA székháza előtt, nem sokkal később pedig Hadházy Ákos is bejelentette, csatlakozik a Tisza Párt vezetőjének demonstrációjához.
2024. szeptember 28-án (szombaton) 8 óra és 12 óra között karbantartás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) váminformatikai rendszerei nem lesznek elérhetők – írja honlapján a NAV.
Vogel Evelin az Indexnek adott interjút, amelyben kapcsolatukról és a Tisza Párt első hónapjairól, valamint a Magyar mögött álló titokzatos vállalkozóról beszélt. Magyar Péter a Facebookon reagált, szerinte Vogel megkísérelte megzsarolni őt.
A válófélben lévő sztárpár nemrég ajánlatot kapott a 64 millió dolláros villájukra. Ben Affleck és Jennifer Lopez el is fogadta az árat, amit a vevők kínáltak, ám egy nem várt tragédia megakadályozta az adásvételt.
Közös bemelegítéssel kezdődött szerda délelőtt az Implom iskola megújult műfüves pályájának átadó ünnepsége. Az intézmény diákjai évek óta használták a korábbi pályát, mely idővel egyre kevésbé tudta betölteni eredeti funkcióját. Megnyitó beszédében Kónya István gyulai alpolgármester az összefogás jelentőségét hangsúlyozta, hiszen több szervezet