Novák Katalin köztársasági elnök - Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében - szerda reggel a Karmelita kolostorban átadta az új államtitkárok kinevezési okiratát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A Magyar Nemzeti Bank "Fenntartható egyensúly és felzárkózás 2022. május" címen közzétett javaslatcsomagja több módosítást is javasol a nyugdíjrendszerben és a nyugdíjcélú öngondoskodás piacán. A javaslatok részben átfedésben vannak az MNB 2019-ben közzétett, 300 pontot tartalmazó versenyképességi programjában fölvázolt változtatási elképzelé
Napi Biztató napot zárt a MOL árfolyama kedden, a kezdeti korrekció mozgás után ismét magára talált a papír, 50 napos mozgóátlagát és korrekciós trendvonalát átlépve erősödött 2900 forinthoz, majd zárt 2872 forintnál. Kikezdte tehát ellenállását, de egy szerdai megerősítés még kéne az indokolt optimizmushoz. Ha ma is erőt mutat a papír, akkor a 300
Minden előzetes értesítés nélkül lehetővé tette a hitelkeret túllépését a CIB, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bírságot szabott ki a bankra, egyúttal kötelezte az így jogtalanul felszámított díjak visszafizetésére. A hitelkártyások 58 millió forintot kapnak vissza.
Ligakupát és FA-kupát nyert, bezsebelheti a BL-trófeát, csak pont a bajnokságot nem sikerült - egy pont híján - megnyerni. Nem kétséges, hogy egy edzőzseniről beszélünk, aki megérdemli az elismerést.
Valljuk meg őszintén hiába gyönyörű, és sikeres modellként, Kendall Jenner korábban nem számított népes családja legszórakoztatóbb tagjának. Most azonban 26 éves sztármodell az élre tör.
Szerinte a főpolgármester kommunikációs trükkökkel próbálja elrejteni a hibákat a nyilvánosság elől, de ehelyett inkább olyan emberekkel kéne körül vennie magát, akik megállnák a helyüket a város élén.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, gyilkosság történt egy veszprémi gyárban. A 25 éves gyanúsított férfiről egyre több minden derül ki: ezúttal az édesapja is megszólalt az üggyel kapcsolatban.
A magyarországi startup világban is megtalálhatók már az angyalbefektetők, a vállalkozások nagy része azonban még nem mindig tudja pontosan, hogyan és mikor lehet alkalmas arra, hogy tőkét kapjon tőlük a szintlépéshez.
Radikálisan átalakulhat az energiapiac a következő években az energiaközösségek elterjedésével, az egyelőre születőben lévő folyamatnak pedig új lendületet ad az orosz-ukrán válság során kialakuló energiahiány, és ennek nyomán Európa energia függetlenedési törekvése. Az új szisztémában társas- és irodaházak, mezőgazdasági szereplők, ipari parkok lé
Napi A megelőző napok erőteljes emelkedése után indult korrekció a Richter árfolyamában, a keddet végül jelentős, 4%-ot megközelítő gyengüléssel zárta a papír. A 7600-7800 forintos zóna jelenti a kihívást fölfelé, ezt a tegnapi lefordulás is megerősítette. A korrekció során a 7200 mérsékelt erejű támasz, alatta a 20 és 50 napos mozgóátlag párosa pe
Idén huszadik éve dolgozik együtt a Mercedes-Benz és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az évfordulót nagyszabású eseménysorozattal ünnepli az intézmény. A júliusi diplomaosztón a luxusmárka vezető designere, Gorden Wagener mond beszédet, és a MOME alapítványi elnökével közösen megnyitja az egyetem új tervezői műhelyét, a közlekedés jövőjével
Napi Megtorpant a hétfői szárnyalás után a BUX árfolyama, visszaült a hét elején átlépett 50 napos mozgóátlagra az index. Megerősítést egyelőre így nem kapott a kitörés az ellenállás alól, de innen még próbálkozhat újra északnak fordulni a jegyzés. 44000 és 45000 is lehetséges ellenállások, ezek átlépése nyitna csak utat a februári letörési szint f
A szakember- és az utódlásképzésben hatalmas szerepe van az elektronikai hulladékoknak, ugyanis most nő fel egy olyan generáció, amelyik már nem érti, hogy melyik berendezés hogyan működik - mondta a Pénzcentrumnak Gajdács Krisztián, a RoboKaland egyik alapítója. Vele, és párjával, Gajdács-Leszkó Georginával arról beszélgettünk, hogy hova kerül a m
Az amerikaijárványügyi hivatal (CDC) munkatársai igyekeznek csillapítani a majomhimlő terjedésével kapcsolatos aggodalmakat, és elmondták, hogy a vírus nem terjed könnyen a levegőben, mivel ahhoz a fertőzött személlyel való szoros érintkezés szükséges – írja a CNBC.
Lejárt az amerikai pénzügyminisztérium általános engedélye, amely a szankciók ellenére lehetővé tette Oroszország külföldi adósságainak visszafizetését; a minisztérium bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a márciusban kiadott dokumentum érvényességi idejét.
Hiába a javuló látogatottság, súlyos problémák voltak a Spanyol Nagydíj szervezésével. Még a Forma–1 is jelezte, ez elfogadhatatlan, változásra lesz szükség.
A Soproni Egyetem kutatói által kifejlesztett biomonitoring módszer lényege, hogy a méhcsaládok által begyűjtött anyagok kémiai elemzéséből következtetnek a környezet állapotának felmérésére. Május 20. a Méhek napja volt, ennek apropóján tartott előadást a módszert kidolgozó dr. Lakatos Ferenc, dr. Rétfalvi Tamás, és dr. Kovács Zoltán a zöld egyete
Az angol labdarúgó Premier League kedden jóváhagyta a Chelsea eladását az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoportnak, a brit kormány pedig rögtön jelezte, hogy kiadja az üzlet megkötéséhez szükséges engedélyt.
Novák Katalin köztársasági elnök - Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében - szerda reggel a Karmelita kolostorban átadta az új államtitkárok kinevezési okiratát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Legfrissebb lapszámunk már a főszerkesztőnk, Mádai Vivien vezetésével készült. A csapat régi és új tagjaival együtt mostantól ő garantálja azt a szókimondást, merészséget és bátorságot, amit a magazintól megszokhattatok – olvasható az ELLE magazin Instagram-oldalán. Még január végén derült ki, hogy Liptai Lívia 17 év után távozik a laptól, aki 20
Az intelligens vállalati szövegelemző szolgáltatásairól ismert cég komoly fejlesztéseket és fontos új együttműködéseket könyvelhetett el az utóbbi hónapokban. Emellett több rangos nemzetközi díjjal is méltatták sikereiket.Nagy utat járt be az idén tíz éves, startupként indult Neticle a kezdetek óta. Az intelligens szövegelemzési megoldásokat kínáló
Kimerítő interjút adott Tiborcz István a Portfoliónak. Az interjúban nem hangzott el Orbán Viktor neve, de nem is kellett: Tiborcz szerint csak politikai támadás, amikor kormányközeli kapcsolataival vádolják.
Craig Breen igen küzdős verseny végén zárt a nyolcadik helyen Portugáliában. Az M-Sport ír versenyzője szerint a gumikkal kapcsolatos tapasztalathiány okozta a gyengébb formát. Craig Breen rengeteg problémával küzdött a Portugál Rallyn, ahol a világbajnokság harmadik helyén állva indulhatott a Ford Puma Rally1-gyel. Az ír versenyző számára komoly
A kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat. A teljes anyag Menet közben gyulladt ki egy Tesla Model Y címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Kollányi Zsuzsi őszintén beszélt arról a Reggeliben, hogy tinikorában evészavarral küzdött. Az énekesnő 16 éves kora óta képzi magát az önszeretetre, szerinte az evészavar mögött komoly lelki dolgok húzódnak meg. A kétgyerekes anyuka szerint nincs olyan evészavarral küzdő ember, aki egész életre meg tud szabadulni a súlyához való kötődéstől.
Egy hazai szállodalánc igazgatója szerint egy áprilisi gázszámla volt annyi, mint amennyibe korábban három téli hónap került. Az alapanyagok, a munkaerő és az energiadrágulás miatt a belföldi nyaralóknak is mélyen a pénztárcájukba kell majd nyúlniuk. Hogy ez hogyan hat a hazai turizmusra, arról Flesch Tamást, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsé
Az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIB Bankra és kötelezte közel 58 millió forint jogtalanul felszámított díj visszatérítésére is ügyfelei számára. A bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezés