A kormány célzott intézkedései letörték és visszaszorították az inflációt. Az olyan intézkedések pedig, mint az online árfigyelő rendszer, élénk kiskereskedelmi versenyt generálva támogatják, hogy az infláció tartósan alacsony szinten maradjon - értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Néhány hónap leforgása alatt szinte felismerhetetlenné változott az Oscar-díjas színész. Őszülő szakállal kapták lencsevégre a paparazzik Cillian Murphyt, aki jelentős szerepeivel örökre bevéste magát a filmtörténelembe, ennek ellenére könnyedén elsétálnánk mellette az utcán az új külseje miatt. Feltehetőleg az új filmje forgatása miatt esett át il
Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 982,3 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel 71 150,53 ponton zárt hétfőn.
A kormány kihirdette a hétfő esti közlönyben határozatát, hogy indoklása szerint miért van szükség a legújabb költségvetési kiigazító intézkedésekre, amit a kabinet "háborúellenes akciótervnek" nevez. Ahogyan azt várni lehetett, a kormány mindent a háborúval és annak elhúzódásával indokol, a költségvetés elcsúszásáról egy szót sem ejt.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – adta hírül a KSH.
Május végén számoltunk be róla, hogy a kormánypárti médiacég Lengyelországban terjeszkedne. Pályázatukat azonban időközben a helyi médiahatóság elutasította.
Az elmúlt évtizedekben Közép-Ázsia volt szovjet köztársaságainak (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán, együttesen a „sztánok”) ábrázolása a nyugati médiában és a politikai diskurzusban gyakran túlságosan leegyszerűsítő volt: figyelmen kívül hagyták ezen országok egyedi identitását, történelmi örökségét és gazdag ku
A cseh külügyminiszter, valamint egy osztrák EP-képviselő is beolvasott a magyar miniszterelnöknek az X-en, miután az oroszok lebombázták Kijevben a gyermekonkológiát. Helmut Brandstatter ezt üzente Orbán Viktornak, "Nézz rá a képekre a kijevi gyerekkórházról és fogd be". A támadásban nem kevesebb, mint 31 ember veszítette életét.
A kormányfő Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára ezúttal Bábiné Szottfried Gabriella országos kórházfőigazgató-helyettest mentette fel tisztségéből július 15-ei hatállyal.
Ohh, azok a bolondos 90-es évek, aki ekkor volt fiatal, annak a mai napig különleges helyet foglal el szívében ez az évtized. A szerkesztőségben felmerült a kérdés, hogy kinek mi hiányzik a legjobban ebből az időszakból.
"Kivéreztetik, tönkreteszik Európa gazdaságát" – fogalmazott a rezsicsökkentés megvédéséért felelős kormánybiztos a Hír TV műsorában. A politikust arról kérdezték, meddig lehet megvédeni a rezsicsökkentést.
A szabálytalankodóknak legalább 39 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük. A hét top-gyorshajtóinak mélyebben kell a zsebükbe nyúlnia: egyikük Kecskemét belterületén 50 helyett 111 km/h-val hajtott, a másik sofőr pedig az 5402-es számú úton 90 helyett 177 km/h-val közlekedett. Nekik169.000 forintos bírságot kell megfizetniük. A megyében
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert - hangsúlyozta keddi nyilatkozatában a Mag
A Nemzeti Színház igazgatója szerint van olyan tétel, amit Szász Júlia fel sem vett a kártérítésből, ezért nem érti, miért megy még a vita az összegeken.
Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.
A globális divatipart egyre többször vizsgálják környezeti hatásai, különösen az erdőirtásban játszott szerepe miatt. Évente több mint 300 millió fát vágnak ki a cellulózszövetek, például a viszkóz előállítása érdekében, és az Indonéziában, Kanadában és Brazíliában található őserdők viselik ennek a fő terhét.A Canopy nonprofit környezetvédelmi szer
A hétfői Kormányinfón történt bejelentés szerint a kormány bankadót vet ki a pénzintézetekre, azonban egyúttal befagyasztja a lakossági díjakat, hogy a bankok ne tudják a plusz terhet az ügyfelekre terhelni. Sokan azonban szkeptikusak: a bankok csak megoldják valahogy. Nem először fordul elő ilyen - írja Azenpenzem.hu. A tapasztalatok szerint több
Nagy esést láthatunk a BP részvényeinél, miután a vállalat bejelentette, hogy a második negyedévben várhatóan akár 2 milliárd dollár értékvesztést is el kell majd könyvelnie. A cég figyelmeztetett arra is, hogy az alacsonyabb finomítói árrések negatívan befolyásolják majd az eredményeit - tudósított a Cnbc.
Katalin hercegnét remek divatérzékkel áldotta meg a sors, s bár az esetek többségében maga állítja össze a szettjeit, van, amiről kénytelen egyeztetni a palotával.
Júniusban az infláció a vártnál jobban alakult: éves szinten 3,7 százalékkal nőttek az árak, míg havi szinten nem változtak. Az élelmiszerárak mindössze 1,1 százalékkal kúsztak fel tavalyhoz képest, sőt havi alapon 0,3 százalékkal estek, köszönhetően a bőséges termésnek és az olcsóbb alapanyagoknak. Bár az infláció az év második felében enyhén gyor