2024. szeptember 18. szerda

szept. 18
12:21
Szijjártó: Az új kőolajvezeték Szerbiával a százhalombattai finomítóig ér majd (ATV)
A magyar szakasz 190 kilométeres lesz, a százhalombattai finomítót köti össze a déli határral - mondta Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón. Az ATV kérdésére közölte: decemberben tudja csak megmondani, mennyibe kerül majd a beruházás, akkor lesz meg a megvalósíthatósági tanulmány.
szept. 18
12:21
Van még remény? Ben Affleck alig tudta levenni a kezét Jennifer Lopezről (Glamour)
Közel egy hónapja derült ki, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck beadták a válókeresetet, vége az álomnak, kapcsolatukból második nekifutásra sem lesz happy end. A sztárpár rajongói azonban az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy még megmenthető a szerelem.
szept. 18
12:21
Kilenc hajléktalan embert és öt kutyát mentettek ki a Hajógyári-szigetről az árvíz elől (SzMo)
A szigetet szerdán lezárják a hatóságok. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai még előtte mindenkit kimentettek.
szept. 18
12:21
Itt a lista: eddig ezt lepte el a Duna Magyarországon (Mandiner)
Pest vármegyében, valamint Komárom-Esztergom vármegyében legrosszabb a helyzet.
szept. 18
12:21
Most érkezett: Fontos közleményt adott ki a mentőszolgálat az árvíz miatt (Nyugati Fény)
Az érintett területeken megerősítették a mentőszolgálatot.
szept. 18
12:21
Arany töltővel és kamiontöltőkkel bővült az Ionity hálózata (Villanyautósok)
Személyautóval már nem gond a hosszú távú utazás, de a méretes szerelvényekkel még adódhatnak nehézségek.
szept. 18
12:21
Összeszedtük, mit lehet tudni a magyar cégről, amit összekapcsoltak a Hezbollah-tagok kezében felrobbant csipogókkal (Telex)
A székhelyen senki nem volt a cégtől, levél is csak havonta egyszer érkezik oda számukra, de az nem derült ki, hogy oda szoktak-e menni átvenni.
szept. 18
12:21
Milyen hatással van a ketogén diéta a szívre? Elmondja a kardiológus (EgészségKalauz)
A ketogén diéta az utóbbi években egyre divatosabb lett, de mit mondanak róla az orvosok?
szept. 18
12:21
3 éves korunk előtt többet tanulunk, mint egész életünkben – Montessori elvek (Bien)
3 éves korunk előtt többet tanulunk, mint egész későbbi életünkben. Erre az időszakra adunk most inspirációkat ahhoz, milyen magatartással és módszerekkel juttathatják a nevelők minél több élményhez a kicsiket a híres 20. századi pedagógus, Maria Montessori nevelési elvei alapján.
szept. 18
12:27
Csökkenhetnek a klímatelepítési költségek az őszi szezonban (Alternatív Energia)
Az őszi szezon ideális időszak a klímaberendezések vásárlására és telepítésére, hiszen ilyenkor a csökkenő kereslet miatt a cégek kedvezőbb árakat kínálnak.
szept. 18
12:27
Kellemetlen helyzetbe kerülhetsz, ha neked is ilyen állapotban van a kocsid: hatalmas ellenőrzés veszi kezdetét (Femcafe)
2024-ben immáron 28. alkalommal rendezi meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. a közúti közlekedési környezetvédelmi akciót, amelynek legfőbb célja, hogy pontos képet vázoljon a hazánkban forgalomban lévő gépkocsiállomány károsanyag-kibocsátásának évenkénti változásáról, valamint a gépjárművek állapotáról, ideért
szept. 18
12:27
A legújabb őrület neve: Huawei Mate XT. Adna érte 5 milliót? (Bitport)
Még a boltokban sincs, a másodlagos piacokon mégis irracionális magasságokba jutott az összehajtható csúcstelefon ára.
szept. 18
12:27
A Ganz óriástranszformátorával kötik össze a magyar és kelet-európai áramhálózatot (Magyar Hírlap)
Az új rendszer fontos infrastruktúrát biztosít Ukrajna számára.
szept. 18
12:27
Zajlik az árvíz-vita az EP-ben, Magyar Péter most sincs a helyén (Mandiner)
"Ha EP-képviselő vagy, ma itt kell megvédeni a magyar érdekeket!" – hangsúlyozta László András, a Fidesz EP-képviselője.
szept. 18
12:27
1968-as Mercedes 230 Sl-lel nyerték a Iii. Balkan Rallyt (Autószektor)
Forrás: Balkan Rally A rally során Budapesttől Kotorig, majd onnan versenyen kívül az Adriai-tenger csodás partszakaszain át, egészen a Plitvicei-tavakig utaztak a résztvevők, négy országot átszelve. Az út viszontagságai és a különböző kalandos kihívások mellett a természeti viszonyok is emelték a tétet idén, a forró nyárból az Európára zúduló őszi
szept. 18
12:27
A WRC jövőbeli sztárjai készen állnak a chilei párharca (Racing)
Sami Pajari és Martins Sesks a 2021-es JWRC után ismét élesben küzdhet meg egymással a Chile Rallyn, méghozzá Rally1-es autókat vezetve. A WRC mindkét újonca kiett magáért a szezonban, Martins Sesks Lengyelországban és Lettországban mutatta meg a tudását, Sami Pajari pedig Finnországban rúgta be az ajtót. Mindkét pilóta a nagycsapatok radarján is f
szept. 18
12:27
Összeszedtük, mit lehet tudni a magyar cégről, amit összekapcsoltak a Hezbollah-tagok kezében felrobbant csipogókkal (Telex)
A székhelyen nem volt senki a cégtől, levél is csak havonta egyszer érkezik oda számukra, de nem tudni, hogy hogyan szokták azt átvenni.
szept. 18
12:27
Pénteken már láttuk, hogy baj van, két napunk maradt felkészülni (Telex)
A Népsziget lezárása előtti napon elmentünk a Budapest Evezős Egyesülethez, hogy megnézzük, hogyan készítenek fel a tagok egy Duna-parti csónakházat az árvízre, ami a sportegyesületeknek több millió forintos kiesést is jelent.
szept. 18
12:27
Hévízen épül a hazai spa szállodák ékkövének megálmodott Le Primore Hotel & Spa (Vince)
Európa egyik legkülönlegesebb termál tava, a Hévízi-tó és élővilága ihlette a most épülő Le Primore Hotel & Spa szállodát. Az új szálloda egyedülálló koncepciójának köszönhetően garantáltan felhelyezi magát Európa exkluzív
szept. 18
12:29
Jason Momoa bántalmazhatta kollégáit (Magyar Hírlap)
Minősíthetetlenül viselkedett.
szept. 18
12:33
Újabb robbanás történt Kölnben - A rendőrség ismét nagy erőkkel vonult a helyszínre (Infostart)
Negyvennyolc órán belül immár a második robbanás történt Kölnben, ezúttal is az észak-raja-vesztfáliai város központjában. Az első robbanás hétfő hajnalban a Hohenzollerringen egy diszkó előtt, míg a mostani szerda kora reggel az Ehrenstrassén egy előkelő ruházati üzlet előtt történt.
szept. 18
12:33
Egyre nagyobb a baj, rengeteg dolgozót küldhet el a Volkswagen: mi lesz az autóóriással? (Pénzcentrum)
A Volkswagen lehetséges üzembezárásai több mint 15 000 dolgozót érinthetnek, miután a vállalat visszavonta történelmi munkabiztonsági ígéretét. A német autógyártó kapacitásfeleslegének csökkentésére irányuló döntése jelentős ellenállásba ütközhet a szakszervezetek részéről.
szept. 18
12:33
Kell tartanunk attól, hogy veszély fenyegeti Budapest ivóvízellátó rendszerét? (Agroinform)
Szombaton tetőzhet Budapesten az elmúlt évek legnagyobb árvize.
szept. 18
12:33
Meglepő kutatás: a fiataloknál csökkent leginkább a banki tartozások aránya (Portfolio)
A Portfolio és az EOS Faktor közös konferenciáján mutatták a legfrisseb adós ügyfélkutatást, amelyben több mint ötszázezer, 2023-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgáltak meg, összevetve nemcsak az előző évvel, de a 2019-es világjárványt megelőző adatokkal is. A kutatáson túl szó volt a követeléskezelési szektor jelenlegi helyzetéről, a
szept. 18
12:33
Nevetségesen olcsón osztogatják a magyar finomságot ebben a mediterrán városban, imádják a helyiek (Promotions)
Itthon ennyiért még a fokhagymát sem kapjuk meg, nemhogy egy egész lángost.
szept. 18
12:33
Kedvezőbbek a lakásbiztosítások a kampány hatására (Magyar Hírlap)
Sokan megszüntették az alulbiztosítottságot.
szept. 18
12:33
200 milliárd forint érhető el a mezőgazdasági fejlesztésekhez (Üzletem)
Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint, míg az állattartó telepek kisebb léptékű beruházásaihoz 50 milliárd forint áll rendelkezésre.
szept. 18
12:33
"Királyok, hősök, csaták - 1100 év Európában" - Festményeken keresztül mutatjá be a történelmet (Nyíregyháza)
A Szépművészeti Múzeum "Királyok, hősök, csaták - 1100 év Európában" című programjával ismerkedhetnek meg csütörtökön a Kállay Gyűjteményben. A rendezvény a magyar történeti festészet meghatározó festményein keresztül mutatja be közös európai-, és magyar történelmünk sorsfordító állomásait szeptember 19-én.
szept. 18
12:35
Szijjártó Péter: Ursula von der Leyen is részese az EU-bővítéssel kapcsolatban jelen lévő képmutatásnak (Magyar Hírlap)
Várhelyi Olivér új posztját véleményezte a külügyminiszter.
szept. 18
12:39
Örülhet a Google, mégsem kell fizetniük (Piac és Profit)
Az Európai Bíróság megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot, amelyet 2019-ben szabtak ki rá amiatt, hogy visszaélt erőfölényével az online hirdetések során - jelentette be a luxemburgi székhelyű testület.
szept. 18
12:39
Meloni optimista az olasz gazdaság teljesítményével kapcsolatban (Portfolio)
Az olasz gazdaság teljesítményével kapcsolatban optimista hangvételű nyilatkozatot tett Giorgia Meloni miniszterelnök egy római rendezvényen.
szept. 18
12:39
59 évesen meghalt Totò Schillaci, a '90-es világbajnokság olasz hőse (SzMo)
Olaszország akkor bronzérmet szerzett, Schillaci pedig hat találattal a torna gólkirálya lett. Évek óta rákkal küzdött.
szept. 18
12:39
Az árvíz több budapesti fürdőt is veszélyeztet, a Palatinus fürdő bezárt (Spabook)
A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti. Ennek következtében Budapest Főváros vezetésével és a fővárosi intézmények támogatásával megtörténtek a szükséges lépések a fürdők…
szept. 18
12:39
Minőségi kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt rászoruló állatok (Magyar Hírlap)
Az állatvédelem az állam és minden állampolgár közös felelőssége.
szept. 18
12:39
A mentőszolgálat felkészült az árvízre (Demokrata)
Az érintett területeken megerősítették a mentőszolgálatot.
szept. 18
12:39
Orbán Viktort tájékoztatták: így tudjuk elkerülni a legrosszabbat (Mandiner)
Egy biztos: bőven van még feladat.
szept. 18
12:39
Eke Angélának idő kell, kihagyja a következő színházi évadot a színésznő (Sassy)
Eljött az idő, hogy magára koncentráljon. Szerinte nem akkor kell lépni, amikor már nagy a baj.
szept. 18
12:41
A Nyugat váratlanul megszólalt az orosz fegyverkezés miatt (Magyar Hírlap)
A világ legkeményebbjének nevezte őket az újságíró.
szept. 18
12:41
"Meg fogjuk csinálni!" – Árvízi körkép (Demokrata)
A Demokrata fotóriportere, Vermes Tibor árvízi körképe – Budapest, Dunabogdány, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Szentendre, Tahitótfalu, Visegrád.
szept. 18
12:41
Több budapesti gyógyfürdőt is veszélyeztet az ár (Mandiner)
Minden veszélyeztetett fürdőben szivattyúkkal, aggregátokkal, homokzsákokkal készülnek az árvízvédelemre.
szept. 18
12:45
100 évesen csöndben ment el: tüdőgyulladás vitte el az ország Bálint gazdáját (Blikk)
Felfoghatatlan, hogy elment.
szept. 18
12:45
Borzalom Portugáliában: Golyóálló mellényben kaszabolta iskolatársait egy kiskamasz (HírTV)
Egy tizenkét éves fiú késsel megsebesítette diáktársait kedden a portugáliai Azambuja egyik iskolájában – jelentette a Público című helyi lap a helyi hatóságokra hivatkozva.
szept. 18
12:45
Javulást mutat az építőipari szakemberekbe vetett bizalom (HR Portál)
A Mapei Kft. friss kutatása szerint az építőipari szakemberekbe vetett bizalom enyhe javulást mutat, miközben a kontármunkák okozta károk összege minimálisan, 814 791 forintra csökkent. A változás azonban olyan csekély, hogy inkább stagnálásról beszélhetünk, semmint kialakulóban lévő pozitív trendről.
szept. 18
12:45
Tovább nőtt a bankkártya-elfogadó helyek száma (ProfitLine)
Jelentősen növekedett a bankkártyás fizetést elfogadó kereskedők száma, ahogy az elfogadóhelyeken üzemelő POS-termináloké is az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Ezzel párhuzamosan a korábbinál nagyobb mértékben csökkent a készpénzfelvételek száma, a nemrég elindult qvik pedig
szept. 18
12:45
Váltani szeretnél? Itt az ökológiai gazdálkodás támogatása pályázat (Agroinform)
Cél a fenntartható mezőgazdaság erősítése.
szept. 18
12:45
A járattörlés miatt különösen aggódnak a magyar fiatalok (Márkamonitor)
Olyan nyáron vagyunk túl, amikor a járattörlések- és késések gyakoriak voltak. Van ami tervezhetetlen, míg van, ami igenis tervezhető, ha repülésről van szó. Mielőtt a Kiwi.com bevezette volna továbbfejlesztett garancia programját Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában, megkérdezte az ott élő fiatalokat, hogy mi
szept. 18
12:45
Az orosz hadsereg elfoglalta Ukrajinszk városát a Donbászban (Magyar Hírlap)
A RIA Novoszti olyan fotók birtokába jutott, amelyeken orosz katonák zászlót emelnek a város nyugati külterületén.
szept. 18
12:45
Leányfalunál a honvédtisztjelöltek is segítenek a védekezésben (Demokrata)
12 órás váltásokban műszakonként 72 honvédtisztjelölt dolgozik.
szept. 18
12:45
Megszólalt a Libanonban felrobbant csipogókkal összekapcsolt magyar cég tulajdonosa (Telex)
A BAC Consulting Kft. vezetője az NBC Newsnak nyilatkozott.
szept. 18
12:51
Átalakulás jön a magyar Vodafone-nál (Privátbankár)
Névváltásról döntöttek a tulajdonosok.

Keresés