Jelen helyzetben, a majomhimlő terjedése közepette meg kell őrizni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) professzionális, pragmatikus működését, annak átpolitizálása nyomán ugyanis emberéletek kerülhetnek veszélybe – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.
A várt romlás helyett májusban már a második egymást követő hónapban javult az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe, miután márciusban drasztikusan esett, mert az Ukrajna ellen indított orosz háború hatására romlottak a kilátások.
Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg - olvasható egy új tanulmányban, melyet a The Guardian ismertetett.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Egészségügyi Világszervezet közgyűlésén a jelenlévő szakértők tisztáztak pár fontos kérdést a nyugat-afrikai eredetű és jelenelg Európában is terjedő majomhimlővel kapcsolatban.
Lengyelország Oroszországgal szembeni álláspontja "fékeveszett" és "az őrülettel határos", ezért aligha lehet megjósolni, hogy mi lesz a helyzet az orosz gáz Jamal-Európa gázvezetéken keresztül történő tranzitjával - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában.
Az ENSZ 2030-ig szóló fenntartható fejlődési céljai mérföldkövet jelentenek az értékalapú elveket követő globális fejlődés előmozdítására, azonban a COVID-19 válság több évtizedes fejlődési eredményeket veszélyeztet. Az elmúlt két évtizedben a nők aránya a vezetői pozíciókban - a vállalatoknál és a közigazgatásban - globálisan minden szinten 25%-ró
A Binance alapító vezérigazgatója, Changpeng Zhao közzétett egy üzenetváltást, amiben a többi vezetővel beszélgetnek a Luna összeomlásáról. A beszélgetés tanúsága
Miért lenne eretnek gondolat a magánkórházak bevonása az állami ellátásba, ha ezzel járna legjobban a beteg? Hogyan lehetne olcsóbb a páciensnek az üzleti alapon elvégzett műtét? Dr. Fábián Lajos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége egészségügyi tagozatának elnöke a következő hónapok feladatairól is beszélt a BizniszPlusz friss podcast
Bizony, vissza! Mégpedig elég rövid idő alatt, elég hozzá 12 hét. Szinte hihetetlen, pedig ez a francia termék klinikai körülmények között is megállta a helyét.
Robert Habeck német alkancellár és Katarina Barley, az EP egyik alelnöke is arról beszélt, hogy Németország támogatná, hogy az EU tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra.
Zimány Linda az utolsó héten száll az Észbontók fedélzetére, hogy az abszurd pillanatokban gazdag műsorban ismerőseivel derítse fel a sokszor kiszámíthatatlan okfejtéseket. Linda partnere a műsorban Hódi Pamela volt, akivel jóbaráti viszonyuknak köszönhetően hatékonyan tudtak versenybe szállni a másik csapat ellen. A férfiak oldalán Pamela férje, T
Május végén hatályba lép egy jogszabály-módosítás, amelynek következtében a kereskedelmi vállalkozásoknak a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetni az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is. Az árrendelet módosításának célja a kereskedők akciótartási gyakorlatának újraszabályozása, és a fogyasztók megtévesztésének vissz
Szeretheted, utálhatod, de Bill Gates igazán jól megmondta a tutit. Egy középiskolában hangzottak el az alábbiak tőle egy előadás során. 11 olyan dologról beszélt, amit a mai gyerekek nem tanultak és valószínűleg sosem fognak megtanulni az iskolában.
A klímaváltozás ma már ténykérdés. Számtalan adat támasztja alá, hogy az emberi hatás megkérdőjelezhetetlen ebben a negatív folyamatban. Mégis vannak eszközeink, van lehetőségünk, hogy megfordítsuk ezeket a hatásokat, csak erre úgy kell felkészülni, mint egy komoly harcra – mutatott rá Prof. Mark Maslin a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható
Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg - olvasható egy új tanulmányban, melyet a The Guardian ismertetett.
Kiállnak Oroszország „illegális és barbár” háborújával szemben, a többi között ezért is fűzte szorosabbra Litvánia és az Egyesült Királyság kétoldalú kereskedelmi- és védelmi kapcsolatait. A döntést a két ország 100 éves együttműködésének évfordulója alkalmából külön nyilatkozat aláírásával is megerősítette.
Általános támogatás fogadta Ausztriában Alexander van der Bellen államfő bejelentését arról, hogy újraindul a köztársasági elnöki tisztségért. Újraválasztása biztosra vehető, az elmúlt években az ország több belpolitikai vihart vészelt át, amiben nagy szerepe volt az elnök tekintélyének és józanságának.
Komoly pálfordulást mutatott be Fernando Alonso a Spanyol Nagydíj versenyhétvégéje során. A kétszeres világbajnok csütörtökön még keményen szidta az FIA-t, vasárnap viszont már arról beszélt, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséggel közösen kell javítaniuk a Forma-1-en, és egyes hírek szerint bocsánatot kért a korábbi kijelentéseiért. A Spanyol Nag
Ugyan időről időre látni felpattanásokat a tőzsdéken, a Wall Street-i konszenzus egyre inkább arról szól, hogy az esésnek még valószínűleg nincsen vége. A Bank of America heti rendszereességgel megjelenő elemzésében a bank stratégája arról ír, hogy a Wall Streeten egyre inkább a 3 600 pontos S&P 500 számít a legoptimistább forgatókönyvnek, vagyis l
A személyi hitelek drágulása is rohamtempóban száguld: májusban átlagosan 1,17 százalékponttal emelkedett a legnépszerűbb fedezetlen hitel kamata. Ha a teljes elmúlt évet nézzük, akkor a helyzet még durvább, egy év alatt a banki kamatemelések mértéke meghaladta a 4 százalékpontot.
Jelen helyzetben, a majomhimlő terjedése közepette meg kell őrizni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) professzionális, pragmatikus működését, annak átpolitizálása nyomán ugyanis emberéletek kerülhetnek veszélybe - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.
Az Európai Bizottság hétfőn az uniós költségvetési szabályok felfüggesztését javasolta 2023 végéig, tekintettel az ukrajnai háború gazdasági következményeire.
Megalapítása első tört évében már nyereséget termelt Tiborcz István egyik érdekeltsége, melynek ügyvezetője felesége, a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel lett.