Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma az országban, 2021-ben 4 ezer magánszemély került eltiltásra, az összességében eltiltottak száma pedig 60 ezerről 40 ezerre csökkent.
A film év végén mozikba kerül. Tizenhárom évvel az első rész és nyolc évvel a folytatás tervezett bemutatója után végre tényleg közzétették az első mozgóképeket az Avatar 2: A víz útjacímű filmből. A sztori ott veszi fel a fonalat, ahol 2009-ben véget ért az első rész: Sully és Neytiri a Pandora bolygón alapítottak családot, de
A szárnyaló infláció miatt a betéti kamatok is érezhetően nőni kezdtek, amire reagáltak a megtakarítók. Egyetlen hónap alatt 40 százalékkal nőtt a lekötött lakossági betétek összege a bankokban.
Negyven és ötvenéves kor között a petefészkek hormontermelése és a peteérés folyamata fokozatosan megszűnik, és beköszönt a változás kora a maga kellemetlen fizikai és lelki tüneteivel.
A kis tanyájukon élő nő szovjet zászlóval fogadta az ukrán katonákat, akiket oroszoknak hitt. Putyin propagandagépezetének több se kellett, hőst faragtak a zavarodott idős asszonyból.
Az Európai Unió országainak jelentős részében az elektromos autók magasabb árát valamilyen szinten ellensúlyozzák az állami ösztönző programok. Ezek lehetnek adókedvezmények, de a legtöbb esetben inkább konkrét összeget biztosít az állam a vásárlók számára. Németországban, amely az EU legnagyobb piaca az autókat illetően, jelentős változás várható
Mick Schumacher és Sebastian Vettel sem volt dühös a másikra a Miami Nagydíjon történt ütközésük után, de mindkettejükön látszott, hogy nagyon rosszul érintette őket a pontokba kerülő csattanás. Mick Schumacher és Sebastian Vettel közismerten szoros barátságot ápol egymással, hiszen a négyszeres világbajnok mentorként is próbálja segíteni gyerekkor
Inflációs adatokat tett ma közzé a KSH: 2022 áprilisában a fogyasztói árak átlagosan 9,5%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, jóval meghaladva várakozásunkat és a piaci konszenzust (8,9%). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,6%-kal nőttek.
Vannak filmek, amelyek ikonikus pillanatait ezerszer is újra néznénk, sőt a legszívesebben átélnénk őket. Gondoltad volna, hogy a legcsajosabb, legromantikusabb szerelmes jelenetekért egyáltalán nem muszáj Hollywoodig repülni? Sőt, a legjobbakat még csak nem is Amerikában forgatták, hanem bizony Európában, alig néhány órányi távolságra tőlünk. Mut
Azok a gazdálkodók, akik Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben ezt külön igénylik, akár 70 százalékát is visszakaphatják idén befizetett agrárbiztosításai díjaiknak. A szankciómentes igénylésre május 16-ig van lehetőség.
A Mi Hazánk Mozgalom oszlopos tagja Dúró Dóra május 10-én a Parlamentben napirend előtti felszólalásban beszélt arról, hogy a párt nem hagyja, hogy a WHO döntsön a kötelező oltásról Magyarországon és, hogy megvédik a fehér civilizációt is.
Erőteljesen negatívba fordult a piaci hangulat az elmúlt időszakban, hiszen a befektetőknek bőven van miért aggódniuk. A kamatkörnyezet emelkedik, a piacon lévő likviditás lassan csökkenni kezd, dúl a háború, energiaválság van, és az ellátási láncok továbbra sem álltak helyre. Michael Hartnett, a Bank of America vezető stratégája régóta pesszimista
Annak ellenére, hogy az SZJA-visszatérítések megérkeztek, a szakemberek által várt befektetési hullám márciusban is elmaradt. Jól járt az OTP, de az állampapír és a többi értékpapír felé nem nagyon nézegettek a kisbefektetők.
Örömhírrel jelentkezett a közösségi oldalán Molnár Ferenc Caramel felesége: Szilágyi Szilvi egy rövid posztban tudatta a követőivel, hogy második gyermekét hordja a szíve alatt.
Idén ünnepli 15. születésnapját a hazai hirdetési piac egyik meghatározó szereplője, az Adaptive Media Sales House. A cég fontos mozgatórugója a proaktivitás, az innovatív gondolkodásmód és egy lelkes és összetartó csapat, mely lehetővé teszi, hogy ne csak követői, hanem irányítói lehessenek a hazai online display piacnak. Az Adaptive Media jelentő
A neobanki funkciópalettákhoz próbál igazodni a legtöbb hazai pénzintézet a mobilbankok tekintetében, de jelentős különbségek vannak a kínált szolgáltatások között – egyebek mellett erről beszélt Tonács Attila, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzője a Checklist hétfői adásában.
Nem a keménységük, hanem egészen más ok miatt hasonlítják márványhoz az osteopetrosisban szenvedők csontjait. A világ legritkább és legkülönlegesebb betegségeit bemutató cikksorozatunkban most a márványcsontbetegség következik.