A korábbi jelentős mennyiségű csapadékot már elnyelte a talaj, így nagy erőkkel folyik a napraforgó és a kukorica betakarítása, az őszi káposztarepce vetése, valamint az őszi kalászosok alá a talaj-előkészítés.
Az élet több, mint egzakt funkcionalitás, racionalitás stb. Azonban sajnos ma már a demográfiai kérdéskör is csak ebben az utóbbi, egynemű értelmezésben merül fel.
Töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idei kiírásának köszönhetően a 683 millió forintos keretből 271 pályázat kap támogatást.
A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) nemrég jelentette be az idei év egyik legnagyobb volumenű visszahívását, amely 1.227.808 darab Ram 1500-as pickupot érint. A szoftverhiba a stabilitásvezérlő rendszer kikapcsolását okozhatja, ami sérti az USA-ban fenálló szövetségi törvényeket. A visszahívási dokumentumok nem tesznek említést rendszerhibából adódó
Oroszország egy újabb kudarcot szenvedett el a Sarmat rakéta tesztelése során, amely a nukleáris arzenáljának modernizálásában kulcsszerepet játszana. A műholdfelvételek jelentős károkat mutatnak a plesetszki indítóállomás környékén, ami a rakéta katasztrofális meghibásodására utal.
Munkavállaló 2-3 évre szülési szabadságra ment, passzív állományban van. A munkavállalók e-mail-címeiért és a hozzá tartozó szoftverekért (Google Workspace) darabáron fizet a cég, így a következő években lemondaná a cég az érintett dolgozó előfizetését. Megteheti-e ezt a munkáltató, csak simán úgy, hogy ha aktív állományba kerül a munkavállaló, akk
A vártnál is nagyobb mértékben csökkent a német üzleti bizalom szeptemberben. Ez nem vetít jól előre a német gazdaság kilátásaival, ami már így is számos problémával küzd.
Ray Dalio fedezeti alapkezelő elkészítette a globális hatalmi dinamikát mutató előrejelzését a munkaerő-piaci erők, a gazdasági stabilitás és a társadalmi tényezők alapján.
A gázkazánok a modern otthonok fontos részei, hiszen ezek biztosítják a fűtést és meleg vizet a hideg hónapokban. Ahhoz, hogy hosszú élettartamúak és hatékonyak maradjanak, elengedhetetlen a rendszeres karbantartás és a helyes üzemeltetés.
Ismét lecsapott a keresztényellenes erőszak Burkina Faso-ban, a friss beszámolók szerint a Száhel-övezetbeli országban dzsihadisták az eddigi legsúlyosabb vérengzésüket hajtották végre - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Gondolatban bejártuk a nagyvilágot, hogy legvégül visszatérjünk Budapestre, mely megunhatatlan szépségében tárult elénk a Virtu Restaurant 28. emeleti ablakain keresztül. Szeptember 17-én, kedden az Utas és holdvilág tematikájú beszélgetős estünkön Nyáry Krisztián kérdéseire válaszolva Gryllus Dorka, Kemény Dénes, Schoblocher Barbara és Tombor Zolt
Olyan infláció, mint amit az utóbbi időkben tapasztaltunk, 20-30 éve nem volt a fejlett országokban. Emellett az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is a monetáris keretrendszer átalakításának lehettünk szemtanúi, ami Amerikában tovább erősítette az inflációt. Szakértők a központi bankok szerepét vitatták meg a kihívásokkal teli gazdasági kör
A digitális euró az Európai Központi Bank által tervezett digitális fizetőeszköz, ami a hagyományos euró digitális formálja lenne. A projekt célja kiegészíteni a készpénzt, nem pedig helyettesíteni azt. Ez lehetőséget teremtene a lakosságnak és a vállalkozásoknak a digitális tranzakciók lebonyolítására egy központi bank által kibocsátott és garantá
Dobó Áginak kegyetlen nyara volt, gyakorlatilag az életét mentették meg a nyaralásán elvégzett műtéttel. Most tapasztalatai mentén tippmegosztással segít a volt szépségkirálynő.
Szinte nincs olyan szépségápolási trükk, ami manapság nem a TikTok által tesz szert világhírre. Így van ez a legújabb DIY fogfehérítéssel is, ami azért annyira nem biztonságos a szakértők szerint, de mégsem ítélik el a módszert teljesen. A részletekért olvass tovább!
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain, ahol már a helyreállítási munkálatokat készítik elő. Az árhullám Budapest alatt, Paks térségében tart - közölte vasárnap az MTI-vel az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) sajtóosztálya.
Egyre inkább emelkedik a francia és a német államkötvények közötti felár, ami annak a jele, hogy a befektetők aggódnak a francia költségvetési folyamatok miatt. Ez nem is csoda, hiszen a populista erők előretörése miatt nehéz fenntartani a fiskális fegyelmet, miközben a költségvetési hiány a GDP 6%-át súrolja és az államadóóság is nagyon magas.
Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában az Európai Unió globális versenyképességének megerősítése területén - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint a magyar EU-elnökség kapcsán a Német Erdészeti Tanács ve
A miniszterelnök szerint nincsen gond azzal, amennyit hirdetésekre költött a Facebook-oldala az árvíz kezdete óta. Orbán Viktor szerint kevés a jó hír, ezért örülni kell annak, ami van.
Létezik az angyalok nyelve? Vannak okkultisták és mágusok, akik szerint a világ legősibb nyelve, sátánista csoportok a mai napig használják különböző rituálékhoz, mások szerint pedig szimplán Erzsébet-kori kitaláció. Részletek itt:
Az elmúlt hetekben hazai nagyvárosainkban, de főleg Budapesten jelezték a kertes házakban élők több fórumon is, hogy egyre több csótánnyal lehet találkozni a lakásokban.
Egy új tanulmány szerint, ha valaki macskát tart háziállatként, az megduplázhatja a skizofréniával kapcsolatos rendellenességek kockázatát.Ausztrál kutatók 17, az elmúlt 44 évben megjelent, 11 országból, köztük az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból származó tanulmányt elemeztek. Ezekben összefüggést találtak a tág értelemben vett macsk
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a "láthatatlan" károk, így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel, a legfontosabb teendő ezért az alapos fertőtlenítés - hívta fel a figyelmet a Caola Zrt. kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeket, valamint ipari tisztítószereket is gyártó vállalat.
Kiderült, mi történt Tusup elviharzása után az öltözőben, és az edző közleménye is beszédes. Torghelle sem kímélte ellenfelét - a ring utáni nyilatkozatában sem.
Idén nyáron a hazai webshopok 4 százaléka kínált valamilyen terméket előfizetéses formában, azonban az adatok szerint ez az arány két-három éven belül várhatóan 23 százalékra nő. Az, hogy közel ötszörösére nőhet az előfizetéses vásárlást kínáló webáruházak száma, jól mutatja a piacon zajló jelentős változásokat – ismertette a Visa támogatásával kés
Neked is eleged van már a macsókból? Unod, hogy azon kell gondolkoznod, vajon fejvesztve menekül-e a szerelmed, ha teljesen őszinte leszel vele? Vagy azt érzed, taktikáznod kell, hogy biztosan veled maradjon? Nem kell többé félretenned az érzelmes énedet, az alábbi férfiaknak van egy nagyon gyengéd oldala. Velük aztán lehet lelkizni!
Visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomásról és sikerrel landolt hétfőn Kazahsztánban egy Szojuz űrkapszula két orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén.