Egyre jobban melegszik az idő, és mi készen állunk arra, hogy megünnepeljünk mindent, ami a tavasszal kapcsolatos. Akár egy meleg csésze teát keresünk egy még hűvös tavaszi estén, akár egy jeges teára vágyunk, amivel lehűthetjük magunkat egy napsütéses délutánon, biztosan találunk olyat, ami a célnak tökéletesen megfelel. Íme, a legjobb tavaszi teá
Orbán Viktor veje szerint akárki akármit akar ezzel kapcsolatban direkten, vagy más módon üzenni, ezen az úton haladnak tovább a jövőben is, mert a piac és az eredményeik őket igazolják.
A stúdióban Gyürky Enikő, Szani Roland és Árendás Péter külpolitikai szerkesztő. Kapcsoltuk ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt. Kedd éjféltől Magyarországon életbe lépett a háborús veszélyhelyzet. Mi áll a kormányzati döntés mögött? Adásunk második felében pedig vendégünk volt Marosi Antal, a Karc FM haditudósítója annak apropóján, hogy Szeverodo
A rebarbara a házikertben egy klasszikusan kedvelt növény, főleg a konyhakert fronton tevékenykedőknek. Sütemények, piték és rebarbarás lekvárköltemények alapanyaga, és emellett ráadásul még másra is jó!
A lap publicistája szerint ha Trump volt amerikai elnök valaha politikai vidámparkot akarna létrehozni, az jó eséllyel a mostani „Orbánisztánra” emlékeztetne.
Lejárt az amerikai pénzügyminisztérium általános engedélye, amely a szankciók ellenére lehetővé tette Oroszország külföldi adósságainak visszafizetését; a minisztérium bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a márciusban kiadott dokumentum érvényességi idejét.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a tervezett embargó vélhetően napirendre sem kerül a hétfőre és keddre tervezett európai uniós csúcstalálkozón, viszont Budapesten tárgyal a részletekről Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A Wall Street stratégái arra számítanak, hogy az amerikai tőzsdék a jelenlegi szintek felett zárják a 2022-es évet, de néhányan a Reuters felmérése szerint az infláció és az agresszív kamatemelések miatt a gazdasági növekedést gátló és a befektetőket negatívan érintő turbulenciákra figyelmeztettek.
Baukó Attila, művésznevén Azahriah néhány napja megdöbbentő videót tett közzé közösségi oldalán, reagált a róla keringő felvételre, melyen egyik rajongójával közösül. A történtekre a zenész később az Instagramon reagált, ezt követően a barátnője, Luna is megszólalt. Az édesapja pedig egyenesen kijelentette, drasztikus változások lesznek az zenekar
A videokonferencia-alkalmazás új szolgáltatása a jogvédőknél is kiverte a biztosítékot, és arra kérik a Zoom vezérigazgatóját, hogy tokkal-vonóval szántsa be az ilyen irányú fejlesztéseket.
A szorongást és a kiégést nagyon gyakran említik a munkavállalók elvándorlásának okaként. A jelenség 2021-ben a koronavírus miatt felerősödött és hullámként söpört végig a világon. A vállalati gyakorlatok folyamatos felülvizsgálata rendkívül fontos a stresszkezelés szempontjából. Fontos felismerni, hogy nem csak a vállalati légkör, de az alkalmazot
Évek óta egyre nagyobb a tanárhiány Magyarországon, most viszont már olyannyira súlyos a probléma, hogy Balatonfüreden képzést szüntetnek meg a Telex szerint; nem kifutó jelleggel, hanem azonnal. A Portfolio a héten írta meg, hogy az Európai Bizottság szerint a nagy munkaterhelés és az alacsony bérek miatt egyre kritikusabb a helyzet az oktatásban.
Új elnöke van a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének Lancz Róbert személyében. A Doktor24 vezérigazgatója a szervezet új terveiről beszélt a szerdai sajtótájékoztatóján. Ezek között szerepel a szektorsemleges finanszírozás bevezetése, a prevenciós programok hangsúlyosabbá tétele, az átjárás engedélyezése az állami és magánszektor köz
A Coface szakértői szerint a pandémia időszakában nyújtott támogatási intézkedések fokozatos megszüntetése és az orosz-ukrán háború következményei miatt a következő negyedévekben várhatóan emelkedni fog a közép- és kelet-európai vállalati fizetésképtelenségek száma.
Már a harmadik hullámban emelték a hiteleik kamatát a bankok májusban. Ezzel még az MNB korábbi kamatemeléseinek hatása épült be a kölcsönfeltételekbe, de egy hét múlva újabb döntést hoz a monetáris tanács.
Az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIB Bankra és kötelezte közel 58 millió forint jogtalanul felszámított díj visszatérítésére is ügyfelei számára. A bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezés
Több európai országban is javul a humán papillomavírus megértésének és az ezzel kapcsolatos tudatosságnak szintje a szülők körében. A kutatás ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a HPV-vel és a méhnyakrákkal kapcsolatban még mindig vannak félreértések.
Az asztrológiában Lilith a Fekete Hold, ő képviseli lelkünk sötét oldalát. A tudatalatti, elnyomott érzelmeket, késztetéseket, de még a párkapcsolatban betöltött szerepünket is ő határozza meg.
Tegnap agyvérzést kapott Meghan Markle édesapja Thomas Markle, akit most egy amerikai kórházban ápolnak. A külföldi oldalak azt találgatják, a tragikus történések hatására Meghan végre kibékül-e az édesapjával, és meglátogatja-e őt a kórházban.
Az értékrend fontosabb, mint a profit – figyelmeztette a világ üzleti vezetőit a davosi fórumon a NATO főtitkára, aki óvott a szoros kínai és orosz gazdasági kapcsolatoktól. Az EU első embere pedig azt mondta: Moszkva fegyverként használja fel az élelmiszert.
Az azonnali fizetési rendszer 2020-as bevezetése óta minden adott, hogy a korszerű, a gazdaság egésze számára előnyös módszer a boltok kasszazónáiban is elterjedjen, ez a folyamat azonban eddig meglehetősen lassan haladt. A kereskedelmi informatika vezető hazai vállalatának, a Laurelnek most friss fejlesztéseivel sikerült lebontania több, a technol
Átadták a Váci úton található Crowne Plaza Budapestet. A szálloda tavaly nyár óta úgynevezett soft opening üzemmódban működött, mostanra azonban a teljes ingatlanfejlesztést - köztük a báltermet, 11 kisebb rendezvénytermet, a Club Lounge teret, a fitnesz termet, és az emeleti Cult éttermet is - befejezte a tulajdonos Gránit Pólus.
Amikor Walt Disney egy évszázaddal ezelőtt megalapította cégét, még nem sejthette, hogy ötletei, filmjei milyen erős hatást gyakorolnak majd a nézőközönségére. Egy zseni volt, aki felismerte, hogy mindannyian szeretünk álmodni, elveszni egy nem létező fantáziavilágban. Generációk nőttek fel a Walt Disney-mozikon, a főszereplők pedig sokszor példaké
A múlt hétvégi Spanyol Nagydíj a tévénézők számára meglehetősen izgalmas volt, azonban a helyszíni nézők számára káoszba fulladt a barcelonai versenyhétvége. Az eseményre minden jegy elkelt. A verseny szervezői szerint 300 000 néző töltötte meg a pályát a hétvégén. Már a lámpák kialvása előtt világossá vált, hogy a pálya nem volt kellően felkészülv