A Mol még 2013 végén kezdeményezte az eljárást a horvát kormány ellen és az olajcég azt állította: a horvát kormány nem teljesítette bizonyos vállalásait és kötelezettségeit.
A Molnak adott igazat a washingtoni bíróság abban a perben, amelyet a magyar olajtársaság indított a horvát kormány ellen. Az ítélet nyomán a több mint 100 milliárd forintos kártérítés illeti meg az olajipari vállalatot.
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma Altorjai Anitát választotta meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. új vezérigazgatójának szerdán, augusztus 15-i hatállyal – tájékoztatta Balogh László, a testület elnöke az MTI-t. A kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert a posztot 2015. július 1-je óta betöltő Dobos Menyhért
Az elmúlt napokban jelentősen gyengült és történelmi mélypontra süllyedt a forint a nagy nemzetközi devizákkal szemben. Bár a többi régiós fizetőeszköz is gyengült, de visszafogottabb mértékben mint a forint. A forint gyengeségének az okairól, valamint a hazai gazdasági növekedési kilátásokról Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője és
Lewis Hamilton imádja Roscoe nevű bulldogját, és ahová csak tudja, magával viszi és minden kényelmet megad neki, bár a húsfalatokról le kellett mondania a kutyusnak. Szóval az eb gyakori vendég a Forma-1-es paddockban is, ahol otthonosan jön-megy és lépten-nyomon kap valakitől egy vakargatást, simogatást. Jelen volt a Brit Nagydíjon is, ahol felkís
Miközben a globális környezet sem kedvez a kockázatos eszközöknek a forint bajai mögött ennél több áll. Szerda délután már 416 forintot kellett egy euróért adni.
Az Európai Parlament (EP) elutasította az úgynevezett taxonómia rendelet kiegészítése elleni indítványt, mely megakadályozta volna, hogy a gáz- és atomenergia-ágazatok bizonyos tevékenységei környezeti szempontból fenntarthatónak minősüljenek, ezzel mindkét energiahordozó biztonságos és tiszta energiaforrás minősítést élvezhet - közölte az uniós pa
Székesfehérváron állnak forgalomba az országban elsőként menetrend szerint közlekedő városi elektromos autóbuszok, ezek közül kettőt mutattak be szerdán a Volánbusz székesfehérvári telephelyén, ahová a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított töltőket is telepítették.
Az Összekötő vasúti híd építése a nyáron újabb ütemhez érkezik, ezért a munkálatokhoz igazodva július 10-én estétől augusztus 19-én reggelig jelentősen változik a Ferencváros és Budapest-Kelenföld között közlekedő vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon. A beruházás követk
Ha nincs időd hosszan főzőcskézni, de van a fagyódban pár zacskó mirelit zöldség, érdemes ezt a receptet elővenni. Nagyjából 25 perc alatt kitűnő fogást tudsz összedobni és ennyi idő alatt még egy pizza sem érkezne meg.
A 27 Times Cinema Initiative keretében minden évben egy-egy európai ország képviseletében 27 fiatal filmkedvelő találkozik, hogy részt vegyen a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Mutatjuk, idén ki képviseli majd hazánkat a híres filmmustrán.
Újabb magyar siker, ezúttal a leggyengébb valuta a miénk. A nem túl hosszú cikk megszületése alatt 4 forinttal gyengült az euróhoz képest, a reggeli 407-ből délutánra 416 lett, és még nincs vége a napnak.
Ritkán látott sebességgel értékelődik le a forint, és már nemcsak a főbb devizákkal szemben (euró, dollár, svájci frank), hanem a régiós fizetőeszközök (zloty, lej, kuna) ellenében is. Közben pedig a parlament is ülésezik a költségvetés elfogadása miatt, valamint a kormány is ülést tart szerdán, vagyis a hivatali gépezet nem állt le, azonban a fori
A németek szerint Vlagyimir Putyin a "tervezett karbantartást" követően nem nyitja majd újra a gázcsapot Európa felé - vészhelyzeti terv lépett érvénybe, ez vár a német fogyasztókra.
Székesfehérváron állnak forgalomba az országban elsőként menetrend szerint közlekedő városi elektromos autóbuszok, ezek közül kettőt mutattak be szerdán a Volánbusz székesfehérvári telephelyén, ahová a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított töltőket is telepítették.
A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi kalászosok tekintetében országrészenként rendkívül nagy szórást mutat, de mindenhol elmarad az átlagostól. Van, ahol jelentős terméskieséssel kell számolniuk a vetőmagtermelőknek - áll a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előrejelzésében.
Az UNICEF Magyarország friss, reprezentatív felmérése szerint a 13-25 éves korosztály túlnyomó többségét napi szinten foglalkoztatják a klímaváltozás kérdései, 90 százalékuk állítja, hogy kifejezetten szorongást él meg a témával kapcsolatban. Lényeges visszajelzés, hogy a magyar fiatalok háromnegyede személyesen, áldozatok árán is kész tenni azért,
Miközben a globális környezet sem kedvez a kockázatos eszközöknek a forint bajai mögött ennél több áll. Szerda délután már 416 forintot kellett egy euróért adni, igaz onnan minimálisan korrigált.
A szerda reggeli piacnyitás óta zuhan tovább a forint, az euróval szembeni árfolyama már a 416-os szint felett is járt. A hazai fizetőeszköz óráról órára dönti meg történelmi mélypontját.
Nincs könnyű helyzetben az egyszerű autós újságíró, amikor egy gyártó ugyanazon típusából a harmadik – igaz, eltérő hajtáslánccal szerelt – példányt kell tesztelnie, miután a kollégák kettőt már alaposan kiveséztek. Nos, a Kia Sportage esetében azért így is van miről beszélni, hiszen a hibrid rendszert teljesen nélkülöző és a full – vagy a Toyota n
Minden európai uniós tagállam, köztük Magyarország és Lengyelország is, mielőbb kapja meg a neki járó uniós forrásokat - sürgette a Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Strasbourgban annak kapcsán, hogy Csehország veszi át az EU soros elnökségét.
A járvány okozta kötöttségekből kiszabadulva ismét sokan utazunk hosszabb belföldi vagy külföldi nyaralásra. Nagyon nem mindegy, hogy közben őrzi vagy legalábbi figyeli-e valaki az üresen maradt otthonunkat.
Az első önállóan fejlesztett modellhez brit mérnököket alkalmaztak, így született meg 1975-ben a Hyundai Pony. ’76-ban már többek között Chile, Argentína, Kolumbia és más országok mellett Európába is megérkezett a Pony. A leglátványosabb sikert talán Kanadában aratta a modell, egy időben konkrétan vezette a személygépkocsi-eladásokat. Lenézett má