Az eddig Cremio, új nevén Cremia bemutatótermében jártunk, ahol Dr. Belényesi Lívia szakgyógyszerész, a Cremia márka megálmodója fogadott minket Budaörs szívében. Ismerd meg az ő történetét!
A Magyar Pr Szövetség (Mprsz) meghirdette idei Pr Excellence Hungary Award (Prexa) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet jelentkezni. Az Mprsz célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág azon példaértékű megoldásait, amelyek kiemelkedő koncepcióval, megvalósítással és hatással rendelkeznek. A verseny
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2024 első félévében telefonon, online és személyesen is megkeresi ügyfeleit adategyeztetés céljából a gördülékeny ügyintézés érdekében – közölte az energetikai cég.
A Haleon bejelentette, hogy a Pfizer eladja részesedésének körülbelül 24%-át a vállalatban. A Pfizer, amely jelenleg a Haleon 32%-át birtokolja, korábban jelezte, hogy szándékában áll tulajdonrészét "lassú és módszeres" módon csökkenteni a következő hónapokban.
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Elképesztő összeg érkezett februárban a befektetési alapokba, a BAMOSZ adatai szerint a tőkeáramlások eredője plusz 415 milliárd forint lett. A hozamokkal és árfolyammozgásokkal együtt 4,3 százalékkal, összesen 626 milliárd forinttal nőtt az itt kezelt vagyon.
Tovább folytatta saját részvényeinek vásárlását az OTP, ezúttal több mint 600 millió forint értékben vásároltak részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT oldalán.
A bitcoin 5,7 százalékot esett kedden, az elmúlt két hét legnagyobb egynapos csökkenése során, miután utolérte a kriptovaluták és más kockázati eszközök eladási hulláma.
Automatizálás és robotika az élelmiszeriparban címmel tart előadást Fekete István, egyetemi tanársegéd a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban március 20-án 10.00-tól.
A légszennyezettség szempontjából legrosszabb helyen álló városok közül tavaly mindössze egy olyan volt a listán, amely nem Ázsiában található, a légszennyezés hatása viszont globális és mindenkit érint.
A magyar diplomácia vezetője a thai tőzsde által rendezett konferencián mindenekelőtt az utóbbi évek súlyos kihívásait taglalta, emlékeztetve, hogy többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, zavarok keletkeztek a status quoban.
Egy volt bányatiszti lakás átalakításával hoz létre közösségi teret Csolnok önkormányzata - közölte Komárom-Esztergom vármegye önkormányzat területfejlesztési társaságának projektmenedzsere az MTI-vel.
A budapesti színházi élet egyik legizgalmasabb előadása jelenleg a Katona József Színház Extázisa. Az előadás Petijét, Pásztor Dánielt nem csak generációjának szorongásáról és megfelelési kényszeréről kérdeztük, hanem tabukat is döntögetünk: a Kék lagúna kapcsán a színpadi meztelenségről és a meztelen férfitest hatásairól is beszélgettünk.
Európának át kell állnia a hadigazdaságra, fel kell készülnie a háborúra, mivel, ha nem sikerül megfelelően reagálni az ukrajnai háborúra, Oroszország meg fogja támadni az EU országait, hangzott el az EU berkeiből.
Hardcore It-s – így jellemezte egy kollégája Török Krisztinát, a Tehetséges nők az iparban rovatunk következő alanyát, akit másodszor interjúvoltunk meg szakmai pályafutása során. Tizenkét éve a Com-Forth Ipari Informatikai Kft.-nél kezdett pályakezdő hálózati mérnöknőként, most a Mol Group vezető stratégiai tervezője. Az elmúlt tíz év tapasztalatá
Ha a szív működése szenved zavart, akkor szervezetünk egészének vérellátása romlik, vele együtt veséink vérellátása is, ami már önmagában veseproblémákhoz vezethet. De mindez fordítva is igaz: ha a vese károsodik, az a szívünkre is hatással lehet.
A hét első napján a forint gyakorlatilag visszaadta az euróval szembeni pénteki erősödését, így ismét a 395-ös szint környékéről indul a kereskedés. A makronaptárra tekintve a devizapiacot kevés új információ mozgathatja ma, a "hangulati alapú" kereskedés lehet a meghatározó.
Az Oktatási Hivatal által nyilvánosságra hozott friss felsőoktatási statisztikái alapján - a gazdaságtudományi képzésterület után - 17 833 jelentkezővel a pedagógusképzés lett a második legnépszerűbb terület az idei általános felvételi eljárásban.
Az uniós országok az európai mezőgazdasági lobbi nyomására megállapodásra jutottak arról, hogy korlátozásokat vezetnek be az ukrán mezőgazdasági termékek EU-n belüli értékesítésére. Ez a döntés, amelyet az uniós vezetők közelgő csúcstalálkozója előtt hoztak, várhatóan jelentős, évente több mint 1 milliárd eurós bevételkiesést jelent Ukrajnának, ami
A Magyarországra vezényelt német rendészeti és biztonsági szervek előre összeállított névsorral érkeztek, és már a megszállás napján elkezdődtek a letartóztatások.