Napok óta folyamatosan ezrek dolgoznak azért, hogy minél kisebb károkat okozzon az árvíz. Vannak azonban olyanok, akik teljesen felkészülten állnak a Duna áradásához, mint például a Lupa-szigetnél található Ebihal büfé tulajodonosa. Darók János egy egészen vicces interjúban mesélte el, ők mit is tesznek azért, hogy minden ép maradjon.
Antonio Pérez Garibay korábbi magas rangú mexikói politikust eszméletlen állapotban találták meg, miután fia, a Red Bull pilótája az Azeri Nagydíj utolsó körében a falnak csapódott és kiesett.
A magyar társadalombiztosítás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások (ide tartozik többek között a tb-támogatott orvosi ellátás, támogatottan igénybe vehető gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-, gyógyászati ellátás) egyik fedezete a megállapodás alapján fizetett járulék. Cikkünkben arról adunk tájékoztatást, hogy ki köthet tb-támogato
Simon Detti, NGO tapasztalattal is rendelkező marketingkommunikációs szakember a DDB Reklámügynökségtől érkezik a Bátor Táborba, melynek küldetését inspirálónak és felemelőnek tartja.
Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a 18. Európai Ökogazdálkodási Kongresszuson. A szakmai diskurzus főként a Közös Agrárpolitika (KAP) kihívásairól és kilátásairól, a gazdálkodók piaci helyzetének javításáról és az összefogás szükségességéről szólt. A bio mozgalom szereplői egyetértettek abban, hogy foko
Több orosz állami médiát is kitiltott felületéről a Facebook. A Meta állítása szerint a portálok közösségimédia-fiókjai szembementek a platform szabályzatával. Az Russia Today, a Rosszija Szivodnya és egyéb, állami tulajdonban lévő orosz médiahálózat Facebook-fiókja is tiltásra kerül, miután kiderült, hogy befolyásolási műveleteket hajtottak végre
Összesen öt darab elektromos meghajtású hulladékszállító járművet helyeznek üzembe Nyíregyházán, Debrecenben és Pakson az Elektromos Hulladékszállító Mintaprojekt részeként, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával.
Ayvens márkanév alatt folytatja tevékenységét hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az ALD Automotive | LeasePlan. Az új márka létrejöttének előzménye, hogy 2023 májusában a Societe Generale csoporthoz tartozó ALD Automotive felvásárolta a LeasePlant, az integráció egyik fontos lépéseként pedig immáron Magyarországon is Ayve
Erősebb, sötétebb, grandiózusabb és kíméletlenebb eddig az új szezon, kérdés azonban, hogy mindez elég lesz-e a világ legdrágább sorozatának sikeréhez…
A miniszterelnök-helyettes a 140 éve született és ötven éve elhunyt szerzetesnővér, a magyar Országgyűlés első női képviselője síremlékének avatóján szólat fel.
Újabb hátrányos helyzetben élő családhoz látogatott el Csuti, Stohl András és Szabó Zsófi. Utóbbi azonban a kamerák előtt fakadt sírva a nehéz sorsú család történetétől, ugyanis hátborzongató körülmények között lakott a négy kisgyerek, akik megjárták a nevelőintézetet is, mire végre a nagyszüleikhez kerülhettek a szüleiktől.
Heinczinger Balázs polgármester az InfoRádió helyszíni tudósítójának elmondta, most már - biztosítékként - homokzsákokat pakolnak, a tűzoltók pedig készen állnak a szivattyúk működtetésére.
A magyar elnökség élesítette az Európai Unió válságelhárító mechanizmusát. Ma délelőtt pedig az Európai Parlament is napirendjére vette a közép-európai szélsőséges időjárás miatt kialakult helyzetet.
A főpolgármester szerint természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót sokan meg szeretnék nézni. A gyors vízszint emelkedés és a sodrás miatt azonban most különösen veszélyes, ha valaki túl közel merészkedik.
Éves összevetésben csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése is júliusban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A legrangosabb nemzetközi design díjként számontartott Red Dot Design Award-on 2024-ben két díjat is elnyert a Barna Design, a Balatonic – Signature Edition designjával, valamint a Györgytea Baba termékcsalád csomagolástervével. A nevükhöz fűződik még a Maci Kávé termékcsaládjának megújítása is, amelynek segítségével a cikóriakávé sok-sok év után i
Kemény négy évet zárt a kötel 18 ezer regisztrált taggal bíró Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – mondta a szervezet napokban újra választott elnöke a 3Témában. Oroszt Tivadar emlékeztetett, ebben az időszakban zajlott a koronavírus járvány, kitört az orosz-ukrán háború, és jelentős infláció is terhelte a gazdaságot. Ennek ellenére a kamar
A migránsok követik el a legtöbb erőszakos rablást a spanyolországi Katalóniában. A regionális rendőrség adatai szerint a bűnelkövetők többsége az afrikai bevándorlók közül kerül ki.
A háborús lázban égő politikusok egyre többször tesznek olyan kijelentéseket, amelyek az orosz-ukrán konfliktus kiszélesedéséhez vezethetnek - hangsúlyozta Somkuti Bálint.
A tőzsdék Európában mínuszban, az USA-ban pluszban várják az év egyik hírét, a kamatcsökkentés megkezdését Amerikában. A forint és a BUX is kivár, egyedül a Richter húz. Sokan hazardíroznak a kamatcsökkentésre, ebből nagy ingadozás is következhet este. Kriptóérméket adna el Trumpék vállalkozása, egy kis ország bitcoin-nagyhatalommá vált.
A nagy esőzések okozta árvizek, belvizek az óriási anyagi károkon túlmenően élelmiszerbiztonsági kérdéseket is felvetnek. A szennyezett víz ellepheti a kertekben, földeken termelt zöldségeket, gyümölcsöket, és veszélyezteti a kutak vízforrásait, így az alacsonyabban fekvő területeken szennyeződhetnek a háztartások élelmiszer-készletei.
Szolidaritásáról biztosítja a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója Matteo Salvinit. Az olasz kormányfőhelyettest ugyanis több éves börtönbüntetésre ítélné az ügyészség, mert nem engedett kikötni egy migránsokat szállító hajót.
Meghalt egy fiatal nő, akit cápatámadás ért az Atlanti-óceánban, az észak-afrikai partoknál – írja az MTI. A 30 éves, német nő egy brit kirándulókatamaránról csobbant a vízbe, amikor egy cápa leharapta az egyik lábát.
A főpolgármester szerint természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót sokan meg szeretnék nézni. A gyors vízszint emelkedés és a sodrás miatt azonban most különösen veszélyes, ha valaki túl közel merészkedik.
Évről-évre meglepődünk a szeszélyes időjáráson, holott az aszály és az árvizek mondhatni kéz a kézben járnak már egy ideje. Rekord mennyiségű víztömeget várunk Magyarországra a napokban, javában zajlanak az árvízvédelmi munkálatok, csak egy a bökkenő: az érkező víz csak átutazóban szalad végig a magyar tájon, nem tudjuk megtartani, hogy később, ami
Nagymaroson ugyan a csatornákból feltört a víz, a település az új mobilgát miatt viszonylagos nyugalomban várja a 7 méter körüli tetőzést – mondta az InfoRádióban az ott élő Szomráky Béla, újságíró, Olaszország-szakértő.
Feljelentést tesz az Open Arms ellen Matteo Salvini. A volt belügyminiszter a civil szervezetekkel veszi fel a harcot, akik minden alkalmat megragadnak, hogy provokálják és ellehetetlenítsék.
Többletforrást biztosít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a röszkei, a tompai és a hercegszántói állomány bővítésére, korszerű technikai eszközök beszerzésére - jelentette be az MTI-nek szerdán megküldött közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
Az autoimmun hólyagos betegségeknek számos típusa ismeretes. Ezek közös jellemzője a bőrön és a nyálkahártyák felületén, különböző testrészeken kialakuló hólyagok megjelenése. A pemphigus csoportba tartozó kórképek közül a leggyakoribb a pemphigus vulgaris, amikor a bőr felületén laza falú, könnyen felszakadó hólyagok alakulnak ki.
Az Európai Unióban "elképesztő képmutatás van" a bővítés kapcsán. Ursula von der Leyen is részese az EU-bővítéssel kapcsolatban jelen lévő képmutatásnak - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy csalódtak-e, amiért Várhelyi Olivér nem a bővítési területet kapja újra a Bizottság elnökétől?
A 4iG Nyrt. 2023. november 13. napján elindított transzformációs programja következő jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról – tudatta a 4iG Nyrt. a tőzsde honlapján kedden.