Ahogy sokakat, úgy Molnár Anikót is kétségbe ejtették a gazdasásági megszorítások. Az egykori Nagy Ő évek óta sminktetoválóként dolgozik, szobát bérel egy szalonban, s a rezsiáremelkedés őt is sújtja a kata törvénymódosítása ami a napokban már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Szerencsére van B terve.
Dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőművet, ám a reaktorblokk szerencsére nem sérült meg, a létesítmény a megszokottaknak megfelelően üzemel tovább. A támadást az oroszok szerint az ukránok hajtották végre.
Az orosz külügyminiszter szerint a „különleges hadművelet” földrajzi koordinátái megváltoztak, nem megengedhető, hogy Zelenszkij vagy „bárki, aki a helyébe lép”, nagy hatótávolságú fegyverekkel fenyegesse Oroszország vagy a szakadár köztársaságok területét.
Mióta a kormánynak nem sikerült saját magától megvédenie a rezsicsökkentést, a Hvg cikke szerint égnek a vonalak a napelemes cégeknél. Sokan nyertek állami támogatást telepítésre, de hónapok óta semmit sem halottak a pénzről.
Fordulóponthoz érkezett a világ élelmiszergazdasága a klímaváltozás, a természeti erőforrások kimerülése, a tömeges migráció, a járványok, valamint az ukrajnai háború miatt - állapítják meg elemzésükben az OTP Bank agrárszakértői.
Nem akarta bántani testvérét, csak szerette volna, ha csöndben marad. Borzalmas véget ért az ártatlan kislány élete, a mentősök sem tudtak segíteni rajta.
A turizmus próbál kilábalni a járvány és a lezárások után, amit nehezítenek a reptéri galibák, a tízezer számra törölt repülőjáratok és most még az is, hogy a nem uniós országokból…
Az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" földrajzi koordinátái megváltoztak, Oroszország a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek érkezése miatt távolabbra fogja tolni magától a jelenlegi harcvonalat - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami RT tévécsatornának és RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.
Ha a magyar kormány nyilvánosság demokratizálására tesz majd ajánlatot az uniónak, akkor érdemes egyáltalán tárgyalóasztalhoz ülni velük az EU-s pénzek sorsáról – közölte a baloldali megmondóember.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter Tusványoson nyilatkozott a formálódó rezsiszabályozásról, ami augusztus 1-jétől életbe lép. A Telex kapta el a minisztert, aki elárulta: a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló részletszabályokat holnap ismerteti a kabinet. Gulyás arról is beszélt, hogy: a kormánynak nincsenek számításai, de az ál
Az amerikai vadászgépek beszerzéséről szakértői vélemények alapján döntött a kabinet - tette hozzá Jana Cernochová, cseh védelmi miniszter. A cseh védelmi tárca 24 amerikai vadászgépet venne. A cseh hadseregnek jelenleg 14 Gripen típusú svéd vadászgépe van. A svéd vadászgépek bérlése 2027-ben jár le, a szerződés szerint a csehek ezt az időt két év
A Skoda Motorsport legújabb fegyvere a Finn Rallyn mutatkozott volna be, ezt azonban el kellett halasztani ismeretlen időpontra gyártási problémák miatt. A Skoda Motorsport júniusban mutatta be a Skoda Fabia RS Rally2-t, és a cseh gyártó az év második felére ígérte a vb-n való debütálását. Az Észt Rally idején Andreas Mikkelsen elárulta, eredetil
Ugyan kevés fiatal rendelkezik banki kölcsönnel, számtalan visszatartó tényező állhat a háttérben, amiért nem vesznek fel hitelt. Azok közül azonban, akik már törlesztenek, csupán 28 százalékuknak nem jelent gondot a pénz visszafizetése, míg 51 százaléknak kisebb nehézségeket jelent, 21 százaléknak pedig komoly megerőltetés a havi részlet kigazdálk
Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával is segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
Mintha nem is a modernkori Európában élnénk! Az is hihetetlen, hogy elfogyott az időpont a Schengeni vízum igényléséhez szeptember közepéig, nehezen hisszük el a rengeteg járattörlést, a mai nap legnagyobb…
A globális társaságiadó-minimum bevezetése a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag a kegyelemdöfést jelentené az európai gazdaságnak, az intézkedés Magyarországot is rendkívüli próbatételek elé állítaná - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban.
Tegnap 8000 forint alatt zárt a bankpapír, ma alapvetően jó volt a hangulat a piacon – és a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 398,81 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 41 139,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az e
A július 12-től 17-ig, Thaiföldön megrendezett RoboCup Junior világbajnokságon a 19 év alattiak versenyében a magyar csapat a katasztrófaszimulációs kategóriában (Rescue Maze) indult - olvasható a közleményben. A Baptista Szeretetszolgálat ifj. Abán Csaba, Parilla Anna, Cs. Kiss Zsófia Panna összetételű csapata szerezte meg a második helyet. Kimaga
Három éve építi autóját Papp Arnie. A zöld szörnyeteg végre elkészült, az első nyilvános szereplése pedig Zalaegerszegen lesz augusztus első hétvégéjén. „A ZEG Rally Shown indulunk először az autóval. A barátnőm, Tóth Lilla ül majd a jobb oldalon. Neki is ez lesz a debütálása. Mivel a nézők kiszolgálása lesz az elsődleges célunk, ezért nem lesz
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon közel 432 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 7,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért 817 ezres csúcsa.
A miniszter szerint egészen más most a helyzet, mint amikor a Gyurcsány-kormány vezetett be megszorításokat a hangos választási ígéretek után. Arról is kérdeztük Gulyás Gergelyt, hogy jöhetnek-e további kemény intézkedések.
Ukrajna csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében működő Nemzetközi Energiaügynökséghez (IEA), a társulási szerződést kedden írták alá Varsóban.
A Wizz Air közleményt adott ki a bombafenyegetéses eset miatt, aminek nyomán az egyik járatuk Budapesten kényszerleszállást hajtott végre. „A Wizz Air megerősíti, hogy a július 20-án Bariból Krakkóba tartó…
Magasabb volt a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly a koronavírus-járványt megelőző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán, a "Magyarország, 2021" című kiadványának megjelenése kapcsán.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal felügyelete alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal kiírt egy kommunikációs gigatendert. Na, ki nyert? Az, aki eddig is. 75 milliárdos kommunikációs keretmegállapodást kötött a Rogán felügyelte Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) – írja az antikorrupciós civil szervezet, a K-Monitor. A
Az orosz külügyminiszter egy interjúban kijelentette, már nemcsak a szakadár Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot, hanem Herszon és Zaporizzsja megyét és más ukrajnai területeket is érint a „különleges hadművelet”.