Csehországban is regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget, aki egy május eleji antwerpeni fesztiválról utazott vissza Prágába, és csak hazatérése után jelentkeztek rajta a betegség tünetei - jelentették be cseh tisztségviselők.
A Microsoft segíteni fog az ukrán kormánynak az orosz erők által elkövetett feltételezett háborús bűncselekmények dokumentálásában - közölte Mihajlo Fedorov, Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere.
Filmpalotává válik május 27. és 29. között a Gödöllői Királyi Kastély. A Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon a szórakoztató szabadidős programok mellett idén is világszerte elismert stúdiók és alkotók legújabb produkciót mutatják be. 100 versenyfilmet vetítenek, melyek közül az egyik hazai alkotás elnyeri az M5 különdíját. A közmé
A legújabb nyári hajtrend egy nagyon friss, modern megjelenést kölcsönöz. Egészen egyszerű elkészíteni ez a frizurát, és szinte biztos, hogy rengeteg bókot kapsz majd, ha kipróbálod.
Autentikus helyszínen, a Budaörsi repülőtéren nagy érdeklődés mellett zajlott 2022. május 18-án az első Légtér Klub nyílt nap, ahol a résztvevők nem csak érdekes szakmai előadásokat hallhattak, hanem egy kerekasztal-beszélgetés
Mikor érhet véget a lefelé tartó spirál a tőzsdéken? Akkor, amikor a Fed kimondja, hogy bármit hajlandó megtenni az infláció ellen – véli Bill Ackman sztárbefektető.
Az albán rendőrök hatvan randalírozó drukkert vettek őrizetbe Tiranában, ahol este a labdarúgó Konferencia-liga döntőjében az AS Roma és a Feyenoord küzd meg egymással.
Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük egy „feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát”, néhány órával azt követően, hogy az amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget – közölte a dél-koreai hadsereg. Joe Biden útjának egyik célja az volt, hogy megerősítse Szöul és Tokió amerikai támogatását Phenjan nukleáris fenyegetése
A hazai startup világban is megtalálhatók már az angyalbefektetők, a vállalkozások nagy része azonban még nem mindig tudja pontosan, hogyan és mikor lehet alkalmas arra, hogy tőkét kapjon tőlük a szintlépéshez. A Start it @K&H ezért a hazai angyalbefektetői szféra két közismert alakját látta vendégül, hogy tapasztalataikon keresztül mutassák be a k
Az MKB Bank és Takarékbank agrár üzletágának vezetője az ATV Start című műsorában arról beszélt, a drágulást csak akkor tudjuk mérsékelni, ha monitorozzuk, mi folyik a világban, és a nálunk megtermelt, jó minőségű alapanyagokat próbáljuk itthon tartani.
Az elmúlt hetekben komoly kilengéseket láthattunk a tőzsdéken elsősorban az inflációs félelmek és a kamatemelések gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. Tegnap is estek a tőzsdék élen a technológiai részvényekkel, ezt elsősorban a Snapchetet üzemeltető óriáscég tegnapi baljós előrejelzése okozta, a cég ugyanis a kedvezőtlen gazdasági környezetre hivat
Közleményt adott ki kedden este az Aerosmith a hivatalos Instagram oldalán. Arról írnak, hogy Steven Tyler rehabra vonul, így legközelebb szeptemberben lépnek fel.
A piaci részesedés mértékétől függetlenül is csak kivételes esetben lehet a vevőt korlátozni abban, hogy a saját honlapján keresztül is értékesítse szolgáltatásait.
Fél órán belül elkészül, húsmentes (illetve rögtön vegán, amennyiben garnélarák paszta nélkül készült kimchit használunk), mégis kellemesen felmelegít és eltelít. Egy tál gőzölgő kimchileves minden hűvös napot feldob.
Nemsokára egy éve, hogy Gájer Bálint édesapa lett. Az énekes szeretné, ha nem kellene folyton aggódnia a kis Kristófért, hogy a lépcsőn leesik, ezért úgy döntöttek feleségével, inkább egyszintes házba költöznek.
A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon - jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdai közleménye szerint.
A Sumitomo Mitsui Trust, Japán második legnagyobb bankja a Nikkei Asia jelentése szerint új vállalatot hoz létre Japan Digital Asset Trust néven, hogy bitcoin, egyéb más kriptovaluta és NFT letétkezelési szolgáltatást kínáljon intézményi ügyfeleknek. A Japan Digital Asset Trust vegyesvállalat lesz, amelynek 85%-a a tokiói székhelyű Bitbank kriptova
Az energetikai szakértő szerint Orbán érvelése mellett áll az is, hogy a kérdés lekerülése a napirendről komoly költségmegtakarítást jelentene az uniónak.
Az elmúlt hetekben komoly kilengéseket láthattunk a tőzsdéken elsősorban az inflációs félelmek és a kamatemelések gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. Európában ma óvatos emelkedés látszik, a magyar tőzsde azonban jelentősen alulteljesítő, miután Orbán Viktor tegnap bejelentette a háborús veszélyhelyzetet, várhatóan ma intézkedéseket is be fognak je
Ukrajna mintegy 28 000 tonna gabonát exportált teherautókkal május 1. és 22. között – közölte az Apk-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég hivatalos adatokra hivatkozva.
Fél órán belül elkészül, húsmentes (illetve rögtön vegán, amennyiben garnélarák paszta nélkül készült kimchit használunk), mégis kellemesen felmelegít és eltelít. Egy tál gőzölgő kimchileves minden hűvös napot feldob.
Horgas Eszter korábbi kapcsolataiban rendszeresen előfordult, hogy a partnerei bántalmazták. A fuvolaművész 25 év után nézett szembe a múlttal, szeretné levetkőzni az áldozat szerepét, ezért úgy döntött, pszichológushoz fordul.