2024. július 9. kedd

júl. 9
10:12
Varga Judit, Magyar Péter exneje jó párt választott a régi helyébe (Piac és Profit)
Az egykori igazságügyi miniszter új párjának, új asztalos cége máris közbeszerzést nyert. Természetesen ő se akárki, ő az Állami Számvevőszék elnöke. Kicsit persze összeférhetetlennek tűnik az ügy, de állítólag Windisch László pont a nyerés előtt kilépett a cégből.
júl. 9
10:12
Faragó Tamás: csak az olimpiai eredmény fogja megmutatni, hogy jól döntött-e a vízilabda-kapitány (Infostart)
Kihirdette olimpiai keretét Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A névsort a magyar szövetség vezetése is jóváhagyta. Az olimpiai bajnok Varga Dénes mellett az egyetlen beválogatott center, Hárai Balázs képviseli a rendkívül rutinos játékosokat a csapatban. Az InfoRádió Faragó Tamást, a magyar szövetség elnökségi t
júl. 9
10:12
Brutális bírságolás: egy minimálbérbe fog fájni a mozgáskorlátozott parkoló elfoglalása (Portfolio)
Megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet módosítás, amely alapján jelentősen nőnek az egyes közlekedési szabálysértések bírságtételei augusztus 1-től.
júl. 9
10:15
Szabad szemmel is látható óriási robbanás lesz az űrben (Hamu és Gyémánt)
Egy tőlünk 3000 fényévnyire lévő csillag robban hamarosan akkorát, hogy az a Földről egy héten keresztül látszik majd. A tudósok szerint a jelenség minden bizonnyal szeptemberig bekövetkezik, és akár az is lehet, hogy még a mi életünk során újra meg is ismétlődik. Az úgynevezett Északi Korona csillagképben található T Coronae Borealis (T C
júl. 9
10:15
A németek többsége Orbán Viktor álláspontját vallja (Demokrata)
A németek csaknem nyolcvan százaléka szerint megbukott a kormányuk.
júl. 9
10:15
Javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya az MNB indexe szerint (Növekedés)
Sikeres volt az első ízben idén márciusban lezajlott lakásbiztosítási kampány, amely során a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, élénkült a verseny. Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt. A kampány hatására tehá
júl. 9
10:15
"A történelem emlékszik" – Donald Tusk nagyon csúnya utalást tett Magyarország tervére (Mandiner)
A lengyel miniszterelnök azt is elmondta, szerinte mi az igazságos béke.
júl. 9
10:15
A bankok kikérik maguknak (Forbes)
Visszautasítják a vádat a bankok, nem ülnek extraprofiton a háborús időben.
júl. 9
10:15
Volt iskolatársa kikotyogta, hogy Adrian Newey megy-e a Ferrarihoz (Racing)
Adrian Newey jövője egyre jobban körvonalazódik, a vele egy iskolába járó műsorvezető celeb pedig újabb támponttal szolgált.
júl. 9
10:15
Berúgja az ajtót Majka: holnap beköltözik a Való Világba (AC News)
Az ózdi rapper több mint két évtized után visszatér a gyökerekhez, abba a luxusbörtönbe költözik, ahonnan a példa nélküli karrierje elindult.
júl. 9
10:15
Most kell megfogni a pénzt: tízezreket spórolhat a bankszámláján (naphire.hu)
A következő napokban érdemes áttekinteni a bankok bankszámla ajánlatait és számlavezető pénzintézetet váltani - figyelmeztetett a biztosdontes.hu.
júl. 9
10:18
Háború Ukrajnában - Ukrán katona: Nem bánom meg a tettemet Hágában sem (HírTV)
Éles kanyar a nyugati sajtóban. A New York Times egy orosz hadifogoly ukránok általi kivégzéséről számol be. A lap leközli Caspar Grosse német orvos beszámolóját, aki szemtanúja volt az esetnek.
júl. 9
10:18
Továbbra is a DeFi protokollok a hackerek paradicsoma (Kripto Akadémia)
2024 első felében a hackerek több mint 1,5 milliárd dollár értékű kriptot loptak el, ami 293%-os növekedést jelent 2023 azonos időszakához képest. Ismét a DeFi protokollok sebezhetőségét használták ki a tolvajok az okosszerződésekben található hibák miatt. A legnagyobb hackertámadások tőzsdék, egy játékplatform és személyes pénztárcák feltörésére i
júl. 9
10:18
Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
júl. 9
10:18
Minek köszönhető valójában az idősek különös szaga? Sokkolni fog a tudomány válasza (Femcafe)
Valóban jellegzetes, semmi máshoz sem fogható illatuk van az idős embereknek? És ha igen, minek köszönhető a furcsa jelenség?
júl. 9
10:21
Két szóért két év – születésnapra (Magyar Hírlap)
Nem hiszem, hogy túl sok ember létezne a földgolyón vagy akár itt a Kárpát-medencében, aki elmondhatná magáról, nyolcvanadik születésnapján visszarévedve: két szóért két évet kapott.
júl. 9
10:21
Erste elemző: Megint az energiaárak segítettek (Növekedés)
Ma tette közzé a KSH a júniusi fogyasztói inflációs adatokat. Az idei év hatodik hónapjában a fogyasztói árak stagnáltak az előző hónaphoz képest, főként az energiaárak kedvező alakulásának betudhatóan. Az éves inflációs ráta így csökkent: 3,7 százalékra a májusi 4,0 százalékról. A maginfláció viszont gyorsult: 4,1 százalékra emelkedett éves szinte
júl. 9
10:21
Egy videóban minden, amit Magyar Péter diszkóbotrányáról eddig tudni lehet (Mandiner)
Korábban írtunk róla, lementették a felvételeket a Dunába hajított telefonról.
júl. 9
10:23
Az orvosok megnevezték az öt legjobb ételt az ízületek számára (Magyar Hírlap)
Érdemes rendszeresen fogyasztani őket.
júl. 9
10:24
A Kreml nagyra értékeli Orbán Viktor békéért tett erőfeszítéseit (Infostart)
Orbán Viktor július 5-én tárgyalt Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről.
júl. 9
10:24
Bizonytalanság a tőzsdéken (Portfolio)
Ma fontos gazdasági adatok várnak ránk, melyek a devizapiacokon és a tőzsdéken is okozhatnak mozgásokat: a tengerentúlon érkezik a pénzügyminiszternek és a jegybankelnöknek is a kongresszusi meghallgatása délután, elsősorban erre figyelhetnek majd a gazdasági szereplők. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, ugyancsak bizonytalan
júl. 9
10:24
A Nézőpont szerint a magyarok a Patrióta frakció álláspontját osztják Weber és a Néppárt álláspontja helyett (ATV)
"A magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a baloldali Néppárthoz csatlakozó Tisza Pártnak is komoly dilemmát okozhat még. Az európai jobboldal legnagyobb erejévé vált Patrióták programja viszont a magyar választók többségének akaratával találkozik" - der
júl. 9
10:24
A Feng Shui szerint ez az 5 növény bevonzza a szerencsét és a pénzt a házhoz: szerezd be őket otthonra! (Femcafe)
Ha anyagi jólétre és boldogságra vágysz, akkor mindenképp érdemes olyan növényekkel körülvenni magad otthon, melyek a Feng Shui szerint a jó szerencsét képviselik.
júl. 9
10:24
Több tízezer forintot spórolhat, aki a napokban vált bankszámlát (Digital Hungary)
A következő napokban érdemes áttekinteni a bankok bankszámla ajánlatait és számlavezető pénzintézetet váltani: a legkedvezőbb, akár ingyenes bankolást lehetővé tevő konstrukciók egy részét talán tovább nem értékesítik majd a bankok a tranzakciós illeték emelés és annak áthárításának tilalma miatt. A megfelelő számlacsomaggal évi több tízezer forint
júl. 9
10:24
Szédülés, ájulás, ingerültség: szívritmuszavart is jelezhetnek (EgészségKalauz)
A rendszertelen szívdobogás hátterében komoly probléma is állhat.
júl. 9
10:24
Amivel elvesztegeted a 20-as éveidet, és még csak észre sem veszed (Bien)
A húszas éveid megalapozzák a jövődet, a gondolkodásmódodat, és rengeteg csodálatos, vagy éppen szomorú emléked származik innen. Ez az időszak a tökéletes lehetőség arra, hogy azt csináld, amit csak szeretnél, és kiélvezd az életet; ám nagyon sokan az alábbi négy módon észrevétlenül szabotálják ezt az időszakot.
júl. 9
10:27
Kerti teendők júliusban – nem csak az öntözés feladat! (Agrofórum)
A legtöbb nyáron virágzó egynyári növény mostanra már javában virágzik. Ehhez azonban napi szintű gondos odafigyelésre és ápolásra van szükségük.
júl. 9
10:27
Bődületesen átváltozott Batiz András külseje, ennél már csak az meglepőbb mit dolgozik most a Fókusz egykori műsorvezetője (Promotions)
Ha nem tudnánk, hogy ő van a felvételen, nem ismernénk rá a nézők egykori kedvencére.
júl. 9
10:27
Mészöly Géza a spanyoloknak adná az aranyat (Magyar Hírlap)
Az edző véleménye a magyarok Eb-szerepléséről: Ez a realitás.
júl. 9
10:27
Itt a vége: Argentína már nem számít LMBTQ-paradicsomnak (Mandiner)
Az új kormány regnálása óta a dél-amerikai országban megnőtt a "szexuális orientációhoz kapcsolódó gyűlöletbűncselekmények" száma.
júl. 9
10:27
Az Észt Rallyn első ERC-futamán induló Asunmaa még egyszer nem fog takarítani (Racing)
A regnáló finn bajnok, Teemu Asunmaa az Észt Rallyn indult első ERC-futamán, és a kvalifikáció után takarítani kényszerült az első napon, így már az első szakasz előtt tudta, hogy nem fog tudni jobb eredményért harcolni.
júl. 9
10:27
Káoszt szültek a röplabdában a milliárdok, válaszút előtt a sportág (Telex)
Megvették kilóra az elnökséget – állította egy névtelen levél, majd lemondott hat elnökségi tag. A békéscsabai vezér állítja, nincs összefüggés a levél és a lemondás közt. De akkor mi zajlik a röplabdában, miért forrong a tagság, és mi lehet a megoldás?
júl. 9
10:30
Meglepő helyen bukkant fel a nyugdíjprobléma: ezúttal a japán pelenkáknál (Privátbankár)
A világ népességének elöregedésében Japán jár az élen, ahol évtizedek óta alakítja a gazdaság működését az idősek arányának növekedése a népességen belül. Ez sorra szül újabb meglepő helyzeteket.
júl. 9
10:30
Brad Pitt megmutatta a világ előtt ritkán látott barátnőjét, a 26 évvel fiatalabb Ines de Ramon ezzel bűvölte el a színészt (Glamour)
Brad Pitt és barátnője, Ines de Ramon kapcsolata kezd egyre komolyabbra fordulni. Bár a páros próbálja óvni a magánéletét a reflektorfény elől, a napokban kéz a kézben sétálgatva jelentek meg a nyilvánosság előtt, a szerelmes fotóik pedig futótűzként terjednek a neten.
júl. 9
10:33
Totális háború Le Pen ellen (Magyar Hírlap)
Bfmtv: Az ügyészek illegális kampányfinanszírozással gyanúsítják.
júl. 9
10:33
Így értékelte Magyar Péter botrányát Juhász Hajnalka KDNP-s képviselő (Demokrata)
Magyar Péter botrányán az látszik, hogy a politikában is hasonlóképpen agresszív lesz.
júl. 9
10:33
Itt a rémálom: Úgy kilőttek az árak, hogy még a KSH sem tudta szépíteni a tényeket (Nyugati Fény)
Felköthetjük
júl. 9
10:36
Meglepő hatása lett a dráguló benzinnek az inflációra (Menedzsment Fórum)
3,7 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a fogyasztói árak júniusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss elemzése szerint, ami lassulást jelent az előző hónaphoz képest. Sőt havi bázison a statisztika szerint nem történt változás. Érdekes módon hiába van óriási vita a kormány és a forgalmazók között a drága üzemanyagok miatt,
júl. 9
10:36
Croissant mindössze 2 ezer 500 forintért (Piac és Profit)
Nem tévedés és nem vicc, van olyan pék e honban, aki ennyiért adja ezt a finom kis süteményt.
júl. 9
10:36
Eddig lehet még fontolgatni a tanulmányi jövőt (Infostart)
Jövő keddig van lehetőség sorrendmódosításra a felsőoktatási felvételiben.
júl. 9
10:36
Háború Ukrajnában és Izraelben: Nem tudjuk, hol van az igazság és hol van a propaganda (HírTV)
A Napindítóban Horváth József, Nádasi Tamás és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb híreket.
júl. 9
10:36
Letartóztatták a Crypto.com jogi megfelelőségért felelős biztosát (Kripto Akadémia)
Letartóztatták és bíróság elé állították a Crypto.com európai, máltai székhelyű leányvállalatának (Foris Dax MT Limited) jogi megfelelőségi biztosát. A 33 éves Jose Luis Alonso Melchort azonnal elbocsátotta a kripto tőzsde. A Malta Today szerint Melchort eredetileg azért rúgták ki, mert a Crypto.com felfedezte, hogy nem hajtott végre egy bírósági l
júl. 9
10:36
Fontos hosszútávú szerződést kötött a MET Csoport a Shell-el (Portfolio)
A svájci központú MET Csoport 10 éves, hosszútávú LNG-vásárlási megállapodást kötött a Shell-el. A szerződés átvételi pontja a Mexikói öbölben van, amellyel a MET globális diverzifikációt is biztosít a portfóliójának, olvasható a vonatkozó közleményben.
júl. 9
10:36
Könnyen bajba kerülhet az olaszországi Stellantis termelése (autopro)
Sok múlik az olasz kormányon.
júl. 9
10:36
A MET Csoport hosszútávú amerikai LNG-megállapodást kötött a Shell-lel (NRGreport)
A svájci központú MET Csoport 10 éves, hosszútávú LNG-vásárlási megállapodást kötött a Shell-lel. A szerződés átvételi pontja a Mexikói öbölben van, amellyel a MET – az európai ügyfeleinek ellátása mellett – globális diverzifikációt is biztosít a portfóliójának.
júl. 9
10:36
"Meg kéne lépni fájdalmas lépéseket is" - Szükség lenne kórházbezárásokra az orvoskamara szerint (SzMo)
A MOK főtitkára és alelnöke szerint 10-20 év kellene az egészségügy átalakításához. Manapság azonban a döntéseket gyakran politikai erőviszonyok és lobbierők befolyásolják.
júl. 9
10:36
Szendvicses szakácskönyvet írt A mackó szereplője (Könyves Magazin)
Lehet, hogy A mackóban a karaktere nem séf, Matty Matheson viszont a való életben kicsit sem elveszett a konyhában.
júl. 9
10:36
Friss fotókat tett közzé Borbély Alexandra a cuki ikerlányaikról (Sassy)
A képekből az is kiderül, hogy hol járt a család az elmúlt napokban.
júl. 9
10:36
Mi jelzi előre a hirtelen szívhalált? Egy új algoritmus segít a megelőzésében (EgészségKalauz)
Nehéz észrevenni, pedig évente milliók életét veszi el a hirtelen szívhalál. A finn Tamperei Egyetem kutatói rájöttek, hogyan jelezhető előre a közeledő baj.
júl. 9
10:39
Háborognak a bankok (Magyar Hírlap)
Nem tetszik nekik az adó.

Keresés