Megnyitotta legújabb regionális átrakóközpontját Győrben a Raben Trans European Hungary Kft. A mintegy 3000 négyzetméteres létesítmény jelenleg elsősorban a vállalat gyűjtőszállítmányozási tevékenységét támogatja, emellett hagyományos, illetve egyedi raktárlogisztikai szolgáltatások végzésére is alkalmas.Befejezte legújabb fejlesztési projektjét a
A Tesco hűséges vásárlói mostantól még tovább csökkenthetik vásárlásaik végösszegét, az áruházlánc ugyanis egyre több termékére vezet be Clubcard-árakat.
Tavaly ezen a napon kilencven centiméter volt a Velencei- tó vízállása, most mindössze hetvenhét centiméter, és jelentős utánpótlás a közeljövőben nem is érkezik.
Az áprilisi országgyűlési választások idején Marosvásárhelyen elégetett levélszavazatokat találtak egy hulladéklerakatban. Ebben az ügyben most a Maros megyei ügyészségi szóvivő kijelentette, hogy „az egészet a sajtó számára rendezték meg” - közölte a Maszol.ro.
Mi a közös Marilyn Monroe, Audrey Hepburn vagy Julia Roberts és Brad Pitt között? Egy magyar kozmetológus, dr.László Ernő, aki a világ első sztárbőrgyógyászaként elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik. A szépség angyalaként becézett csodadoktor 125 éve született, akinek luxuskategóriás kozmetikumai mind a mai napi
Külföldön is meg kell mutatni a magyar kultúrát, mert nagyon sokszor nem értik, kik vagyunk fogalmazott Csák János kulturális és innovációs miniszter a Magyar Művészeti Akadémia Vigadó téri épületében, a kulturális diplomáciai értekezleten.
Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget – jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán.
Több mint egy millió argentin felhasználó számára érhető el mostantól a Lightning Network fizetési megoldás, köszönhetően a Lemon Cash kriptovaluta pénztárca és az OpenNode fizetési szolgáltató partneri megállapodásának – áll a közös sajtóközleményben. Az utóbbi időben gombamód szaporodnak a Dél-Amerikai kontinensen az ilyen jellegű fizetési és vás
Valtteri Bottas “ikertestvérek” lófrálnak, szerte a világon. Nem régiben a pekingi téli olimpián tűnt fel egy amerikai curlinges, aki hasonlít a finn F1-es versenyzőre, most pedig egy hasonló fizimiskájú brit zenész tűnt fel Sileverstoneban. Bottas egy közös képet is készített Sam Ryderrel, aki a helyszínen nézte a versenyt – és egyébként honfitárs
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) megtisztította az üzemanyag- és fémszennyezéstől az egykor szovjet lőtérként használt Strázsa-hegyet, valamint felújította a környéket bemutató tanösvényt – közölte az intézmény kommunikációs referense az MTI-vel szerdán.
„A beteg fájdalmát és szenvedésének mértékét soha nem kérdőjelezi meg a szakember, hiszen a beteg valós szenvedést él át.” A fájdalom nagyon komplex, összetett érzés, sokkal összetettebb, mint ahogy arról általában gondolkodunk, és ez különösen igaz a krónikus fájdalomra.
A világgazdasági változások a megtakarításokat és befektetéseket is megrángatták, az infláció és más kockázatok növekedésével a hozamok általános csökkenése és a megtakarítások értékvesztése csak nagy körültekintéssel kerülhetők el. A korábbi évek slágertermékei, mint a MÁP+ vagy az ingatlan, már nem feltétlenül a legjobb választások, új konstrukci
Megrohamozott egy börtönt a Boko Haram terrorszervezet Nigériában kedden este; több mint 600 rab megszökött, de szerda reggelre közel háromszázat már el is fogtak - jelentette be a nigériai belügyminisztérium.
Az Európai Parlament zöld utat adott arra, hogy a gáz- és atomenergia-ágazatok egyes tevékenységeit – bizonyos feltételek mellett – beemeljék a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek közé, az úgynevezett uniós taxonómiába.
2022. májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 12,0, naptárhatástól megtisztítva 11,1%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Az Európai Parlament (EP) elutasította az úgynevezett taxonómia rendelet kiegészítése elleni indítványt, mely megakadályozta volna, hogy a gáz- és atomenergia-ágazatok bizonyos tevékenységei környezeti szempontból fenntarthatónak minősüljenek, ezzel mindkét energiahordozó biztonságos és tiszta energiaforrás minősítést élvezhet - közölte az uniós pa
Az ATV is megírta, hogy szerdától bruttó 5 forinttal a benzin, és bruttó 15 forinttal a dízel beszerzési ára is csökkent. A mai napon pedig tovább csökken az üzemanyagok ára.
A szervezet jó hírnevébe kerülhet, ha egy vállalat nem kezeli megfelelően az egyre szigorúbb környezetvédelmi és társadalmi elvárásokat, a cégvezetők többsége mégsem egyeztet ezekről a területekről a jogi igazgatóval – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogtanácsos és jogi vezető bevonásával készült nemzetközi közös kutatása. E
„Az elmúlt 12 év konzervatív kormányzása, az ezen évek alatt felgyülemlett know-how, a gyakorlatban alkalmazott szakpolitikák lehetőséget adnak arra, hogy Magyarország ezt a szellemi tőkét külföldre exportálja” – mondta lapunknak az angol nyelvű magyar folyóirat főszerkesztő-helyettese.
A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai rendszeresen végeznek közúti ellenőrzéseket. A legutóbbi akciót mozgó sebesség-ellenőrzéses módszerrel, a 37-es számú főúton hajtották végre. A rendőrök 2022. július 4-én 14 óra 34 perckor a gesztelyi körforgalom közelében, a 10 és 11 kilométer szelvényb
Viszonylagos gyakorisága ellenére, sokan soha nem látnak darázsölyvet. Ennek egyik oka, hogy könnyen összetéveszthető más fajokkal, elsősorban az egerészölyvvel. A másik ok pedig, hogy hozzánk április közepén, május elején, a fehér gólyák után több héttel érkezik meg. Fészkét tehát a már kizöldült erdőben építi, és nagyon korán, augusztus második f
Egymás után éri el az újabb és újabb történelmi mélypontokat a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbinél már 413 fölött vagyunk, utóbbi jegyzése pedig meghaladja a 405 forintot. Eközben a magyar tőzsde ugyan stagnál ma, egyet hátra lépve látszik, hogy jelentősen megszenvedték a mögöttünk álló időszakot a magyar részvények, főként az OTP,
Most megismerheted, miként kombináld a skandináv stílusú dekorációkat úgy, hogy a belső tér ne csak kiegyensúlyozottnak, hanem hangulatosnak is tűnjön.
„A menedzserem elkezdett sírni” – György Réka, az egyetemi bajnokság döntőjéből a férfinak született Lia Thomas tarolása miatt kiszorult úszó megrázó vallomását is és Csisztu Zsuzsa exkluzív interjúját tartalmazó filmjével indult a transzneműek és az élsport kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetés. A kényes témát Schmitt Pál a sportdiplomáci
Jól halad az EKB digitális euró fejlesztési projektje, de bevezetésére 2026 második fele előtt még nem kell számítani - közölte szerdán Burkhard Balz, a német Bundesbank igazgatótanácsának a tagja, aki egyúttal tagja az EKB digitális euró projektjét felügyelő munkacsoportnak is.