Pályafutása egyik legnehezebb versenyével kellett megküzdenie Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek, a Historic Rally Európa-bajnokság második futamán, a Vltava Rallyn. A rendezők új szakaszokat jelöltek ki, amivel meggyűlt a mezőny baja. Sokan estek árokba, és szinte nem volt olyan páros, aki ne tévedt volna el a gyorsasági szakaszon. Wirtmann s
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a 2024-es, párizsi olimpia végéig terjedő időszakra háromoldalú szakmai együttműködési megállapodást kötött a sportág nemzetközi (IHF), valamint az Egyesült Államok nemzeti (USATH) szövetségével.
A 70-es évek egyik legmeghatározóbb és legközpontibb alakja volt a Forma-1-ben James Hunt. Az egyszeres világbajnok a pályán kíméletlen és gyors volt, a pályán kívül pedig egy igazi partiállat és nőfaló is volt, amit ő maga rendkívül élvezett is. Huntról számtalan történet látott már napvilágot a nőügyeivel kapcsolatban az elmúlt években, évtizedek
A GRAMMY-díjra jelölt, többszörös platinalemezes énekes-dalszerző Camila Cabello élőben fog fellépni a 2022-es UEFA Bajnokok Ligája döntőjének nyitóünnepségén.
A Volkswagen 2026-ra tervezett, kétrésztvevős Forma-1-es indulása új reményt ad a német versenypályáknak, hogy visszatérhetnek a sportág éves versenynaptárába. Hockenheim és Nürburgring is kiestek az F1 kegyeiből, mivel a jövedelmező és csillogó új helyszínek, mint például Miami, ellopták a rivaldafényt. Most azonban, hogy a Porsche és az Audi már
Különleges megtiszteltetésben volt része Csomós Mixinek, akit a Hankook versenygumit fejlesztő részlege kért fel tesztpilótának. Az Európa-bajnokságra és nemzeti bajnokságokra szánt versenyabroncsok fejlesztési tesztjét Magyarországon, Cereden végezték, amelyen részt vett a Hankook Európai Motorsport főmérnöke, Dél-Koreából érkezett a Hankook Verse
Újabb negatív hatása volt a népszerűtlen célegyenesben készített interjúknak. John Hunter Nemechek-et majdnem fejbe dobták. A NASCAR egy ideje már a verseny utáni interjúkat a célvonalnál tartja. Azonban sokszor előfordult már, hogy ez igazi veszélyforrásnak bizonyult. Miközben a győzelme után Jamie Little, a Fox Sports riportere interjút készített
A Miami Nagydíj főnöke, Tom Garfinkel megvédte a Forma-1-es verseny rendkívül drága jegyárait, mondván, hogy ezt az esemény iránti kereslet nagysága indokolja. A Miami Dolphins Hard Rock Stadionja körül először megrendezésre kerülő Miami Nagydíj az elmúlt évek legfelkapottabb új F1-es versenyhelyszíne. Ez a jegyárakban is megmutatkozott. A legolcsó
Jari-Matti Latvala és Juho Hanninen hétvégén Spanyolországban mutatta meg tudását a Toyota Celicával, a nézők nagy örömére. Jari-Matti Latvala Juho Hanninen navigálásával rajthoz állt a spanyol Hoznayo Rally Festival rendezvényen, melyen versenyen kívül, csak a látványra koncentrálva indult az 1991-es Toyota Celicával. A Toyota Gazoo Racing csapa
A női kézilabda Bajnokok Ligájában a négyes döntőt sorsolják, Szicíliában folytatódik a Giro d’Italia. A Békéscsaba vagy a Vasas megnyeri a női röplabda Extraligát.
A magyar jégkorong-válogatott története során harmadszor jutott fel a világelitbe, miután a Ljubljanában rendezett divízió 1/A csoportos vb-n a rendező Szlovénia mögött a második helyen végzett.
BAFTA-díjat nyert a sokat vitatott 2021-es Abu Dhabi Nagydíj. A tavalyi évadzáró még fel-fel tűnik a porondon, holott a főszereplők egyik része legszívesebben elfelejtené. Max Verstappen első világbajnoki címét zsebelte be az utolsó körben, míg Michael Masi és a Mercedes mémmé vált pillanatokkal árasztotta el a közösséget. Korábban már beszámoltunk
Érzi a Ferrari, hogy a Red Bull gyors fejlődésével kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. Eddig győzelmeket hozó apró előnyöket vesztettek el, így éppen ideje belevágniuk a fejlesztési versenybe. Komoly teszt előtt állnak.
A NASCAR világában nincs hiány nagy egyéniségekből, és Kyle Busch vezeti a mezőnyt. De még így sem keres annyit mint a régiek. Kyle Busch a NASCAR jelenlegi mezőnyének legjobban kereső versenyzője, fizetése mégsem hasonlítható össze azzal a nagyságrenddel, amit például Dale Earnhardt Jr. keresett 10 aktív karrierje során. Busch jelenleg a NASCAR Cu
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint képtelenség, hogy a Red Bull a teljes szezon során ilyen ütemben és ennyit fogja tudni fejleszteni az autóját. A svájci olasz elismerte, hogy jelenleg tizedekkel vannak elmaradva körönként a riválistól. Azok után, hogy az Ausztrál Nagydíjon még egyértelműen gyorsabb volt a Red Bullnál, a Ferrari Miamib
A Horvát Rallyn az utolsó szakasz előtt Ott Tanak vezetett, majd a Power Stage szakaszon a maga oldalára fordította a versenyt Kalle Rovanpera. A WRC egy olyan videót tett most közzé, melyen az észt és finn versenyzőt lehet összehasonlítani a Power Stage-n. Kalle Rovanpera nagyszerű teljesítményt nyújtott a Horvát Rally első napján, aminek a végén
Mick Schumacher és Sebastian Vettel sem volt dühös a másikra a Miami Nagydíjon történt ütközésük után, de mindkettejükön látszott, hogy nagyon rosszul érintette őket a pontokba kerülő csattanás. Mick Schumacher és Sebastian Vettel közismerten szoros barátságot ápol egymással, hiszen a négyszeres világbajnok mentorként is próbálja segíteni gyerekkor
Az IMS tulajdonosa, Roger Penske elárulta, hogy szeretné Indianapolisba hozni az Endurance Világbajnokságot. Penske már korábban is kifejezte azon törekvését, hogy az Indy 500 otthonában – amelyet az IndyCar Series-szel együtt vásárolt meg 2019 novemberében – egy jelentős endurance-versenyt hozzon létre. Most azt mondta, hogy az Indy Road pályán te
A román miniszterelnök-helyettes felelősöket keres és büntetést kér amiatt, hogy a román hokiválogatott játékosainak többsége a magyar válogatottal és szurkolóival együtt énekelte a székely himnuszt a két csapat vasárnapi mérkőzése után. Az ügyben a román szövetség eljárást indított, de magyarázatot követelnek az Ifjúsági- és Sportminisztériumtól i
Bár a tavalyi három márkához képest nem bővült az ETCR palettája a második szezonra, a Discovery Sports Events első embere, François Ribeiro szerint igenis van érdeklődés a sorozat iránt. „Számos márka fejezte ki érdeklődését az Elektromos Túraautó Világkupa felé, de nem tudtak indulni idén az alkatrészek hiánya miatt.” – jelentette ki a francia. „
Fernando Alonso ravasz, de büntetést érő trükkje indította el a lavinát, ami az első pontjára vadászó Mick Schumachert és Sebastian Vettelt is maga alá temette