A törvényjavaslatokról még kétszer tárgyal az alsóház, majd a felsőház elé kerülnek szavazásra, utána pedig Vlagyimir Putyin aláírásával emelkedhetnek törvényerőre.
Dakota Johnson nemrég több kulisszatitkot felfedett A szürke ötven árnyalatának forgatásairól - és nem, nem Jamie Dornanról beszélt főként. A Vanity Fairnek adott új interjújában a színésznő a franchise forgatási folyamatáról beszélt részletesebben, amit zűrzavarként jellemzett, részben a könyv szerzője, E.L. James kreatív irányítása miatt, akit Er
A Portfolio stúdiójában 11:30-kor élőben elemzik az utóbbi napok-hetek legfontosabb témáját munkatársaink: mitől gyengült történelmi mélypontra a forint? Miért van az, hogy lassan az összes devizával szemben leértékelődik? Mi kellene ahhoz, hogy megforduljon ez a negatív tendencia? A kérdéseket Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, illetve Beke
Kádár János az MKP, az MDP és a MSZMP politikusanként a XX. századi magyar történelem hírhedt alakjává vált. Irányította az 1956-ot követő megtorlást, később neve egyet jelentett az úgynevezett "konszolidációval".
Az áprilisi 5,0 százaléktól elmaradó mértékben, 0,8 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Személyes okokra hivatkozva, váratlanul lemondott Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) szerdán. A hírt a kormány megerősítette.
Borbás Marcsi nem mindennapi életet él, ugyanis milliónyi dolog foglalkoztatja. Elárulta, hogy a főzést már nem élvezi annyira, mint amennyire egykor boldoggá tette.
A koronavírus-járvány enyhülésével az idén már megközelíti a külföldi nyaralást tervező magyarok száma a 2019-es szintet, és a korábbiaknál fontosabbá vált az utazók számára az utasbiztosítás - közölte a Groupama Biztosító Zrt. felmérésének eredményei alapján.
A magyar csapatok közül elsőként a Ferencváros kezdi meg szereplését az európai kupaporondon: a zöld-fehérek ellenfele szerdán 16 órától a kazah Tobol lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
Elstartolt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kata módosítását érintő online konzultációja, melyen a kamara az adónem átalakítására és előnyeinek megtartására vonatkozó koncepcióját véleményezhetik a vállalkozók.
A cél, hogy a fesztivál vendéglátóipari egységei minél nagyobb arányban használjanak hiteles komposztálhatósági jelölésekkel ellátott csomagolóanyagokat.
Távolugrásban nem indulhat a jövő pénteken kezdődő eugene-i atlétikai világbajnokságon Yulimar Rojas, a női hármasugrás venezuelai világcsúcstartója, mert kiderült, hogy szabálytalan cipőben ugrotta meg 6,93 méteres kvalifikációs eredményét.
Mindannyian megérdemlünk egy pihentető nyaralást, hogy kikapcsolódjunk és feltöltődjünk. De mi történik szeretett szobanövényeinkkel ez idő alatt? Esetleg megkéred a szomszédot, akit nem igazán ismersz vagy nem is túl szimpatikus? Vagy megkérsz egy barátot, hogy jöjjön át locsolni a növényeket? Őszintén szólva ez sem ideális megoldás.
A hortenzia viszonylag kényes növény, ha a nyári forróságot és a talajminőséget nézzük. Viszont sokan mégis ültetik a kertjükbe, nem gondolva a következő feladatokra, így most a nálunk bevált praktikákat ismertetem a hortenziákhoz.
Az Európai Parlament elfogadta a digitális szolgáltatásokról és digitális piacokról szóló jogszabályokat, amelyek új korszakot hoznak majd az online tér szabályozásában. A két új rendelet határozottabban szabályozza a nagy digitális platformokat, nagyobb szabadságot ad a felhasználóknak, kérdés ugyanakkor, hogy mennyire sikerül majd betartatni és h
Június legvégére a 300 000 hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A kialakult helyzetben az agrártárca minden lehetséges eszközzel támogatja a termelőket, akiknek többek között az agrárkár-enyhítési rendszer és az aszálybiztosítás jelenthet segítséget.
A bőr ráncosodása és a bőrdaganatok veszélye nem mindenkit rettent el a napozástól, hiszen ezek évek, évtizedek után jelentkeznek. A napfény káros hatásaira azonban az azonnal jelentkező napégés és az esetleges kiütések is figyelmeztetnek minket.
Tegnap vegyesen alakult a nap a nemzetközi börzéken, amíg Európa komoly mínuszban zárt, addig Amerikában inkább stagnáltak a részvényindexek, egyedüli kivétel a Nasdaq volt. Ma reggel estek az ázsiai tőzsdék, Európában viszont emelkedéssel kezdődött a nap, az amerikai határidős részvényindexek egyelőre nem vetítenek előre komolyabb elmozdulást. Mak
A gyakori erőszakos bűncselekmények a legnagyobb visszatartóerő, ha városlátogatásról van szó. A bűnügyi filmekben vagy sorozatokban még izgalmasnak tűnhet egy ilyen hely, de a való életben nem érdemes kockáztatni. Az utazási vagy költözési tervek készítésekor érdemes megvizsgálni, melyek a világ legveszélyesebb városai. Nem meglepő, de Közép- és D
Egy várhatóan jövőre életbe lépő új szabályozás miatt technológiai eszközök széles körénél kell majd komoly kompromisszumra kényszerülnie azoknak a cégeknek, akik továbbra is szeretnének versenyben maradni a kínai piacon.
A közép-európai országok – köztük Magyarország – hasznot húzhatnak Ázsia felemelkedéséből, ha olyan piaci résekre összpontosítanak, ahol komparatív előnyöket élveznek és így ki tudják egészíteni az ázsiai ellátási láncokat – fejtette ki Darius Chan, szingapúri jogászprofesszor és ügyvéd, akivel Sándor Lénárd beszélgetett.