2022. május 23. hétfő

máj. 23
17:54
Kiderült, mekkora valójában a Marson talált „ajtó" (Hamu és Gyémánt)
Hacsak nincs nálunk valamilyen varázsital, amely az embert apró méretűre zsugorítja, nem valószínű, hogy bárki is be tudna menni azon az apró „ajtón", amelyet a Nasa a hónap elején szúrt ki a Marson.
máj. 23
17:54
Így reagált Mick Jagger, amikor hozzá hasonlították az ötven évvel fiatalabb Harry Stylest (rtl.hu)
A két énekest a színpadi jelenlétük, valamint férfias és nőies jegyeket ötvöző megjelenésük miatt szokták összehasonlítani. Mick Jagger azonban másképp látja.
máj. 23
18:00
Szakértő: a most zajló 6. kihalási hullám miatt önvédelemre kényszerül az emberiség (Infostart)
A volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában Czippán Katalinnal, a Zöld Föld című tankönyv egyik szerzőjével beszélgetett a biológiai sokféleség nemzetközi napjának alkalmából.
máj. 23
18:00
Ez lehet a sör nagy vetélytársa 2022 nyarán (Portfolio)
Jól fogytak az alkoholos italok a koronavírus-járvány első hullámaiban, a statisztikák szerint 2020-ban 10 százalékkal többet adtak el, mint 2019-ben. A kereslet azóta is töretlen, ráadásul a szezonális hatás most még nagyobbat lökhet a piacon, mint korábban. A fogyasztói igények viszont folyamatosan változnak, a gyártók újabb és újabb termékekkel
máj. 23
18:00
Videó: megmutatták az oroszok, mekkora krátert csinál a szuperrakétájuk (SzMo)
„Csak azt tudom tanácsolni az agresszoroknak, hogy udvariasabban beszéljenek Oroszországgal” - írta a felvételhez az orosz Roszkozmosz űrügynökség vezetője.
máj. 23
18:00
Egy megbízhatóan jósló elemző szerint 2 év múlva 200 ezer dollár lesz egy BTC (BitcoinBázis)
A Dave the Wave néven ismert kriptopiaci elemző nemrégiben közzétette azt a sokak szerint realisztikusnak is mondható elméletét, amely a
máj. 23
18:06
Erre is érdemes figyelni a koronavírus-járvány lecsengésével (Blikk)
A járványhelyzet lecsengésével szerencsére egyre kevesebb a koronavírus-fertőzött és az influenzaszezonnak is vége. Folyamatosan napirenden van a koronavírus fertőzésen átesettek késői szövődményeinek kezelése, illetve a súlyos tüdőkárosodás megelőzésének kérdése.
máj. 23
18:06
Érdemes hitelt felvenni, vagy semmiképp? – Megválaszolja a nagy kérdést a szakértő (Blikk)
Meddig emelkednek még a hitelkamatok? Erre a fő kérdésre kereste a Blikk a választ. Tóth Levente, a Bank360 vezető szakértője szerint nehéz időszak várhat az elkövetkezendő időszakban az új a kölcsönt felvevőkre.
máj. 23
18:06
A németek szerint Magyarország kihagyásával megvalósító az olajembargó (Adózóna)
Németország hajlandó lenne támogatni, hogy az Európai Unió tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra – mondta Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter egy hétfői interjúban.
máj. 23
18:06
Hamarosan hivatalosan megalakul Magyarország új kormánya (Portfolio)
Magyarország új kormánya egy nap múlva hivatalosan is megalakul - írja a hirado.hu, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök egy rövid beszédben mutatja be ötödik kabinetjét, ezután a miniszterek leteszik az esküjüket.
máj. 23
18:06
Komoly veszélyben az európai hajóépítő ipar? (ATV)
Az ázsiai konkurencia miatt globális szinten eljelentéktelenedhet az európai hajóépítő ipar a VSM, az ágazat szakmai képviseleti szervezete szerint - írja az MTI.
máj. 23
18:06
Külön szobrot kap a volt elnök kedvenc lova Türkmenisztánban (444.hu)
Nem ezt lesz Akkan első emlékműve, de most kivételesen nem ereget békegalambokat a hátán Gurbanguly Berdimuhamedow.
máj. 23
18:06
Szobrot kap Türkmenisztán volt diktátorának kedvenc lova (rtl.hu)
Erről az új diktátor, Gurbanguly Berdimuhamedow fia döntött.
máj. 23
18:08
Orbán Viktor az energiabiztonságról szólalt meg (Portfolio)
Videókonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn a május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs előkészítéseként - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
máj. 23
18:12
Vilmos herceg negyvenedik születésnapja lesz – Ezzel készülnek a tiszteletére (Blikk)
Ötfontos érmét bocsát ki Vilmos brit herceg 40. születésnapja alkalmából a királyi pénzverde.
máj. 23
18:12
A Sajó-szennyezés is téma volt az Országgyűlésben (Infostart)
Az alaptörvény-módosítással is foglalkoztak a képviselők a hétfői ülésen.
máj. 23
18:12
Zokoghatnak az oroszok? A McDonald's után újabb multi húzza le végleg a rolót Oroszországban (Blikk)
Épphogy felocsúdtak az oroszok belőle, hogy a McDonald's végleg elhagyja Oroszországot, újabb közkedvelt cégtől kell búcsúzniuk. A Starbucks bejelentette, hogy csaknem 15 év után végleg elhagyja az országot.
máj. 23
18:12
A kedvező nemzetközi hangulatban "kilőtt" a tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1678,10 pontos, 4,02 százalékos emelkedéssel, 43 457,58 ponton zárt hétfőn.
máj. 23
18:12
Óriási összeget tervez fenntartható befektetésekre költeni a Generali (Portfolio)
A Generali csoport  2021 és 2025 között 8,5-9,5 milliárd euró értékben valósít meg új zöld és fenntartható befektetéseket - közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
máj. 23
18:12
Mutatjuk, mennyiért kapható meg nálunk a Volkswagen ID. Buzz (Autónavigátor)
Alig több, mint két hónapja debütált a Volkswagen ID. Buzz, most pedig már hazánkban is előrendelhető. A legendás T1 előtt
máj. 23
18:12
WHO: Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlővírus mutálódott volna (Demokrata)
Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlővírus mutálódott volna – jelentette ki Rosamund Lewis.
máj. 23
18:12
Orbán Viktor: Kiállunk Magyarország energiabiztonsága mellett (Demokrata)
Videókonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor és Charles Michel.
máj. 23
18:12
Kiss Norbert – újabb győzelem Misanóban! (Racing)
Az első napi győzelem és harmadik hely után vasárnap is remekelt Kiss Norbert, a Révész Racing háromszoros Európa-bajnok kamionversenyzője Olaszországban. Ezúttal is a magyar pilóta volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, így az első rajthelyről startolhatott. A rajt jól sikerült, Jochen Hahnt maga mögött tartotta Norbi, és ezúttal is rajt-cél győze
máj. 23
18:12
Időjárás 2022-05-23 (rtl.hu)
Este a Dunántúl keleti területein és a Duna-Tisza közén záporok, zivatarok alakulhatnak ki.Kedden napközben a csapadék kelet felé tolódik.
máj. 23
18:18
Örülhet Putyin: bivalyerős lett a rubel (Privátbankár)
Hétéves csúcsra emelkedett a rubel árfolyama az euróval szemben. A dollár ellenében pedig már több mint 30 százalékkal erősödött.
máj. 23
18:18
12 tény, amit lehet, hogy nem is tudtál a cékláról, és még ezer ok, amiért érdemes termesztened! (Agroinform)
A cékla az egyik legegészségesebb zöldség, ráadásul még nagyon finom is. Termeszd te is a kertedben.
máj. 23
18:18
Németh Domonkos megvédte világbajnoki címét (AQUA)
A Finn hajóosztály idei világbajnokságán száztíz versenyző indult, a harmadik helyen végző Németh Domonkos U23-as kategóriában első lett – 2021 után ismét. A széltelenség miatt nehezen indult a regatta, csak május 18-án, szerdán lehetett először futamot rendezni – igaz, akkor mindjárt hármat. A 10-14 csomós déli szélben Rob McMillan (Aus), Oskari M
máj. 23
18:18
Lesd el a divattervező stílusát! (Glamour)
Kukkants be Tóth Melinda, a DAIGE magyar márka tervezőjének gardróbjába és meríts inspirációt csodás ruhakölteményeiből, kiegészítőiből.
máj. 23
18:18
Kerekes Anna: 5 tárgyam, 5 történetem (WMN)
Egy ruha, egy hajtincs, egy könyv a szív emlékei Kerekes Anna tollából:
máj. 23
18:18
Derékszaggatóan nehéz volt a mosás régen – belestünk a kővágóörsi mosóházba (egy.hu)
Szeretek mosni, mert ma már ez az egyik legkönnyebb háztartási munka. De nem volt mindig az, és ugyan számomra is hihetetlen, de volt olyan korszaka az életemnek, amikor magam is kézzel mostam.
máj. 23
18:18
Kubatov Gábor: Az MKB lesz a Fradi bankja (Üzletem)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az FTC és az MKB Bank.
máj. 23
18:20
Félmeztelenül tiltakozott egy aktivista az ukrán nők megerőszakolása ellen Cannes-ban (Glamour)
Lassan egy hete zajlik már az idei cannes-i filmfesztivál, amelynek vörös szőnyegére pénteken egy feminista aktivista is érkezett – kezdetben a dress code-nak megfelelően felöltözve jutott be, majd ruháit ledobva rohant a fotósok közé –, hogy az Ukrajnában zajló szexuális erőszak ellen tiltakozzon.
máj. 23
18:24
A majomhimlő öt tünetére figyelmeztet a szakember (SzMo)
Dr. Hilary szerint a számok ugyan nem tűnnek soknak, de a jelenség arra utal, hogy a betegség átvihetőbbé vált. Bár a betegség nem súlyos, de egy százalékos a halandóság.
máj. 23
18:24
Szégyelli, amit hazája tesz Ukrajnával, lemond Oroszország genfi ENSZ-tanácsadója (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 23
18:24
Friss: Szijjártó Péter reagált arra, hogy Magyarország nélkül szavazzák meg az Oroszország elleni olajembargót (Nyugati Fény)
Válaszolt a külügyminiszter.
máj. 23
18:24
Kórokok a szőlőn: Mi okozhatja? (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőnövényen a vegetációs időszakban a zöld részeken, a téli, metszési időszakban a fás részekben figyelhetünk meg elváltozásokat, amelyek lehetnek biológia eredetűek vagy a környezeti tényezők által előidézett kárképek. A különböző tünetek diagnosztizálása és a kórokok felismerése nem könnyű feladat, hiszen a megjelenésük alapján könnyen összet
máj. 23
18:24
Rovanpera kellemes meglepetést okozott magának (Racing)
Kalle Rovanpera úgy aratott fantasztikus győzelmet a Portugál Rallyn, hogy az első napon takarítania kellett. Az eredmény pedig a sorozatban harmadszor nyerő finn toyotást is meglepte.  Kalle Rovanperának teljesen új dologgal, a takarítással kellett megküzdenie a Portugál Rally első napján, ami ellenére két szakaszt is nyert pénteken, a versenyben
máj. 23
18:26
KVÍZ: Földrajzi legek Magyarországon - tudod a választ erre a 9 kérdésre? (SzMo)
Legnagyobb, leghosszabb, legnépesebb, leg-leg-leg. Földrajzi legek témakörben kaptok 9 kérdést, lássuk, mennyire sikerül helyesen válaszolni?
máj. 23
18:30
Donyecki bíróság hoz ítéletet az Azov hadosztály tagjai ügyében (Infostart)
Az Ukrajnától de facto 2014-ben elszakadt régióban bíróság elé állítják a mariupoli Azovsztal fémműből elvitt ukrán harcosokat. Ezt a szakadár „Donyecki Népköztársaság” vezetője mondta.
máj. 23
18:30
Orbán Viktor: Kiállunk Magyarország energiabiztonsága mellett (HírTV)
Videókonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
máj. 23
18:30
Hét éve nem volt ilyen erős a rubel az euróval szemben, de mit jelent ez? (Portfolio)
Több mint hat százalékkal csaknem hétéves csúcsra emelkedett hétfőn az orosz rubel árfolyama az euróval szemben.
máj. 23
18:30
Alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés világszerte (Hírklikk)
Világszerte alvásproblémákat okoz a globális felmelegedés, különösen a nőket és a súlyos betegségekkel küzdő idős embereket viseli meg – olvasható egy új tanulmányban, amelyet a The Guardian ismertetett.
máj. 23
18:30
Betör a hidegfront Magyarországra, ezen a napon rondít bele a hetünkbe - részletes időjárás-előrejelzés! (Promotions)
Ilyen idő várható Magyarországon.
máj. 23
18:32
Majomhimlő: 36 új eset az Egyesült Királyságban (Portfolio)
Harminchat új majomhimlős esetet azonosítottak Angliában, ahol így már összesen 57-en kapták el a kórt az Egyesült Királyságban, írja a BBC.
máj. 23
18:36
Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével tárgyalt (Infostart)
Videokonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn a május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs előkészítéseként.
máj. 23
18:36
Saját részvényeket vásárolt a Duna House (Portfolio)
.
máj. 23
18:36
Az EU 26-ok dönthetnek-e az olajembargóról nélkülünk? - Itt a Külügyminisztérium válasza (ATV)
“A szankciókkal kapcsolatban az uniós szabályok világosak, egységre van szükség” - ezt válaszolta a Külügyminisztérium az atv.hu-nak arra, hogy Katarina Barley és a német alkancellár is felvetette: az EU-ban a 26-ok Magyarország nélkül szavazzák meg az Oroszország elleni olajembargót.
máj. 23
18:36
Korábbi mérnökök vitték át a Red Bull koncepcióját az Aston Martinhoz? (Racing)
Timo Glock nem hisz abban az elméletben, hogy az Aston Martin csak “véletlenül” hasonlít a Red Bullra. A Spanyol Nagydíjon a kanadai-brit csapat mindenkit meglepett az átalakított autójával. A silverstone-i istálló konstrukciója ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bikák megálmodott versenyautójához. Nem először keveredik ilyen jellegű ‘botrányba’ az A
máj. 23
18:36
Kiiktatta az antikrisztust – ezt mondta a rendőröknek a 18 éves Martin, aki fejbe lőtte apját (rtl.hu)
Meg akarta állítani a főgonoszt, kiiktatta az antikrisztust – ezt mondta a rendőröknek az a 18 éves fiú, aki péntek éjjel fejbe lőtte apját a Somogy megyei Barcson. Ezután megpróbálta elrejteni a holttestet, majd apja kocsijával Budapestre ment. A terrorelhárítók egy ferencvárosi hotelben kapták el. Elmeorvos vizsgálja, és kezdeményezik letartóztat
máj. 23
18:38
Szexuálisan zaklatott egy 4 éves kisfiút és egy 6 éves kislányt egy 15 éves fiú (rtl.hu)
Szexuálisan zaklatott egy 4 éves kisfiút és egy 6 éves kislányt egy 15 éves fiú – felfüggesztett börtönt szabtak ki rá. Az eset két éve történt, mindhárman ugyanannál a nevelőszülőnél éltek egy Borsod megyei településen. Úgy tudjuk, a 4 éves fiú beszélt először az erőszakról, így tudta meg a család, hogy mi történt.

Keresés