Azt szeretnék, ha egy család elköltözne a faluból, ezért a helyiek a polgármester felhívására összedobták a pénzt a házukra. Azt állítják, Nagylócon csak olyankor van bűnözés, ha az ott lakó családfő épp nincs börtönben. Most épp ott van, a házban a párja él 3 gyerekükkel. A nő azt mondja, nem érti, miért őt büntetik élettársa hibáiért.
Május 28-án rendezik meg a II. DRK Budapest Skate Opent a budapesti Erzsébet téren, aminek a nappali és a nézők számára ingyenes programjában a különböző látványos verseny kategóriák mellett Turner, Rocksteady és BA10 fogják szolgáltatni a hangulatot fellépéseikkel.
Egy új törvényjavaslatnak köszönhetően egy újabb adminisztrációs és anyagi terhet megugró cégek számára könnyebb lesz a külföldi munkaerő behozatala a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint. Az Európai Unión kívül 9 olyan országból válhat gördülékenyebbé a külföldi munkaerő behozatala, ahol a hatóságok maguk is a szabályok enyhítésén dolgoz
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára - jelentette be szerdán a jegybank.
Az amerikai bankok profitja 22,2 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) jelentésében.
Erős eredményekkel zárta 2022 első negyedévét a régió egyik legnagyobb ingatlancége, a GTC. A csoport növekedést mért mind a profitban, mind a működési eredményben, miközben a bérbeadottsági szintek is emelkedtek. A negyedéves jelentésből az is kiderült, hol indul Budapesten a következő nagyobb irodaberuházásuk.
A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon - jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdai közleménye szerint. Hozzátették, az eddigi legkedvezőbb adatot közel 235 ezer álláskeresővel 2019 decemberében regisztrálták, a legfri
Egy új felmérés szerint az amerikaiak egyre kevésbé támogatják Oroszország megbüntetését az ukrajnai invázió miatt, ha az az amerikai gazdaság rovására megy.
Világszerte egyre több ország tervezi a belső égésű motorral rendelkező autók fokozatos kivezetését a piacról a következő 10-20 évben, és tavaly júliusban az Európai Bizottság is azt javasolta, hogy 2035-ig tiltsák be a belső égésű motorok minden formáját. A cél összhangban van a Párizsi Klímaegyezményen alapuló legújabb vállalással, miszerint 1990
A kínai védelmi minisztérium is megerősítette, hogy Moszkva és Peking "éves katonai együttműködési tervének megfelelően" gyakorlatoztak a Japán-(Keleti-)tenger, a Kelet-kínai-tenger és a Csendes-óceán felett.
Szucsánszki Zita egy évvel meghosszabbította szerződését klubjával, a női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungariával és elmondta, hogy a következő lesz az utolsó idénye.
A Mount Everest magyar megmászásának 20. évfordulóján jelent meg a Magasságok és mélységek teaser előzetese. A megtörtént eseményeken alapuló film ősszel kerül a mozikba.
Szerzők: Szabó Ádám - Telekesi Tibor - Schváb Zoltán- KTI Közlekedéstudományi Intézet Levegőtisztasági és Járműtechnikai Osztály Az előrejelzések szerint 2050-re a fejlődő világ 64%-a, a fejlett világ 86%-a lesz urbanizált. Ráadásul a növekvő urbanizáció negatívan befolyásolhat mindent - a szántóterületek és a létfontosságú zöldfelületek hozzáférhe
Kezd divattá válni a villanyautós világjárás. A teljes anyag 27 ezer kilométeres útra indulnak az új elektromos Nissannal címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra kerestek diákmunkásokat május első három hetében áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint - közölte a Trenkwalder cégcsoport szerdán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára – jelentette be a jegybank.
Fresh Andi előző éve igazi érzelmi hullámvasút volt, hiszen mellrákkal küzdött és kemoterápiára járt. Most megosztotta, hogyan viselte ezt a kemény időszakot, illetve milyen állapotban van most.
A Bernard-Soulier-szindróma a vérzékenység egyik örökletes zavara. Nagyon ritkán előfordulhat más betegséghez társultan is, szerzett módon. Ritka betegségnek számít, 1:1 000 000 az előfordulási aránya a lakosságban.
Laurent Turpault májusban csatlakozott az AccorInvesthez kommunikációs és közkapcsolati alelnökként. Az új pozíció létrehozása összhangban áll a csoport átalakítási stratégiájával. Az új vezető elsődleges feladata az AccorInvest hírnevének és imázsának erősítése a vállalat üzleti partnerei, a közszféra, illetve a munkavállalók körében abban a 27 o
Közös légi stratégiai járőrözést hajtottak végre kínai és orosz bombázó repülőgépek a Japánhoz közeli vizek fölött a hét elején, miközben Tokióban a japán-amerikai-ausztrál-indiai csúcstalálkozó zajlott - derül ki friss japán és amerikai közlésekből.
Szeleczki Rozália rendező első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum már második hete forog Budapesten. Az abszurd szerelmi háromszög történet főszerepét Törőcsik Franciska és Polgár Csaba játsszák, Patkós Márton hangján szólal meg a Macska, mellékszerepekben pedig Udvaros Dorottya, Csobot Adél, Alföldi Róbert és Kiss Tibi láthatók.
A kormány szerdán reggel közleményben jelezte, hogy a Premier League döntése után olyan pozícióba került, melyből megindíthatja a vásárláshoz szükséges licenc kiadását.
Tavaly szeptemberben a SorozatWiki írta meg, hogy Fórizs Tibor lett a Sony Pictures Television Networks régiós programigazgatója. Pár héttel később, októberben egy görög médiavállalat, az Antenna Group vásárolta meg a Sony kelet-közép-európai csatornáit és a szakember az új cégben is ugyanebben a pozícióban maradt. A cégcsoport a térségben, többe
A Ferrari csapatfőnöke igen egyértelművé tette, hogy furcsállja a Red Bull üzemanyaga körüli hercehurcát. Vajon a bikások mindkét csapata trükközhetett az üzemanyaggal a Spanyol Nagydíjon? És, ha igen, miért úszhatták meg? Szinte borítékolható, hogy bár a Red Bull úton-útfélen hangoztatja, mennyivel jobb a Ferrari ellen küzdeni a Mercedesszel szemb
Május első három hetében a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest.Gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők.
A Dörgicse és Mencshely között emelkedő Halom-hegy egykor vulkánként magasodott a magyar tenger partján, és immár fél évszázad óta kedvelt célpontja a Balaton-felvidéken kiránduló turistáknak.