Curtis kisfiáról mindig nagyon édes fotók készülnek, már többször is bebizonyította, hogy egy valódi kis csibész, most pedig sajátos módon üdvözölte a nyarat.
A svéd szociáldemokrata párt vezetése, mint az országát irányító legnagyobb párt az esetleges NATO-csatlakozás kérdésében rendkívüli tanácskozást tartott vasárnap és támogatta a skandináv állam NATO-csatlakozását, ám két kemény felvételt szabott.
Brackley – A Mercedes korábbi sikerszériája az idén megtört. A 2022-es radikális szabálymódosítás után a német Forma–1-es istálló csak szenved, nem sikerült jól az idei autó. A fő gondot a kocsi stabilitása, pattogása okozza, ami miatt nem hozhatja a papíron benne rejlő teljesítményt.
Teljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban. A jelenség Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron.
Van, ahol eltompultak a diákok, de van, ahol napi szinten felmerül, és a tanárok sem félnek belemenni a keményebb témákba. Eltérnek viszont a vélemények arról, hogy mennyire érdemes belemenni a sűrűjébe.
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy véli, az FIA csak a szabályokat akarja betartatni az ékszerek terén is. Niels Wittich, Ausztráliában porolta le az ékszerekről szóló regulát és hirtelen megkérte a versenyzőket arra, hogy tartsák be a szabályban foglaltakat. Így az autóban meg kellene szabadulniuk a fülbevalóktól, gyűrűktől és piercingektől
Nepál - Sikerült! Neszmélyi Emil ismét meghódította a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8849 méter magas Mount Everestet. Így ő az első magyar, akinek a Himalája mindkét oldaláról sikerült megmásznia a gigászi hegyet.
Tíz év után újra Lisztes Krisztián cseleinek, passzainak, indításainak tapsolt a Fradi-tábor NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Ugyan nem a régi nagy kedvencnek, ő már 45 éves, s ma már csak maximum az öregfiúk-bajnokságban láthatjuk, hanem a fiának, aki 17 éves, s a hétvégén a Gyirmót ellen bemutatkozott a Ferencváros első csapatában.
Az EA vezetői elmondták, bíznak abban, hogy a Forma-1-es játékuk – kezdve az F1 22-vel – folyamatosan fejlődni fog az elkövetkező években. Miután az Electronic Arts még 2021 februárjában 1,2 milliárd dollárért megvásárolta a brit Codemasters versenyjáték-fejlesztőt, a közelgő EA SPORTS F1 22 játék az első olyan Forma-1-es cím, amelyben a redwoodi s
Idén már három helyszínen rendezik meg a Magyar Tavak Fesztiválját: június 24-25-én a Velencei-tónál, július 29-től 31-ig a Tisza-tónál és új helyszínként augusztus 26-án a Balatonnál várják a közönséget a magyar és a nemzetközi könnyű-, klasszikus és dzsesszzenei koncertekkel.
Négy évet kell várnia, hogy rehabilitációra mehessen, pedig évente kellene járnia a szakorvosi javaslat szerint – erről panaszkodott egy szívműtött beteg.
Felcsút – Furcsa fordulatokra képes a futball: néhány hónapja aligha hitték volt a Budapest Honvéd szurkolói, hogy a bennmaradást megünneplik, mégis így történt vasárnap. A csapat idegenben 2-1-re verte a Puskás Akadémiát, így megőrizte élvonalbeli tagságát, az MTK viszont a DVSC elleni 3-0-ás győzelme ellenére búcsúzott.
Christian Horner szerint igazságtalan lenne az, ha 10 istállónak kellene fizetnie egy új csapat érkezése miatt. Az Andretti Global nyilvánosan bejelentette, hogy 2024-től csatlakozni kíván a száguldó cirkuszhoz. Bár az amerikai vállalat lelkesen vetné bele magát a sportágba, a leendő versenytársak közül nem mindenki örülne az új alakulatnak. A Red
Holnap vitázik az országgyűlés a népszavazás elrendeléséről, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezett. A képviselők keze ebben az esetben meg van kötve, hiszen ilyenkor már az Országgyűlés végrehajtói szerepbe kerül, 30 napon belül el kell rendelnie, a köztársasági elnöknek pedig 15 napon belül ki kell tűznie az ügydöntő népszavazást
Egykor tízezrek tapsoltak neki, csodálták cseleit, dicsérték megmozdulásait, éljenezték, éltették vagy épp szidták egy-egy elrontott gólhelyzet után. Eszenyi Dénes remekléseit ma már ritkábban emlegetik, ám van a családban egy másik Eszenyi (nem a színésznő, Enikő), akit tízezrek követnek nap mint nap az interneten.
Valtteri Bottas elmondta, semmi személyes “ellentét” nincs közte és George Russell között. Tavaly a finn versenyző még a Mercedest erősítette, ám a csillagosok úgy döntöttek, hogy megvállnak a nastolaitól. A helyére a Williamsben vitézkedő fiatal brit pilótát ültették. Az új korszakban az Ezüst Nyilak előnye eltűnt, míg az Alfa Romeo a középmezőnyb
Nem talált legyőzőre Kurt Busch a NASCAR Kupa sorozat kansasi versenyén. A 23XI Racing veteránja pályafutása 34. sikerével majd’ 1 éves nyeretlenségi szériájának vetett véget. Az idei szezon 13. versenyének első sárga zászlójára nem kellett sokat várni, hisz Chase Briscoe megforgása miatt már a 6. körben lassítani kényszerült a mezőny. A rajtelsősé
Egyedi pluszenergiás házzal szerepel a Solar Decathlon Europe nemzetközi építőipari innovációs versenyen a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) csapata, amely egyedüliként képviseli Magyarországot a júniusi wuppertali eseményen.
A közelmúltban Jason Momoa és Lisa Bonet válásától volt hangos a sajtó, akik közel 20 év után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják életüket. A páros még 2007-ben kötötte össze életét, egy lányuk és egy fiúk is született.
Aki valamit fejleszt, valamibe beruház, az óhatatlanul a jövőnket építi. Nem mindegy, milyet. A környezeti kihívások egyre szembeszökőbbek, fenntartható irányok nélkül a fejlődés zsákutcába futna. Öröm, hogy Magyarországot az uniós átlagot meghaladó beruházási aktivitás jellemezte az elmúlt négy évben. A pénzügyi feltételek kedvezőnek bizonyultak a
Évekkel a két komoly szívműtétje után is tart attól Tilinger Attila, hogy újra kórházba kerül. A producer - műsorvezető pitvarfibrillációban szenved, amely egy veszélyes szívritmuszavar. 2019-ben és 2020-ban is műteni kellett, s kimondható, hogy a katéteres operációkkal az életét mentették meg.
A kormány továbbra is elkötelezetten támogatja a versenyképes magyar vállalatok külföldi terjeszkedését, ami a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is nagyban hozzájárul a szomszédos országokkal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Csíkszeredában.
Az észak-lengyelországi Biskupin faluban az 1930-as évek során egy kőkorszaki (nyolcezer-ötezer éves) és kora középkori település maradványokra bukkantak. Az első régészeti eredmények alapján hozzákezdtek a nádtetős tölgy és fenyő gerendaházak rekonstrukciójához is, melyeket ma egy régészeti múzeumban lehet megnézni.
Már gyermekkorunkban is arra tanítottak bennünket, hogy a tej élet, erő, egészség, hiszen a legfontosabb kalciumforrásunk, emellett D-vitamint, tejcukrot és teljes értékű fehérjéket is tartalmaz.
Partneri együttműködést írt alá a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. és a németországi székhelyű Maschinenfabrik Reinhausen vállalat, amelynek értelmében szoros együttműködésbe kezdenek az intelligens transzformátorok fejlesztése és gyártása területén.
A 30-50 éves korosztály képviselői, akik jellemzően még aktívak, dolgoznak és a nagy robotban és rohanásban nincs igazán idejük a jövőjükre gondolni és azt tudatosan megtervezni. Ennek a korosztálynak a szülei általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 130-140 ezer forint havi állami nyugdíjukból próbálnak megélni. Ez a je
Az év elején az 57 éves David Bennet történelmet írt, amikor ő lett az első ember, aki sertésszívet kapott transzplantáció során. Bár az eljárás sikeres volt, Bennet nem élt túl sokáig, két hónap után elhunyt. Most a halála okát feltáró vizsgálatok kiderítették, hogy az átültetett szív sertésvírusfertőzéssel volt fertőzött, ez vezethetett Bennet ha
Ha a sztárokról van szó, mindenkinek a gazdagság, a luxus jut eszébe. Pedig vannak olyan ismert emberek, akik nem is élnek annyira jól, mint gondolnánk…
Az állami tulajdonban lévő olajtermelő Saudi Aramco közel 82%-os nettó nyereség növekedésről számolt be az első negyedévre. Ilyen magas olajárak, árrés és értékesített mennyiség mellett pont erre számítottak az elemzők is.