2024. március 19. kedd

márc. 19
8:21
Manapság már nem "mumus" a fogorvos (Magyar Hírlap)
A fogászati beavatkozások között az esztétikai és a kozmetikai fogászat különleges helyet foglal el.
márc. 19
8:21
Magyarország náci megszállását követő eseményekre emlékeznek a képviselők (Demokrata)
A parlament napirendjén számos pénzügyi szektort érintő törvénymódosítás is szerepel.
márc. 19
8:21
Mészáros Lőrinc cége kiírt egy közbeszerzést. Kitalálod ki nyerte? (Forbes)
Mészáros Lőrinc és cégei szintet léptek : mostmár nemcsak sorra nyerik, hanem ők is írják ki a közbeszerzéseket. És akkor ez történik.
márc. 19
8:21
Koránt sincs vége: Izzani fog a levegő a parlamentben, komoly vitákra kell készülni (Nyugati Fény)
Több fontos téma is terítékre kerül
márc. 19
8:21
Mesterséges intelligencia segíti a hígtrágya precíziós kijuttatását (Magyar Mezőgazdaság)
588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén fejleszt mesterséges intelligencián alapuló precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát az AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alkotta konzorcium.
márc. 19
8:21
Bejelentette együttműködését a Nissan és a Honda (Villanyautósok)
A kínai elektromosautó-gyártók erősödése állhat az összefogás hátterében.
márc. 19
8:24
Szijjártó: A kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre (hirado.hu)
Rámutatott, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán nagy ütést kapott az eurázsiai együttműködés.
márc. 19
8:24
Fermentálás: egy ősrégi módszer, ami újra felkapottá vált (Agroinform)
A fermentált élelmiszerek rendszeres fogyasztását meghálálja a szervezet.
márc. 19
8:27
Óriási változást jelentett be az MTZ, korszakváltás következik (Agrofórum)
Az orosz-ukrán háború következményeit nyögő Mtz/Belarus fontos változtatásokra szánta el magát, új korszak nyílik a fehérorosz márka történetében.
márc. 19
8:27
Országgyűlés: Magyarország náci megszállását követő eseményekre emlékeznek a képviselők (Magyar Hírlap)
Az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor kezdődik a megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások következnek.
márc. 19
8:27
Vezérlő csillagok (Demokrata)
A Készültem az útra… című tárlat Wittner Mária életútjáról szól, amely a magyar történelem része, a nemzet öröksége lett.
márc. 19
8:27
Szijjártó Péter: A kormány lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre (Demokrata)
A kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre.
márc. 19
8:27
Hó végéig kérhető támogatás tenyészkoca-állatjólétre (Agrárágazat)
Az a tenyészkocatartó, aki az előírtnál jobb körülményeket biztosít, állatjóléti támogatást kérhet az államkincstártól.
márc. 19
8:27
Nincs jó hírünk – szerdától újabb üzemanyagáremelés érkezik (Transpack)
Szerdától – mindkét üzemanyagfajtánál – ismét az áremelésé lesz a főszerep a hazai töltőállomásokon.
márc. 19
8:27
Lemken: Csak egy terminál szükséges a mechanikai gyomirtógépekhez (GépMax)
A kezelés a traktor saját joystickjával vagy a Cci joystickkal is lehetséges.
márc. 19
8:27
Holttestet találtak a nyíregyházi állomás mellett (Magyar Nemzet)
Közigazgatási hatósági eljárás indult az ügyben.
márc. 19
8:27
100-nál is több nevező az Esztergom-Nyerges Rallyn, az előfutókra is érdemes lesz figyelni (Racing)
Megjelent az Esztergom-Nyerges Rally rajtszámos nevezési listája, melyre még több páros neve került az előnevezési listához képest.
márc. 19
8:27
2024. március 19. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 19
8:30
"Alighogy elköszönt kislányától" - halálra gázolt egy friss jogsis fiatal egy bicikliző édesanyát (BorsOnline)
A sofőr nem vette észre a sötétben kerékpározó középkorú nőt.
márc. 19
8:30
Feladta magát Svájcban egy magyar drogkereskedő, Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján is szerepelt (hirado.hu)
Jelenleg átadási őrizetben várja, hogy a svájci rendőrök átadják őt a magyar hatóságoknak.
márc. 19
8:30
Mire lehet számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
A határidős részvényindexek állása alapján esés jöhet az európai piacokon, a nemzetközi befektetők az amerikai jegybank kétnapos kamatdöntő ülésének kezdetére várnak. A legutóbbi inflációs számok arra késztethetik a központi bankot, hogy jelezzék: a kamatlábak a vártnál hosszabb ideig maradnak magasabbak. A piaci szereplők jelenleg 99%-os valószínű
márc. 19
8:30
A kormány egyik közeléből a kormány másik közelébe kerülhet a PestiSrácok (444.hu)
A Media1 szerint tulajdonosváltás várható, Vaszily Miklóstól a KESMA-hoz kerülhetnek.
márc. 19
8:30
Ennyit kellene minden nap sétálnod az egészségedért (InStyle Men)
Különösen az ülő munkát végzőknél lenne nagyon nagy jelentősége a lépésszámnak egy friss kutatás szerint.
márc. 19
8:33
Ezt senki nem mondta – Nádasdy Ádám: Nem akartam, hogy belelásson a szívembe az apám (Könyves Magazin)
Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. Az harmadik rész vendége Nádasdy Ádám.
márc. 19
8:33
Magyar Péter: A kormány már fél évvel a botrány kirobbanása előtt tudott a Völner-ügyről, és ezt bizonyítani is tudom (SzMo)
Állítása szerint az információi Varga Judittól és Gulyás Gergelytől származnak. Magyar mindezt igazolni is tudja, de először az ügyészséggel szeretne beszélni, és csak utána áll a nyilvánosság elé.
márc. 19
8:33
Nekiment a 444-nek Magyar Péter (Mandiner)
Mutatjuk Varga Judit exférjének kakaskodását a portállal.
márc. 19
8:33
Ma is fennálló magyar Bundesliga-rekord van veszélyben Xabi Alonso sztárja miatt (Magyar Nemzet)
Az éllovas Bayer Leverkusen svájci passzmestere megtáltosodott, az Eb-n a mieink ellen is játszhat.
márc. 19
8:33
Jószomszédi iszony: így keserítik meg egymás életét az emberek Magyarországon (naphire.hu)
Dr. Nagy Csilla, a Magyar Birtokvédelmi Szövetség szakjogásza elmondta, mik a legfurcsább nézeteltérések a szomszédok között Magyarországon. Meg fog lepődni.
márc. 19
8:33
Nagyszabású élelmiszeripari fejlesztés Nyírmeggyesen (SzabolcsiHír)
Logisztikai központ is épült.
márc. 19
8:33
Inspiráló nők inspiráló élete: érkezik a Forbes Power Women´s Summit a Millenárisra! (Digital Hungary)
A Forbes szervezésében az idei Power Women´s Summit olyan erős és példamutató nőket vonultat fel, mint az amerikai New Balance élén álló Wortmann Gabriella, a fiziológiai-orvostudományi Nobel-díj tulajdonosa Karikó Katalin, a HR-vezetőből lett népszerű humorista és rádiós műsorvezető Ráskó Eszter és a szexualitás tabutémáját társadalmi kommunikáció
márc. 19
8:35
Kigyulladt egy melléképület Dögén (SzabolcsiHír)
A tűzoltókat a Kossuth Lajos utcába riasztották.
márc. 19
8:36
Kiderült: év végéig visszatöltik az amerikai olaj-készleteket, és csak átmeneti az új LNG-projektek blokkolása (Portfolio)
Az Egyesült Államok energiaügyi minisztere azt jelentette be hétfőn, hogy az év végére az ország stratégiai kőolajkészlete (SPR) várhatóan eléri vagy meghaladja a két évvel korábbi szintet, amikor egy példátlanul nagy, 180 millió hordós készletleépítés indult el az olajárak letörése érdekében. Jennifer Granholm azt is hangsúlyozta, hogy csak átmene
márc. 19
8:36
Döbbenet Vácon: nem tudtak ellátni egy fulldokló kisfiút az ügyeleten, mert késett az asszisztens (ATV)
Az asszisztens nem volt ott időben, az orvos pedig nem tudott egyedül belépni a rendszerbe, így pedig nem tudta ellátni a gyermeket.
márc. 19
8:36
António Guterres aggodalmát fejezte ki a számos áldozattal járó mianmari légitámadások miatt (hirado.hu)
"Rakhine államban a konfliktus terjedése az emberek elvándorlásához vezetett, és súlyosbította a már meglévő sebezhetőséget és a diszkriminációt" – fogalmazott közleményében.
márc. 19
8:39
Lecsapott a rendőrség az ütközéssel végződött gyorsulási verseny miatt (Infostart)
Csak azért nem csapódott a két ütköző autó a nézők közé, mert egy oszlop megfogta őket.
márc. 19
8:39
Saját szolgálati fegyverével vetett véget az életének egy fiatal rendőr (Ripost)
Az eset körülményeinek tisztázására nyomozás indult.
márc. 19
8:39
Humanoid robotok fogják építeni a Mercedes autóit (autopro)
A humanoid robotokat a logisztikában fogják alkalmazni.
márc. 19
8:39
A Bank of Japan nyolc év után véget vetett negatív kamatpolitikájának (vg.hu)
Visszatért 17 év után a japán alapkamat a negatív tartományból.
márc. 19
8:39
A nyugat-európai gazdák úgy látják, elveszítették a csatát (BorsOnline)
Brüsszelnek inkább Ukrajna fontos.
márc. 19
8:39
5 híres épület a világ körül, amitől biztosan leesik az állunk (Hamu és Gyémánt)
A világ minden táján találunk épületeket, melyek szokatlan külsőjükkel, extravagáns formáikkal megdöbbentik a szemlélőket. Ezekből válogattunk most ötöt.
márc. 19
8:39
Hamarosan a Netflixen: Végre előzetest kapott a Joy, mely egy megindító, igaz történetet tár a nézők elé (Mafab)
A lombikprogram megalakulását tárja fel a Netflix legújabb drámája, a Ben Taylor rendezésében készült Joy, amelynek befutott az első előzetese.
márc. 19
8:39
Balesetek, torlódások, útfelújítások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
márc. 19
8:39
Ezt gondolták a nácik a magyarokról (Mandiner)
"Minden értünk vérző magyar a mi véráldozatunkat csökkenti" – írta Veesenmayer 1943 decemberében, pár hónappal a náci megszállás előtt, ami után ő lett Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja.
márc. 19
8:39
Őseink Útjára visz Petraskó Tamás (Nyíregyháza)
A hagyományőrző a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban tart értékes előadást március 19-én 16.00-tól!
márc. 19
8:40
Lenyűgöző órakülönlegességeket mutatott a Louis Vuitton (InStyle Men)
Háromdimenziós számlapmotívumaik halakat, sárkányt és kígyót ábrázolnak.
márc. 19
8:42
Magyar Péter: "Soha nem bántottam a feleségemet, a gyermekeim anyját" (Blikk)
"Azt érdemes megvizsgálni, hogy ez kinek az érdeke és miért történik ez most" – ezt mondta Magyar Péter kedden reggel az ATV-ben a kiszivárgott rendőrségi jegyzőkönyvről, amit az intézkedő hatóság a volt feleségével, Varga Judittal való családi vitájukról készített.
márc. 19
8:42
Pólójával csillapították a Deák téri késelés áldozatának vérzését - telefonon próbálta megmenteni életét a diszpécser (BorsOnline)
Beütötte a fejét a betonba! - mondta a bejelentő a mentőnek.
márc. 19
8:42
Sztrájkot hirdettek az Operaház dolgozói, elmaradhat a ma esti előadás: íme, a részletek (Blikk)
Nem hozott eredményt a hétfői egyeztetés, ezért kedden este hat órától – épp a Don Giovanni előadásának kezdetekor – sztrájkba képnek az Operaház dolgozói.
márc. 19
8:42
Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik (HR Portál)
Az egyetemi bérek rendezéséről is interpelláltak a képviselők hétfőn az Országgyűlésben, melyről az MTI tudósított. Közben több ezer egyetemi oktató írta alá a témában megfogalmazott, az állami felsőoktatási intézmények fenntartójának küldött nyílt leveleket.
márc. 19
8:42
Az EU teljes átalakítására készülnek a tagállamok, a Bizottság is szó nélkül maradt (Portfolio)
Az uniós ügyekért felelős miniszterek kedden összeülnek, hogy megvitassák az Európai Tanács közelgő csúcstalálkozójának napirendjét, és a lehetséges bővítésről szóló megbeszélések mellett beszéljenek az ehhez szükséges EU-s intézményi reformokról. Miközben Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni országok integrációja már elindult, az unió működési ker

Keresés