2024. március 19. kedd

márc. 19
9:03
"Magyarország fontos találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati vállalatok számára" (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter szerint az orosz–ukrán háborúra válaszul bevezetett oroszellenes szankciók nyomán jelentősen fellendült az eurázsiai együttműködés.
márc. 19
9:06
Kis híján megölte magát egy utas egy repülőgépen (Infostart)
A thaiföldi Bangkokból Londonba tartó EVA Air járatán egy utas öngyilkosságot kísérelt meg a mosdóban. A légiutas-kísérők és a fedélzeti orvos azonnal segítséget nyújtottak neki.
márc. 19
9:06
Történelmi döntés: véget ért a negatív kamatok kora a világon (Portfolio)
A japán központi bank 2007 óta először emelte a kamatlábakat kedden, és ezzel véget vetett a negatív kamatok korának is. A Bank of Japan volt az egyetlen jegybank, amely még ragaszkodott a negatív kamatokhoz. A döntést azzal indokolták, hogy az idei évben erőteljes bérnövekedés jelei mutatkoznak. A jegybank a döntés ellenére azt is jelezte, hogy a
márc. 19
9:06
Hallgassa vissza – Szomráky Béla Napi jegyzete (hirado.hu)
A Napi jegyzet legújabb részében Szomráky Béla újságíró mondja el gondolatait.
márc. 19
9:08
A terhesség első tünetei: 12 korai jel, ami várandósságra utalhat (Babanet)
Milyen tünetek jelezhetik előre a terhességet már akár a menzesz elmaradása és az első terhességi teszt előtt? Elmondjuk, milyen jelekre érdemes figyelni!
márc. 19
9:09
TikTokon hódítják meg a szavazókat az európai radikálisok (vg.hu)
A közösségi médiában dőlhet el az EP-választás eredménye.
márc. 19
9:09
Blinken: A humanitárius helyzet Gázában továbbra is rettenetes (Magyar Hírlap)
A gázai fegyveres konfliktus októberi kitörése óta a mostani lesz Blinken hatodik közel-keleti útja.
márc. 19
9:09
Tragédia: váratlanul elhunyt párját gyászolja a klasszis teniszező (Magyar Nemzet)
A volt NHL-játékos halálhírét korábbi klubja is megerősítette.
márc. 19
9:10
A mesterséges intelligencia keresi a jövő futballsztárjait (InStyle Men)
Egy ingyenes mobilalkalmazás jelentheti az áttörést a tehetségkutatásban?
márc. 19
9:12
NAV: Majdnem kétezer doboz bolgár zárjegyes cigarettát találtak egy autóban Hegyeshalomnál (hirado.hu)
A sofőr azt mondta, hogy a cigaretta nem hozzá tartozik, de tudta, hogy az autóban van.
márc. 19
9:12
Elárulta a rendőrség: ezzel a módszerrel lopják most az autókat Magyarországon (Portfolio)
A 2023-as rendőrségi statisztikák szerint Magyarországon változásokat figyelhetünk meg a járműlopások terén: új módszerek és célpontok jelentek meg, a tolvajok gyakran használják ki a tulajdonosok figyelmetlenségét, és földrajzilag is átalakult, hogy hol történnek leggyakrabban az autólopások - írja a vezess.hu.
márc. 19
9:12
Túl kevés a migráns a szerb–magyar határon, nem segítenek tovább a cseh rendőrök (444.hu)
Az utolsó 40 fős kontingens már március elején visszatért Csehországba.
márc. 19
9:12
Elképedtek a rendőrök amikor megkérték a sofőrt, hogy húzza le az ablakát (ATV)
Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.
márc. 19
9:15
Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése? (Privátbankár)
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
márc. 19
9:15
Dárdai Pál borba fojtja a bánatát (Metropol)
Bence fia távozása és a menesztéséről szóló hírek keserítik.
márc. 19
9:15
Egy jó fizikai munkás tud annyit keresni Magyarországon, mint egy diplomás - VG Podcast (vg.hu)
Az a megrendelő, aki minőséget kap, hajlandó kifizetni akár a magasabb árakat is, ha tudja, hogy időtálló munkát kap cserébe, erről beszélt a Bruttó legújabb adásában Németh László, az Iposz elnöke.
márc. 19
9:15
12 izgalmas parfüm, amiért megőrülnek a férfiak (Glamour)
Szögezzük le már az elején: egy nő személyisége az egyik fő ok, amiért a férfiak beléjük szeretnek, de ha még jobban bebiztosítanád vonzerőd, a parfüm lesz az első számú segítőd, ami erősíti, támogatja majd az önbizalmad és a megjelenésed.
márc. 19
9:15
Magyar Péter: Varga Judittal mindketten sírtak a váláskor, aztán elmentek koktélozni (SzMo)
Magyar Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy szépen váltak el, annak ellenére, hogy viharos, impulzív kapcsolatuk volt. Állítja, soha nem bántotta gyermekei anyját.
márc. 19
9:15
Emlékszel még az énekes tehetségkutató sztárjára? 12 évvel a verseny után fel se lehet ismerni (BorsOnline)
Még jószerével gyerek volt, amikor feltűnt a tévében.
márc. 19
9:15
Felére csökkenhetnek a kerttel kapcsolatos költségek a műfűvel (SzMo)
Évente 30-40 százalékkal nő a műfű iránti igény Magyarországon, ami nem csak annak köszönhető, hogy a műfűvel borított terület egész évben esztétikus látvány, de egyre inkább annak is, hogy több ezer forintot spórolhatunk vele havonta.
márc. 19
9:15
Egy hagyomány, ami egyszerre borít ki és melengeti a lelkemet (Life)
Húsvéthétfőn locsolkodni? Na, még mit nem?!
márc. 19
9:15
Megváltoznak a névviselés szabályai Magyarországon (Mandiner)
Törvénymódosítási javaslattal rendezné a kormány a családi név változtatását.
márc. 19
9:15
Letartóztatások és botrány a Liverpool legutóbbi meccse után (Magyar Nemzet)
Drogbirtoklás és a Hillsborough-tragédia gyalázása is szerepel a vádpontok között.
márc. 19
9:15
Felborult előtte egy autó az M85-ösön, nem jutott eszébe, hogy segítsen (Autószektor)
Tavaszi idő, száraz burkolat, napsütés az M85-ös autóúton az MKIF videóján. Forgalom szinte semmi, érkeznek az autók, amikor az egyik nem követi le a kanyar ívét, picit letér az úttestről, megijed és elrántja a kormányt. Megpördül, szalagkorlátnak ütközik, majd a visszapattanástól felborul. Ennek az esetnek most nem a vezetéstechnikai része a lénye
márc. 19
9:15
Menesztették Versend polgármesterét, 74 milliót utalhatott magának jogtalanul (Telex)
Kárász István 100 milliós adósságot halmozott fel a falunak, előfordult, hogy nem jutott ebéd a helyi iskolásoknak és óvodásoknak. Fel is mentették a posztjáról.
márc. 19
9:15
Elszabadult a pokol Szoboszlaiék meccsén, nyolc embert kellett letartóztatni (naphire.hu)
Volt feszültség bőven.
márc. 19
9:15
Döntöttek a sportcélú támogatásokról (Nyíregyháza)
A Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság döntött a 2024. évi sportcélú támogatásokról, melyekre a korábbi éveket is meghaladó számú pályázat érkezett be.
márc. 19
9:17
Terrorszervezetek célpontjaivá váltak az arab országok keresztényei (Magyar Nemzet)
A dzsihadista csoportok térnyerése miatt tömegek hagyták el a térséget – mutatott rá Tárik Meszár.
márc. 19
9:17
Vitézy Dávid bejelentette: elindul főpolgármester-jelöltként (Telex)
A korábbi közlekedési államtitkár szerint a főpolgármester-választás tétje, hogy pártpolitikai csaták helyett lesz-e valódi városfejlesztés Budapesten. Szerinte öt súlyos problémával kell szembenézni a fővárosban, és állítja: kész tervei vannak ezek megoldására.
márc. 19
9:18
Jön a Barbie film második része? Most kiderült az igazság! (Joy)
A Mattel ikonikus babájáról szóló mozi forgatókönyvírója, rendezője, producere, Greta Gerwig elárulta, számíthatunk-e a folytatásra!
márc. 19
9:18
Mikor fogja átformálni az AI a jogi szakmát is? (Portfolio)
A jogi munka elvégzésének folyamata lassan változik. A mindennapos ügyvédi gyakorlatban megjelentek már a különböző online nyelvészeti programok, távolból is megtehető az ügyvédi ellenjegyzés, a jogszabályok digitálisan is elérhetőek és lehet a tartalmukban ilyen módon keresni, ugyanakkor az egyedi szerződéseket és a jogi dokumentumokat a legtöbb ü
márc. 19
9:18
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja (HR Portál)
"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez megnyugvást adhat a sértett családjának, hozzátartozóinak" - Andrási Zoltán rendőr törzszászlóssal beszélgettünk, aki közel húsz éve dolgozik bűnügyi technikusként a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon
márc. 19
9:18
Fontos határidő jön holnap a SZÉP-kártyáknál: nagyon sokan szívhatják a fogukat, ha elfelejtik (Pénzcentrum)
Extra sarcot vonnak le a bankok azoktól, akinek a béren kívüli juttatásra használt kártyáján egy évnél régebben pihen a pénz.
márc. 19
9:18
Vitézy Dávid bejelentette: indul a főpolgármesteri posztért (444.hu)
A közlekedési szakember Ungár Péterrel, az LMP társelnökével kezdett beszélgetni az esetleges jelöltségről. A bemutatkozó videójában már nem beszélt pártokról sőt, pártpolitikai csaták helyett valódi városfejlesztést ígért.
márc. 19
9:18
Irreális előírások, növekvő bürokrácia – jelentős kihívásokkal kell szembenéznie a termelőknek (Agroinform)
Meg kell védenünk a mezőgazdasági piacainkat.
márc. 19
9:18
Egy 39 éves nő megvert két kalauzt a vonaton, majd megharapott egy rendőrt (Ripost)
Egy jegy nélkül utazó nőt akart leszállítani a kalauz.
márc. 19
9:18
7 bizarr babona a terhességről (Babanet)
Azt hallottad, hogy várandósan miért nem jó kötél, kábel felett átlépni, vagy, hogy miért gondolták azt régen, hogy nem jó simogatni a hasat? Régi babonák, tévhitek, amiken ma már csak mosolygunk.
márc. 19
9:20
Hivatalos: az EKB hamarosan mérlegeli a kamatvágást (Portfolio)
Luis de Guindos, az Európai Központi Bank alelnöke szerint a jegybank júniusban megvitathatja a kamatcsökkentés lehetőségét, amit az infláció csökkenése indokol. Számos döntéshozó támogatása a kamatvágást, bár továbbra is jelentős a bizonytalanság a piacon.
márc. 19
9:20
A laminált padló lerakása – Ezek a leggyakoribb kivitelezési hibák (InStyle Men)
.
márc. 19
9:21
Sainz megérkezett Ausztráliába – sorsdöntő tesztek várnak rá a vakbélműtétje után (m4sport.hu)
Már megérkezett a hétvégi Ausztrál Nagydíj helyszínére Carlos Sainz, ám a tényleges visszatérése előtt még kötelező tesztek várnak rá.
márc. 19
9:21
Vitézy Dávid bejelentette: elindul a főpolgármesteri székért (vg.hu)
Vitézy Dávid a bemutatkozó videójában öt súlyos problémáról beszélt. A főpolgármester-jelölt szerint a körúton túli budapestieket magukra hagyták,
márc. 19
9:21
Műtétje óta most először készült videó Katalin hercegnéről, ám a rajongók nem elégedettek (Femcafe)
A walesi herceg felesége teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől a hasi műtétjét követő időszakban. Azóta ugyan napvilágot látott róla néhány fotó, ám ezek eredetiségét rendre megkérdőjelezte a közvélemény. Hasonló sorsra jutott az első videófelvétel is, mely az operációt követően készült Katalinról.
márc. 19
9:21
Brad Pitt győzelmet aratott Angelina Jolie felett a bíróságon: vége a hosszú ideje tartó jogi csatározásnak! (Joy)
Brad Pitt és Angelina Jolie már 8 éve, hogy elvált, ám a háborúnak azóta sincs vége.
márc. 19
9:21
Nemcsák Károly titokban házasodott újra (Magyar Hírlap)
Szűk családi körben mondták ki a boldogító igent.
márc. 19
9:21
Vitézy Dávid bejelentette: elindul a főpolgármester-választáson (Mandiner)
A közlekedési szakember szerint a fővárosban jelenleg mindent átsző a két politikai oldal háborúja.
márc. 19
9:21
Friss hagyma Üzbegisztánból (Magyar Mezőgazdaság)
Üzbegisztán a világ tíz legnagyobb frisshagyma-exportőrének egyike.
márc. 19
9:21
Döbrösi Laura: "Már nem áltathatom magam azzal, hogy majd magától jóra fordul minden" (Sassy)
Döbrösi Laura színésznőként már bizonyított, most pedig egy egészen új területen mutatta meg tehetségét. Az ország egyik kedvenc fiatal színésznőjével beszélgettünk.
márc. 19
9:22
Súlyos szavak az olajvezértől: ez egy kudarc, fel kell hagyni a fantáziálással (Portfolio)
A Saudi Aramco vezérigazgatója, Amin Nasser az S&P Global energiakonferencián hangsúlyozta, hogy az energetikai átállás kudarcot vallott, és felhívta a figyelmet arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet növekedése miatt reális befektetési stratégiára van szükség, nem pedig az olaj és gáz kivonásáról történő fantáziálásra - közölte a Cnb
márc. 19
9:23
Elszabadult a pokol a német iskolákban (vg.hu)
Egyre több a fegyver, egyre több az erőszak az iskolákban Németországban.
márc. 19
9:24
Roadpol-akció: Több mint tízezer autóvezető nem kapcsolta be a biztonsági övet (hirado.hu)
A passzív biztonsági eszközök használatával a balesetek során bekövetkező személyi sérülések jelentős része megelőzhető, illetve a sérülés foka csökkenthető.

Keresés