Meghan Markle-t újabb támadások érték a médiában, miután egyesek szerint nehéz természetével megnehezíti alkalmazottai munkáját. A hercegnére gúnyneveket is aggattak, amelyek az elmúlt hetekben bejárták a sajtót. Azonban jelenlegi dolgozói teljesen más véleménnyel vannak róla, és kiálltak mellette a vádakkal szemben.
Egy diákkedvezményes kuponnal rendelő ügyfél fejlettebb és újabb okostelefont vásárol egy átlagos vásárlónál. A Rejoy a Diverzum diákkedvezményes platformmal közösen vizsgálta meg, miként befolyásolta az iskolai mobilhasználati szokások változása a diákok készülékvásárlási szokásait.Bár az idei tanév kezdete óta a hazai diákoknak a reggeli érkezésk
A közbeszéd, a közösségi média inkább csak újabban foglalkozik avval, hogy a demográfiai hanyatlás mindenki (főleg a fiatalok) számára személyes érintettséget jelent.
A megállapodást, amely egyaránt kiterjed a nemzetközi személyszállítás színvonalának emelésére, karbantartási feladatok ellátására és a vasúti árufuvarozás versenyképességének javítására, magyar részről Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, Mosóczi László a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, osztrák részről pedig Andreas Matthä, az ÖBB Holding AG i
Pedro Almodóvar spanyol filmrendező, Oscar-díjas forgatókönyvíró, a kortárs filmművészet egyik legjelentősebb alakja szeptember 25-én tölti be hetvenötödik életévét.
Évek óta folyik egy vizsgálat több vállalat, köztük az SAP és a Carahsoft ellen, mivel amerikai hatóságok szerint az érintett cégek egy évtizeden keresztül összejátszhattak, és túlárazhatták termékeiket, amiket amerikai kormányzati szerveknek értékesítettek, tudta meg a Bloomberg. A hírre nagyot esett az SAP árfolyama.
A divat világában a határok folyamatosan elmosódnak, így a sztárok és a divatházak együttműködései is új dimenziókat nyitnak meg. Három, napjaink leghíresebb dívájának példáján keresztül felfedezhetjük, hogyan formálják a popkultúra ikonikus alakjai a divat jövőjét, miközben kreatív energiájuk és társadalmi üzeneteik révén előremutató trendeket ter
Donald Trump volt amerikai elnök kedden értesült róla, hogy konkrét fenyegetések érkeztek Iránból. Az amerikai hírszerzés emberei megtudták, hogy gyilkossággal fenyegetőznek a republikánus elnökjelölttel szemben. Azonban a tisztviselők kiemelték, hogy a megfélemlítés feltehetően nincs összeköttetésben a júliusi merényletkísérlethez, amelyben Trump
Falusi Mariann életút-interjúban beszélt az elmúlt évtizedekről, arról, hogyan lett rossz tanulóból énekesnő, és arról is, milyen volt a közös munka a Pa-Dö-Dő-ben.
Ma kezdik meg a Volkswagen és a szakszervezetek vezetői a tárgyalásokat a költségcsökkentésekről, az egyeztetéseken létszámleépítésről és akár gyárbezárásokról is szó lesz.
Kétperces. Egy szakácskönyvvel egészen jó pénzt kereshetne, gondolta J. Károly. De amint kigondolta, szembesülnie kellett a szükséges alapanyag hiányával.
Az Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség című rendezvényen tart előadást a kormányfő. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 10.30-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség című rendezvényén ismerteti gondolatait. Kövesse nálunk élőben!
Csíkszentmihályi Mihály 1934-ben Fiuméban született, ahol édesapja volt a magyar konzul. Családja 10 évvel később Rómába költözött, de ő nem érezte jól magát Európában, és az Egyesült Államokban telepedett le. Doktori disszertációját a kreativitásról írta. Ennek kapcsán kezdte érdekelni a boldogság pszichológiai jelentése, a tökéletes élmény, amit