Éppen csak letette a hivatalos esküt és megalakult, máris benyújtotta első törvénymódosítási javaslatát a magyar kormány. Az ötödik Orbán-kormány rögtön az Alaptörvényt módosítaná.
A következő polgári kormány feladatának Magyarország „elvi és gazdasági szuverenitásának”, valamint a béke és a biztonság megőrzését nevezte a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten.
Elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást a Yettel – közölte a mobilszolgáltató.
Ausztria ismét teljes körűen együttműködik a NATO-val a Partnerség a Békéért program keretében, miután Törökország feladta Béccsel szembeni ellenvetéseit – közölte kedden az osztrák külügyminisztérium az APA hírügynökséggel.
„Egész éjjel légierővel bombáztak bennünket, két civil nő meghalt, most pedig az Azovsztalt rohamozzák” – közölte Szvjatoszlav Palamar, az ukrán Azov ezred parancsnokhelyettese.
Az egykori élsportoló régóta kacérkodott a gondolattal, hogy az edzőterembe egy élő skorpiót szerezzen be. Bár felesége mindvégig irtózott ettől, Bárdosi bizalmat szavazott a skorpiónak, amelynek remek helyet talált a teremben.
Két magyar párosnak is szurkolhatunk a historic rally Európa-bajnokság második futamán, a csehországi Vltava Rallyn. ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán itt debütálnak az Eb-n a Ford Sierra RS Cosworth 4×4-gyel, míg Wirtmann Ferenc és Kerekes József négy év után neveztek újra a historic Eb-re a Ford Escort Mk II-essel. Igen komoly, 92 fős mezőny
Éjjel enyhe lesz a levegő, 4 és 11 fok közé süllyed hajnalra a hőmérséklet. Napközben felhős lesz az égbol, késő délután és a kora esti órákban több felé záporokkal, zivatarokkal számolhatunk.
Forgalomelterelésre kell számítani az M7-es autópálya velencei szakaszán keddtől szombatig minden éjszaka – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Egy hordóba rejtett holttest került elő az aszályos időjárás miatt jelentősen leapadt nevadai Mead-tóból, az Egyesült Államok egyik legnagyobb víztározójából.
Lázár János megfogalmazása szerint fegyverszünetet kötöttek Márki-Zay Péterrel. A fideszes országgyűlési képviselő az után kezdeményezett tárgyalást a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, hogy legyőzte az áprilisi választáson. Négy évig tartó politikai csatározás után a megbeszélés után mindketten azt mondták, együttműködnek a város érdekében. Megáll
A rendőröknek kellett kikísérniük a feldühödött utasok közül azt a magyar nőt, aki a brazil sajtó szerint sértő megjegyzést tett a mellette ülő egyik utasra az egyik São Pauló-i metrószerelvényen. A mondatból hatalmas balhé kerekedett.
A Romgaz román állami gáztársaság megvásárolta az amerikai ExxonMobiltól a Fekete-tengeri Neptun Deep földgázmezőben lévő ötven százalékos részesedését; az erről szóló szerződést Nicolae Ciuca miniszterelnök jelenlétében írták alá ma a bukaresti kormány székházában.
„Tudjuk, hogy sokszor a partnereinknek több információjuk van mint nekünk, és nagyon fontos lenne, hogy mi is megkapjuk őket, hiszen fontos lehet a háború befejezéséhez, hogy tudjunk hasonló tervekről” – mondta Ljubov Nepop.
Az Európai Parlament képviselői az európai uniós választási szabályok teljes átdolgozását indítványozó jogalkotási jelentést fogadtak el, amelynek célja, hogy egységes európai választássá alakítsa a most 27 eltérő rendszer szerint zajló európai parlamenti választásokat – tájékoztatott kedden a testület sajtóközleményben.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, másfél évtized után újra van egy gyanúsítottja a Madeleine McCann-ügynek. A férfi mindent tagad, sőt, most Brückner ügyvédje nemrég előállt egy alibivel.
Az új gondolatok, kísérletek terepe a GlasSpring, ahol kortárs művészeik üvegbe formált gondolataival, témaválasztásban, műfajokban, stílusokban gazdag, bravúrosan készült alkotásokkal köszöntik a tavaszt.
Valamivel több, mint száz nő és gyerek juthatott ki, de nagyjából még kétszázan bent lehetnek az ukrán kézen lévő ipari zónában – számolt be róla az M1 Híradójában.