Minden eszközzel próbálják elkerülni a kínai gyártók az Európai Bizottság által kiszabott extra vámot, amit a Kínában gyártott villanyautókra szabtak ki. Ez minden gyártó számára eltérő mértékű, az állami befolyás függvényében. Noha a legfrissebb értesülések szerint olyan marginnal kínálják elektromos autóikat a kínai gyártók, hogy még így is bőven
Ayvens márkanév alatt folytatja tevékenységét hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az ALD Automotive | LeasePlan. Az új márka létrejöttének
Lezárásra került Bács-Kiskun vármegyében: - az 5107-es jelű Nagybaracska-Mohács összekötő út; - az 51341-es jelű Tass hajóállomáshoz vezető út; - az 51342-es jelű Dunaújváros révhez vezető út; - az 51347-es jelű Géderlak révhez vezető út; - az 51344-es jelű Solt révhez vezető út; - az 51345-ös jelű Harta hajóállomáshoz vezető út; - valamint az 5135
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a májusban létrejött megállapodások végrehajtásáról, az európai-kínai kapcsolatrendszer alakulásáról, illetve a béke érdekében hozandó globális politikai lépésekről egyeztettek. "Az Európai
A Volkswagen Golf R japán riválisának jelenleg Észak-Amerika a fő piaca, de kapható még hivatalos értékesítési csatornákon keresztül Japánban, Thaiföldön, Malajziában, Ausztráliában, Új-Zélandon, a Fülöp-szigeteken, Brazíliában, Dél-Afrikában és Indonéziában is. Európai Toyota-rajongók már régóta követelik, hogy a japán gyártó hozza be az öreg kont
A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) nemrég jelentette be az idei év egyik legnagyobb volumenű visszahívását, amely 1.227.808 darab Ram 1500-as pickupot érint. A szoftverhiba a stabilitásvezérlő rendszer kikapcsolását okozhatja, ami sérti az USA-ban fenálló szövetségi törvényeket. A visszahívási dokumentumok nem tesznek említést rendszerhibából adódó
Az év első hét hónapjában az e-rollerekhez köthető 319 személyi sérüléses balesetből kétszer annyinak voltak okozói, mint elszenvedői ezen új típusú járművek használói. A kerékpárosok, illetve gyalogosok fokozott veszélyeknek vannak kitéve a közutakon. Megdöbbentő adat, de az összes személyi sérüléses baleset, azon belül a halálos kimenetelűek több
Szeretnek sokan leegyszerűsítve gondolkodni, így ők azt mondják, hogy hamarosan ki kell dobni mindent (dízelt, benzinest, hibridet), ami eddig volt, és kizárólag elektromos autókkal kellene megoldani a közlekedést, áruszállítást. Aztán szembejön a valóság, és kiderül, hogy lassan épülnek az elektromos töltők, és amelyik létrejön, ott túl drága az á
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 97-es kilométerszelvénynél, Nagyút közelében. A gépkocsi a tetejére borult. A műszaki mentést a füzesabonyi hivatásos tűzoltók végzik. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. További autós tartalma
A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám most is akadt olyan, aki ennél magasabb összegű bírságra számíthat. A rendőrség által közölt egyik fotón az látható: egy olyan Audit mértek be a megengedettnél jóval gyorsabban, aminek az aljáról valami az útra lógott. Ez sem zavarta a sofőrt abban, hogy 90 km/h
Az elmúlt években a közlekedési kultúra színvonala megdöbbentően leromlott Magyarországon. Számos kutatás rámutat, hogy a komoly szabálysértések mellett szinte mindenki
Tényleg radikálisan nagy az autó, már az elődje sem volt kicsi, az új, negyedik (kombiként harmadik) generációs Superb újabb 4 centivel hosszabb lett és csomagtartója 30 literrel öblösebb. De ez nem minden: továbbfejlesztett hajtásrendszerekkel, hatalmas belső térrel, új futóművel és számos okos megoldással lépett feljebb a tökéletesség ranglétrájá
Fotó: BKK Szeptember 25-én üzemkezdettől a H5-ös HÉV újra a Batthyány térig jár. A Szentendre felől HÉV-vel érkező utasok szerda hajnaltól már közvetlenül átszállhatnak az M2-es metróra. Ezzel együtt a Margit hídi felszíni HÉV-peronon keresztül, a Budai alsó rakpart mellett haladó kerékpárutat is megnyitják, ennek köszönhetően a biciklivel közleked
Aki olvassa a tengerentúli híreket, az valószínűleg már észrevette, hogy odaát nagyon más a vásárlók érdekérvényesítési ereje, mint nálunk. Ha egy termék nem felel meg az igényeknek, vagy mást igér, mint amit teljesíteni tud, akkor gyorsan bíróság előtt találhatják magukat a legnagyobb cégek is. Valami ilyesminek lehetünk tanúi az összkerekes Volks
A "megkímélt" szó nem is fejezi ki hűen ennek a gyönyörű 205-ösnek az állapotát. Atkinson ugyanis mindössze 500 km-t tett meg a Peugeot mérges kisautójában, amíg birtokolta, és a többi tulajhoz hasonlóan ő is tökéletes állapotban tartotta. A 205 GTI-ben összesen 71.000 mérföld (114.000 km) van, ehhez képest az állapota parádés, ugyanolyan makulátla
A kormány a döntéskor azzal érvelt, hogy a legalizálás segít megfékezni a kannabisz növekvő feketepiacát és rámutatott arra, hogy az eddig hatályos tilalom nem működött. Németországban évente 180 ezer büntetőeljárás folyik a kannabisz kereskedelmével és használatával kapcsolatban. A törvényt a rendőrség ellenezte és a német bírák is aggódnak, mive
Az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására és fokozására. A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) folyamatosan koordinálja az erre irányuló intézkedéseket. Az akció elsődleges célja a vasúti átjárókban a szabálytalan áthaladás megelőzése, illetve a vagonok és azok működéséhez szükséges eszközö