A szakértők olyan titokzatos részecskéket kutatnak a világegyetemünkben, amelyek betekintést nyújthatnak a tudomány legérdekesebb területeire. Mik is pontosan ezek a titokzatos részecskék? Úgy hívják őket, hogy
Első alkalommal Ferenc pápa írta a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditáció szövegét, amelynek főszereplői az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők lesznek.
Értéktelen rongynak látszó holmi, vagy éppen meghajolt fémlemez kopott festékkel – ki tudja, hányan sétáltak már ezek mellett az elmúlt évtizedekben a nyúli erdőben, nem gyanítva, hogy egy II. világháborúban lezuhant bombázó darabjai mellett vitt el útjuk. A győri Császár Ferenc kellett ahhoz, hogy valaki beazonosítsa a törmelékeket, amiket most má
Megnyitották kapuikat pénteken a nagyközönség előtt a csehországi kastélyok és várok, amelyek a téli turistaidényben zárva tartottak. A koronavírus-járvány okozta korlátozások után a műemlékek iránti érdeklődés ismét növekedést mutat - írja közleményében a prágai Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ), amely az állami műemlékeket kezeli és igazgatja.
A sneaker csupán néhány év alatt az edzőterem padlójától egészen a legnagyobb dizájnerek kifutójáig emelkedett, majd a mindennapi ruhatárunk fénypontjává vált. A sportcipő divat a reneszánszát éli, és aktuálisabb, mint valaha. Ha szeretnéd a gardróbod feldobni egy új darabbal a most hódító legmenőbb trendek közül, a GLAMOUR-napok ideje alatt kedvez
Az Eurojackpot hatalmas népszerűségnek örvend Európa szerte, és a milliárdokat ígérő főnyeremények miatt minden héten izgalommal várják a játékosok az újabb sorsolást. 2024-ben, a 13. héten sem volt ez másként, hiszen pénteken, március 29-én ismét sor került a számhúzásra. Az újabb rekordösszegű főnyeremény mindenkit arra ösztönzött, hogy reményked
Hihetetlennek tűnő adat látott napvilágot: januárban nemhogy nőttek volna a fizetések az év elején szokásos béremelések miatt, hanem még 50 ezer forinttal csökkent is az átlagkereset. Megmagyarázzuk, hogyan lehet ez.
Bár a magyar ősbemutató is jó régen volt, a szereposztás pedig jelentősen megváltozott, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice sajátos feldolgozása 53 év után is ugyanolyan eredeti és friss, mint 1971-ben.
Ukrajnai hő- és vízi erőműveket támadtak orosz drónok és rakéták péntek hajnalban, Lengyelországban készültségbe helyezték a légi erőt az orosz légi csapás alatt.
Hatalmas erő lakozik egy kis harcosban: a három éves Harangozó Rikárdó csecsemőkori agyi bénulással született, így járásképtelen, és a kezeit sem tudja megfelelően használni. A súlyos betegségre azonban csak pár hónapja derült fény.
A királyi család rendkívül nehéz időszakon megy keresztül. Mivel Károly királynál és Katalin hercegnénél is rákbetegséget diagnosztizáltak, Kamilla királynéra hárult a feladat, hogy képviselje a családot a hivatalos eseményeken. Most olyat tett meg a monarchiáért, amire az elmúlt évszázadok alatt még soha nem volt példa.
Brutális nagypénteki hagyományt tartanak a Fülöp-szigeteken, ahol a résztvevők saját bőrükön tapasztalják meg Jézus Krisztus szenvedéseit. Egy 63 éves férfi már 35 alkalommal vállalkozott a fájdalmas megpróbáltatásra.
Március 31-én, vasárnap hajnali kettőkor három órára állítjuk át az órákat, hogy hivatalosan is elinduljon a nyári időszámítás. Ez a változás több közlekedési szolgáltatót is érint, ideértve a belföldi vonatokat és buszokat is.
Az egész világot sokkolta, mikor Katalin hercegné egy szívszorító videóüzenetben bejelentette: rákbetegséggel küzd. Annál, hogy egyedül kiálljon a nyilvánosság elé, és őszintén beszéljen az állapotáról, csak az lehetett nehezebb, amikor a gyerekeivel osztotta meg a megrázó hírt. Elárulta, hogyan nyugtatta meg György herceget, Sarolta hercegnőt és L
A cseh titkosszolgálatok leplezték le szerdán azt az oroszbarát propagandahálózathoz ami Moszkvából pénzelhetett belga, német, lengyel, holland, francia és magyar politikusokat azért, hogy Ukrajna ellenes propagandát terjesszenek az unióban. A hálózathoz két, a magyar szélsőjobboldali körökhöz köthető, Budapesten élő állampolgárnak is köze lehet.
A Baltimore-i hídomlás helyszínrére érkezett pénteken az Egyesült Államok keleti partjának legnagyobb daruja, hogy részt vegyen a romok eltávolításában és a hajózási útvonal megtisztításában.
Üzemanyaghiány miatt több repülő sem tudott felszállni Budapestről. Pénteken az egyiptomi Hurghadába tartó járatát, csütörtökön pedig a Ryanair egyik Mallorcára tartó gépét érintette az eset.
Billie Eilish több nagy előadót is kritizált, amikor a fenntarthatóság iránti törekvéseiről beszélt. Kifejtette, mennyire irritálja az a pazarlás, amihez a legnépszerűbb énekesek és énekesnők azért folyamodnak, hogy minél több pénzt zsebeljenek be.
A labdarúgással foglalkozó egyik neves angol szaklap elkészítette a nyári Európa-bajnokság friss erősorrendjét, s ebben a magyar válogatott a mezőny 8. legerősebb együttese!
Az ünnepi sonka elfogyasztása és a tojásfestés meditatív kikapcsolódása mellett a négy nap alatt szánj időt arra is, hogy bőröd picit megpihenjen és feltöltődhessen! Tippjeinkkel valósággal újjászülethet a bőröd a hosszú hétvégén!
Az 1991-es Miss Hungary szépségversenyen feltűnt Rába Timi választhatta volna a szépségipart, ám ő a családi életben találta meg a boldogságát. Az elmúlt 25 évben főállású anyaként három gyerekről gondoskodott, ők mára felnőttek. A legnagyobb fia pár éve megajándékozta egy unokával, a 21 éves lánya, Nina, az ELTE jogi karán tanul, a "kicsi" Noel pe
Régebben az ősz haj a nagymamakorú nőkre volt leginkább jellemző, akik 60 éves kor felett abbahagyták a hajfestést. Döntésük akkor szimbolikus jelentéssel is bírt: belenyugodtak abba, hogy eljárt felettük az idő. Manapság új trend van kialakulóban, egyre több negyven feletti nő vállalja fel őszülő tincseit.
Az egykori miniszterelnök-jelölt szerint "Varga Judit elbeszéléséből egy pszichopata férjet láthatunk, aztán majd a szakemberek elmondják, hogy ennek mennyi az alapja".
A folyamatos megújulásról és a fiatalos lendületéről híres Tezenis márka legújabb kollekciója igazi tavaszköszöntő darabokkal derít téged is jó kedvre. Az egyes modellek különböző ízlések és karakterek kombinálásával, minden testalkatot figyelembe véve jöttek létre.
Bár a királyi szakértők mostanában inkább Katalin hercegnét hasonlítják Diana hercegnéhez, állítólag Meghan Markle is úgy érzi, hogy jó pár dologban hasonlít a sorsuk a néhai hercegnével. A hírek szerint nem véletlen, hogy éppen egy Dianához köthető napon jelentette be, hogy elindítja új életmód-márkáját.
Ismerd meg a minimalista bőrápolás filozófiáját, amely a "skinimalism" kifejezésben ötvöződik. Ez a fogalom az angol skin (bőr) és minimalism (minimalizmus) szavak kombinációjából származik, ezzel is hangsúlyozva a letisztult szépségápolás fontosságát.
Amerikának és szövetségeseinek új megközelítésre van szükségük Észak-Koreával kapcsolatban, ahelyett, hogy gerjesztik a katonai feszültséget Ázsiában - figyelmeztet Moszkva.
Végre itt a tavasz! A fák virágoznak, a nap egyre melegebben süt. Azonban vannak olyan napok, amikor mégsem vágyunk másra, mint bekucorodni a kanapéra egy pihe-puha pokróc és a kedvenc nasink kíséretében. Mutatjuk, milyen sorozatokat érdemes ledarálnod, ha legszívesebben ki sem mozdulnál otthonról a tavaszi szünet alatt!
Azt eddig is tudtuk, hogy a néhai Diana hercegné mindennél jobban szerette és óvta a gyermekeit, Vilmos herceget és Harry herceget. Egykori tanárnője pedig most elárulta, hogy már kislányként is mindent megtett azért, hogy védelmezze a szeretteit.
Egyre trendibb az új Slothana (Sloth) kriptovaluta ICO-ja a Twitteren. Az oka prózai: a befektetők szentül meg vannak róla győződve, hogy ez lesz a következő Solana mém érme, amely képessé válik majd olyan gazdag babérokat learatni, mint a Slerf.
A hosszú hétvége nagy lehetőségeket ígér a szerelemre vágyóknak, a tavaszi szellő és a rügyfakadás beindítja a hormonokat és a szerelem bimbódzó erejét egyaránt. Lássuk, melyik csillagjegynek mit ígérnek a csillagok!
Mozikba került a Mark Wahlberg nevével fémjelzett Artúr, a király című film, ami egy igazán különleges barátság történetét meséli el. Pozitív kritikai visszhang alapján univerzális, minden korosztálynak szóló üzenete miatt kiváló lehetőséget biztosít egy könnyed húsvéti mozizásra.
Nincsen húsvét tojásfestés nélkül. Inspirációnak hoztunk néhány új technikát, mintát, de hoztunk egy csokorravalót a hagyományos stílus kedvelőinek is.