A jövőben azzal szigorítanának egy új törvénymódosítási javaslat szerint, hogy a napi kötelező iskolai testnevelésórákat a versenysportolókon kívül más nem hagyhatja ki.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2024 első fél évében telefonon, online és személyesen is megkeresi ügyfeleit adategyeztetés céljából a gördülékeny ügyintézés érdekében.
Az azonnali kérdések órájában az ellenzéki képviselők arról beszéltek, hogy a kormány pedofilokat menteget és pedofilhálózatot működtet. A kormány szerint az ellenzék nem tesz semmit a gyermekek védelméért.
A katonai szövetség védelmi innovációs szervezete, a NATO DIANA bejelentette, hogy sokszorosára bővíti magyarországi jelenlétét: technológiai fejlesztést végző gyorsító- és tesztközpontokat kapcsol be a kutatás-fejlesztési hálózatába - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Magyar Péter a HVG újságíróját próbálja hitelteleníteni, pedig Dezső András csak a szakmai alapoknak megfelelően megkereste őt egy ügyben, amiben érintett.
A magyar kormány harcos retorikája mindig Ukrajnára irányul, sosem az onnan menekülőkre. De hogy viszonyul az állam azokhoz az ukránokhoz, akik Magyarországon kezdtek új életet? Milyen lehetőségeik vannak, milyen kihívásokkal küzdenek? Cikksorozatunk második része.
Különleges tüdőműtéten esett át egy hagyományos technikával nem operálható idős beteg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Magyarországon jelenleg két sebészeti klinika mellett csak a szolnoki kórházban végeznek ilyen beavatkozásokat - közölte a Tisza-parti intézet az MTI-vel.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2024 első fél évében telefonon, online és személyesen is megkeresi ügyfeleit adategyeztetés céljából a gördülékeny ügyintézés érdekében.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásához kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket április 4-től lehet benyújtani a választási irodáknál.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Koncz Zsófia államtitkár lényegében semmit nem reagált arra a felvetésre, hogy mi a helyzet a kártalanítással. Viszont felidézte a 14 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófát.
Az adománygyűjtés szabályai “nagyon lazák", ezen szigorítani kell, a civil szervezetnél be kell vezetni egy értékhatárt a készpénzes adományoknál - jelentette ki Lánczi Tamás, hozzátéve: a külföldi adományokat külön kelljen feltüntetni. Ez az egyházakra nem vonatkozna - mondta a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
Állítása szerint az információi Varga Judittól és Gulyás Gergelytől származnak. Magyar mindezt igazolni is tudja, de először az ügyészséggel szeretne beszélni, és csak utána áll a nyilvánosság elé.
Nem hozott eredményt a hétfői egyeztetés, ezért kedden este hat órától – épp a Don Giovanni előadásának kezdetekor – sztrájkba képnek az Operaház dolgozói.
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Automatizálás és robotika az élelmiszeriparban címmel tart előadást Fekete István, egyetemi tanársegéd a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban március 20-án 10.00-tól.