– Generációk nőttek fel a hangján. Szinte családtagnak számított, amikor szombat vagy vasárnap délutánonként mondta a magáét, fanyar humorral, tényszerűen a legendás Körkapcsolás című műsorban. A most 80 esztendős Vass István Zoltán több volt, mint népszerű sportriporter, az egyik legsokoldalúbb rádiós személyiség.
Szeptemberben elkezdődik az oktatás, igaz, kevesebb tanárral, mint a tavalyi évben. Az óvodákban azonban még ennél is rosszabb a helyzet, egyszerűen nem tudnak minden csoportba óvodapedagógust delegálni.
München – Nemes gesztust tett a német focilegenda, Lothar Matthäus: a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya 1000 eurót (396 ezer Ft) fizetett azért a Bayern München-mezért, amelyet a bajorok kapusa, Manuel Neuer adott szerény jutalomként a pénztárcáját megtaláló taxisnak.
Az otthonunk szigetelése egy nagyon fontos feladat, hiszen ezzel biztosíthatjuk, hogy komfortos és energiatakarékos legyen. Ha ugyanis a kinti hőmérséklet beszökik a házba, akkor az több okból sem kedvező. Nyáron így sokkal többet kell klímát használunk, télen pedig többet kell fűtenünk.
Az éjszakai reptérlátogatás mellett oldtimer és modern járművek, nosztalgiarepülések, pályaválasztási foglalkozás és repülős talkshow is várja a látogatókat szombaton.
Az Afrikai Mozgalom a Függetlenségért és Demokráciáért nevű szervezet néhány órával azelőtt tette közzé nyilatkozatát, hogy az afrikai országba látogat Emmanuel Macron francia elnök.
Ismét felbukkantak a közösségi médiában azok a kamu oldalak, amelyek ismert emberek nevével visszaélve buzdítanak kriptovalutás befektetésekre. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója mindenkit arra figyelmeztet, hogy csalásról van szó. A büntetőfeljelentést már korábban megtette.
Több mint négyszázmillió forintos fejlesztési forrás segítségével tizenhét épületének energetikai felújítását készíti elő a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
Épp a 4. Megasztár győztese koncertezett a VII. Tiszabezdédi Tarsolylemez Fesztiválon, amikor hirtelen ítéletidő csapott le a térségre: olyan szélvihar kerekedett, hogy sokan az életüket féltve menekültek a helyszínről.
Az államalapítás ünnepén, a Szent István Nap rendezvényein augusztus 18-21. között 2022-ben is számos családi és gyermekprogrammal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, ízletes ételekkel várják a látogatókat. Sok vita övezi a…
Az újrahasznosított üveg ipari felhasználása évente közel 320 tonnával csökkentheti bolygónk szén-dioxid kibocsátását, ami összesen 34 500 kWh energiának felel meg. Az üveg végtelenszer újrahasznosítható anyagában rejlő lehetőségeket építészeti és energetikai innovációk sora használja fel a 2030-as klímavédelmi direktívák eléréséhez – ezt a sort pe
Az észt vb futam idén lett először úgy megszervezve, hogy nem volt a járvány miatt semmilyen korlátozás, ami befolyásolta volna a néző számot, azonban így is várakozáson alul alakult a nézők száma. Az Észt Rally 2020-ban került először a Rally Világbajnokság naptárába, akkor azonban nézők nem lehettek a pályák szélén a kitört járvány miatti szigorí
1 millió 400 ezer áramfogyasztónak és 900 ezer gázfogyasztónak nőhet a számlája augusztustól a kormány adatai szerint. Az ATV-nek azt írták, hogy közülük sokan vannak, akik egy kis spórolással beférhetnek a rezsicsökkentett keretbe. Az MSZP szerint nem stimmelnek a számok, és az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők is jóval több érintettek számolnak.
Megállt az egyik kőszegi templomtorony órája, miután szombaton villám csapott le főtéren. A villám bevilágította a teret és hatalmasat csattant. A templom egyik biztonsági kamerája kiégett, de a plébános szerint a harangok, az orgona és a riasztórendszer egy része is tönkrement.
Már elkezd az északi megyékben megnövekedni a felhőzet, aztán éjfél után északnyugaton ez már meg is vastagszik és ott már záporok, zivatarok kialakulhatnak.
Hiába szüntette meg a rendőrség az eljárást, most az ügyészség újraindította a nyomozást a nagykőrösi fociklub elköltöztetésével kapcsolatban. A Pest megyei város csapata több százmillió forint közpénzből kapott új székházat, de mire elkészült, a klub egy cégtemetőbe került. A helyi ellenzék szerint ezzel az elszámolást akarták akadályozni. A székh
Az 50 legkeresettebb magyar bűnöző egyikét fogták el német kommandósok az észak-németországi Cosfeldben. A magyar nyomozók bukkantak a bujkáló férfi nyomára, aki ellen összesen 13 körözést adtak ki. A mindössze 23 éves fiatalembert fegyveres rablás, drogkereskedelem és autólopás miatt is keresték. Kecskeméten például egy dohányboltot rabolt ki, a k
A san diegói nemzetközi képregény-találkozón, azaz a Comic Conon vetítették le először a Fekete Párduc második részének előzetesét. A Wakanda Forever vagyis Wakanda Örökké című szuperhősfilm november elején kerül majd a mozikba és a Marvel-univerzum negyedik fázisát zárja le. Az első rész főszereplője, Chadwick Boseman már nem játszik ebben a részb
Fájdalmas valósággal, számszerűen cáfolta meg megy Orbán Viktor a nyugati államok azon állítását, hogy Magyarország nem veszi ki a részét az ukránok támogatásában. A magyar kormányfő egy hosszabb írásban fejtette ki, hogy szemben a brüsszeli „elittel”, valójában a magyarok az ukránok mellett a másik elszenvedői a háborúnak.
Lengyelország nem egyezhet bele az Európai Bizottság (EB) múlt heti javaslatába, miszerint a brüsszeli testület előírhatna a tagállamoknak kötelezően betartandó gázfelhasználás-korlátozási célokat – közölte hétfői varsói sajtóértekezletén Anna Moskwa lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter, aki az energiaügyekért is felel.