Két-három hónapos időtávban az a valószínűbb, hogy a forint tovább romolhat. Erre most mindenképp nagyobb az esély, mint egy esetleges erősödésre - mondta el a Növekedésnek adott interjúban Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
A támadás lényege, hogy amikor egy felhasználó kriptopénz átutalásához másol és illeszt be egy pénztárcacímet, a rosszindulatú szoftver az eredeti címet a csaló által kijelölt címre cseréli. A Clipper malware, más néven ClipBankers, a Microsoft által cryware-nek nevezett rosszindulatú szoftverek egy olyan típusa, amely képes arra, hogy nyomon köves
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
A számmisztika szerint mindannyian magunkkal hozzuk a földi küldetésünket, és ez szülinapunkból ki is deríthető. Érdekes lehet kiszámolni, a te gyerkőcöd milyen céllal érkezett a földre, de a saját útját persze neki, saját magának kell majd megtalálnia.
Horvátország ősszel is – csakúgy, mint minden évszakban – vonzó úti cél, de ősszel a természet átalakulása és a kevesebb turista miatt a túrázók és kerékpárosok számára különösen csábító. A…
Kétperces. Mióta J. Károlynak is van okostelefonja, annak ellenére nem tud elszakadni tőle, hogy a telefonáláson kívül csak esténként használja a hírek böngészésére.
A Federal Reserve szeptember 18-án 25-50 bázispontos kamatcsökkentésre készül, ami jelentős hatással lehet a kriptopénzpiacra. Bár egyesek szerint ez a csökkentés felfelé lökheti a Bitcoin árfolyamát, Arthur Hayes, a BitMEX társalapítója arra figyelmeztet, hogy ez a kriptopiacok meredek zuhanásához is vezethet. Nézd meg, Hayes szerint miért jelenth
Dover térségében vissza kellett fordulnia a British Airways London-Heathrowról Budapest felé tartó BA 866 számú járatának - derül ki az AIRportal Facebook-bejegyzéséből. A járatot teljesítő Airbus A319-100 típusú repülőgép személyzete az általános vészhelyzetre utaló 7700 squawk-ot állított be.
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot, amelyet 2019-ben szabtak ki rá amiatt, hogy visszaélt erőfölényével az online hirdetések során.
Miért ekkora a különbség a mindennapi tapasztalatunk és a kvantumelmélet átlal leírt világ között? Egy új elméleti modell szerint a válasz az lehet, hogy rengeteg világ létezik, melyek közül a miénk csak egy.
Az elmúlt hétvégén nem volt kegyes az időjárás az utazni vágyók számára, ennek ellenére nagy volt az érdeklődés a fürdőváros iránt. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a város kínálata olyan komplett, hogy ideális lehet azok számára is, akik csak egy hétvégi, wellness kirándulást terveznek. Nemcsak nyáron, amikor strandolni lehet, hanem akkor is néps
Ma hajnalban Budapestre is betört az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje, miután napok óta emelkedett a Duna vízszintje az esőzések miatt. Magyarországon kívül még számos környező országban is tetőzik az árvíz.Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) előrejelzése szerint szombatig tetőzik a árvíz a Dunakanyarban és Budapesten. Az árhullám 850
Bejelentette a Yettel: korlátlan mobilnet árvíz miatt. A mobilszolgáltató az árvíz elleni védekezést támogatva 5 napra ingyenes, korlátlan adatkeretet biztosít ügyfelei számára. Annak érdekében, hogy a Yettel ügyfelei ebben a nehéz időszakban is zavartalanul tarthassák a kapcsolatot szeretteikkel, illetve mindazokkal, akikkel az árvízhelyzet miatt
Vadász vagdalthúst hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt., mert az elégtelen hőkezelés miatt romlott lehet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
A Hezbollah berkein belül kialakult gyanú a csipogók iránt arra kényszerítette Izraelt, hogy gyorsítsa a libanoni személyhívók elleni támadások lebonyolítását – számolt be szerdán az Al-Monitor közel-keleti hírportál.
Cristiana Bársony-Arcidiacono megerősítette, hogy cége együttműködött a tajvani Gold Apollo nevű céggel, de azt mondta, nem ő gyártja a csipogókat, ő csak közvetítő.
A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az év elejéhez képest azonban mérséklődtek a díjak.
Képzeld el, hogy egy kis befektetésből az életedet is megváltoztató vagyon lesz. Azok számára, akik hajlandóak a bitcoinon túl mást is felfedezni, bizonyos altcoinok hatalmas lehetőségeket kínálhatnak. Ez a cikk azt vizsgálja meg, hogy mely kriptovalutáknál várható hatalmas növekedés, és 2026-ra a mai szerény 250 dollárból egy jövedelmező, 2,5 mill
Jelentősen növekedett a bankkártyás fizetést elfogadó kereskedők száma, ahogy az elfogadóhelyeken üzemelő POS-termináloké is az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
Sokat hallani arról, hogy a labdarúgó BL az idei szezonnal nagy reformon esik át. De mi változik pontosan? Petur András, a Sport TV műsorvezetője röviden és érthetően elmagyarázza.
A Magosz Ifjú Gazda Tagozatának elnökét, Papp Zsolt Györgyöt választották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) elnökének. A szakember Nyíregyházán született, és agrármérnöki diplomával rendelkezik, amit Debrecenben szerzett.
Az építőipari szakemberekbe vetett bizalom enyhe javulást mutat, miközben a kontármunkák okozta károk összege minimálisan, 814 791 forintra csökkent. A változás azonban olyan csekély, hogy inkább stagnálásról beszélhetünk, semmint kialakulóban lévő pozitív trendről.