A laboratóriumi levélminta-vizsgálatok bizonyos támogatások esetén kötelezőek, és azok a kertészek is hasznos információkhoz jutnak az eredményekből, akiket semmi sem kötelez az elvégeztetésükre. Az elszabadult műtrágyaárak miatt az eddiginél is fontosabb, hogy a kívánt hozamokhoz elegendő, de a szükségesnél nem több tápanyagot adagoljanak a termel
A Bizottság a mai napon közlekedési vészhelyzeti tervet fogadott el annak érdekében, hogy válság idején megerősítse az uniós közlekedés rezilienciáját, olvasható az Európai Bizottság hivatalos oldalán.
A máj működéséről a laborértékek közül bizonyos enzimek, illetve a bilirubin vérben mért koncentrációja szolgáltat információkat. Sokan azt gondolják, hogy ezek eltérései a normál tartománytól kizárólag az alkoholfogyasztással állhatnak összefüggésben, valójában azonban számos olyan betegség is okozhat emelkedett értékeket, amelyek nem állnak össze
Május 20-án lett volna hetven esztendős, a közönség emlékezetében viszont immáron mindörökké ifjú, délceg és összetéveszthetetlenül férfias orgánumú hősként él tovább Szakácsi Sándor, a magyar színészóriás, akit életében sosem becsültek annyira, mint fájdalmasan korai halála után.
Az emberek imádták őket, haláluk után számtalan filmben, könyvben és musicalben dolgozták fel a történetüket, és ha ez nem lenne elég, Beyoncét és Jay-Z-t is megihlette Bonnie és Clyde. Jogosan merül fel tehát a kérdés: hogyan lett a gengszterekből popkulturális ikon?
Oroszország gazdasága nagyon tisztességesen állja a szankciós csapást, minden nehézség ellenére - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Alekszandr Lukasenkát.
Varsó felmondta az Oroszországot Európával összekötő gázvezetéken történő gáztranzitról szóló szerződést. A Kreml szerint megjósolhatatlan, hogy mi lesz az orosz gáz tranzitjával ezen a gázvezetéken keresztül.
Május végén hatályba lép egy jogszabály-módosítás, amelynek következtében a kereskedelmi vállalkozásoknak a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetni az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is. Az árrendelet módosításának célja a kereskedők akciótartási gyakorlatának újraszabályozása és a fogyasztók megtévesztésének vissza
Megkezdődött a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum, a korábban napirendre tűzött témák - egyebek között a gazdaság helyreállítása és az éghajlatváltozás - mellett a résztvevők az ukrajnai helyzetet is megvitatják - írja az MTI.
Az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévő Deszna falu ellen múlt kedden végrehajtott orosz rakétacsapás után 87 holttestet ástak ki a romok alól - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a davosi fórum résztvevőivel, maximális szankciókat követelve Oroszország ellen, s leszögezve, hogy nem lehet a világot "nyers erőszakkal" irányítani.
A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette – mondta az agrárminiszter Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálin
Oroszország gazdasága nagyon tisztességesen állja a szankciós csapást, minden nehézség ellenére - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Alekszandr Lukasenkát.
Nem kell olyan léptékű bajra számítani, mint a járvány vagy a chiphiány, de így is komoly fejtörést okozhat északi szomszédunk több autógyártó számára.
Már egy éve hozzáférhetne az Európai Unió újjáépítési alapjának forrásaihoz Magyarország. Arról a pénzről van szó, amit az EU a járvány miatt bajba jutott európai gazdaságok megsegítésére különített el. Ez 750 milliárd euró, aminek jelentős része vissza nem térítendő támogatás. Magyarország esetében eredetileg 2500 milliárd forint volt ez a keret
Az Európai Bizottság jelentése szerint gond van az oktatási rendszerrel, gondot jelent a tanárhiány és az oktatási erdmények is elmaradnak az uniós átlagtól.
Kettőről hirtelen nyolcra nőtt a pusztai macskák száma a Fővárosi Állat- és Növénykertben március 23-án. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője a Fókusznak azt mondta, eleinte nem tudták, hány kölyke született Borsikának, hiszen a legnagyobb nyugalmat akarták biztosítani számára. Nagyokat pislogtak, amikor kiderült, hogy a nőstény manul hat egészsége
A távolsági forgalomban is folytatódik az állami autóbuszpark megújítása: 25 új, korszerű, EURO 6 környezetvédelmi besorolásnak megfelelő motorral felszerelt, kéttengelyes, szóló autóbusz beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Volánbusz Zrt.
Hétvégén megint egy fontos katonai kutatóintézet lángolt Oroszországban. Ez már a sokadik ilyen rejtélyes tűzeset, és még mindig csak feltételezések vannak arról, ki lehet a felelős értük. Összeszedtük a lehetőségeket.
Biztos, hogy Magyarországon is megjelenik majd a ez a vírus, de pandémia várhatóan nem lesz belőle, szórványos esetek és családi-közösségi halmozódások lesznek – mondta érdeklődésünkre a víruskutató.
Telki – Megkezdte a felkészülést a közelgő Nemzetek Ligája-mérkőzésekre a magyar labdarúgó-válogatott. Marco Rossi szövetségi kapitány együttesére kemény találkozók várnak az A divízióban: a gárda június 4-én Angliát fogadja, 7-én az olaszokhoz látogat, 11-én Németországot látja vendégül, majd 14-én idegenben is összecsap az angolokkal.
Együttműködési megállapodást kötött Budapest V. kerülete - a Bird után - a Lime rollermegosztóval is, azért, hogy a városrészben rendezzék a szolgáltató elektromos eszközeinek használatát - tájékoztatta Belváros-Lipótváros önkormányzata hétfőn az MTI-t.
Az alapellátás megerősítésére lesz szükség a most kezdődő kormányzati ciklusban, hogy a háziorvosok minél több terhet tudjanak levenni a szakrendelőkről, kórházakról – mondta az országos kollegiális vezető háziorvos az InfoRádióban.
Denny Hamlin nem hibáztatja Ryan Blaney-t a verseny végén történt ablakhálós problémáért, de úgy véli szabályt szegett. Érdekes módon végződött a magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra tartott NASCAR All-Star verseny. Ryan Blaney dominálta az eseményt Kyle Busch kiesése után, azonban az utolsó métereken – szó szerint – sárga zászlót lenge
Nagy sikert aratott az osztrák Forma–1-es istálló a hét végi Spanyol Nagydíjon, ám a maximálisan megszerezhető pontok begyűjtése sem csillapította a mexikói Sergio Pérez csalódottságát. A barcelonai futamon ugyanis csapatutasítás döntött a sorrendről, márpedig ez már a múltban is többször kiderült, hogy hatalmas feszültségeket képes generálni...
Kivezetné az MNB az idén 233 milliárdos költségvetési bevételt hozó tranzakciós illetéket, „zöld és társadalmi szempontokat építene” bele az adósságfékszabályokba többek között az elsőlakás-vásárlók hitel/fedezeti limitjének emelésével, gyorsreagálásúvá tenné a támogatott hitel- és garanciaprogramokat, támogatná a zöldhitelezést, és olcsóbbá tenné
A potenciálisan veszélyes kategóriába sorolt kisbolygó a becslések szerint 76 ezer km/h-val fog elszáguldani a bolygónk mellett, becsapódástól viszont nem kell tartanunk.