Minden inflációs alapmutatóban további emelkedés látszott áprilisban és a lakosság inflációs várakozásai is tovább emelkedtek – derül ki az MNB értékeléséből. Kedd reggel jelent meg a friss adat, mely a vártnál lényegesen magasabb áremelkedést mutatott.
„A zöldhitel annyira keresetté vált, hogy márciusban már az újlakás-építésre, -vásárlásra nyújtott hitelvolumen 90 százalékát tette ki, sőt részaránya az összes lakáscélú hitelkibocsátás harmadát is meghaladta” – mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Békét és boldogságot kívánt az orosz parancsnok a Győzelem Napján, majd tüzet vezényelt. Az év egyik legerősebb videója: szó szerint megvalósították a bullshitágyút.
John Kirby, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője szerint ez “lelkiismeretlen” gyakorlat, és nem felelős hatalomra vall. Arra azonban elkerülte a választ, hogy a deportáltak pontosan hányan lehetnek, és őket hány táborban helyezték el. Zelenszkij ukrán elnök először április elején, az invázió hatodik hetében beszélt arról, hogy az oroszok álta
Egy pennsylvaniai iskolai körzet leszavazta egy szülő kérését, miszerint indítsanak After School Satan Clubot az iskolában – egy sátáni lelkész szerint az iskolának nincs joga kitiltani őket az intézményből.
Komoly alkudozás folyik annak érdekében, hogy meggyőzzék Magyarországot az újabb szankciókról. Az olaj bojkottjáért cserében Orbán Viktor komoly árat, vagy hosszú mentességet kérhetett.
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott májusban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Szinte semmire sem elég a hospice és otthonápolási szolgáltatók 2017 óta változatlan napidíja. Mint kiderült, azt több mint duplájára kellene emelni ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan működjön a terület. Sokan mellékállásban csinálták az otthonápolást, de az egészségügyi béremelést követően már lehet, hogy jobban megéri nekik túlórázni a főállásukban.
Minden szakértő meglepődött a KSH friss inflációs adatain. A hivatal 9,5%-os áremelkedést mért, ilyen gyors drágulásra egyetlen makroközgazdász sem számított. Árstop nélkül 14-15%-os pénzromlás lenne, és könnyen lehet, hogy az MNB-nek jelentős mértékben még tovább kell emelnie a kamatot.
Novák Katalin érkezésével megújult a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja. Orbán Viktor miniszterelnök határozatban rendelkezett arról, hogy szombaton a államfői beiktatási ceremónia eseményei kiemeltek lesznek.
Veszélyben az energiaellátás, magas az infláció, összeomlanak az ellátási láncok, ráadásul súlyos gazdasági visszaesés következhet be, ha életbe lépteti az EU az orosz földgázra, nyersolajra és szénre az embargót – nyilatkozta Németország egyik vezető bankjának vezetője.
Veszélyben az energiaellátás, magas az infláció, összeomlanak az ellátási láncok, ráadásul súlyos gazdasági visszaesés következhet be, ha életbe lépteti az EU az orosz földgázra, nyersolajra és szénre az embargót – nyilatkozta Németország egyik vezető bankjának vezetője.
Mindannyiunkat lázba hoz, ha olyan folyamatokba pillanthatunk be, amiket átlagember nem mindig láthat. Talán éppen ezért örvend olyan nagy sikernek a Warner Bros. Discovery saját gyártású magyar sorozata, a Made In Gyetván Csabával is. Az idén májusban 6. évadját ünneplő műsor házigazdájával, Gyetván Csabával arról beszélgettünk, hogy mit várhatnak
Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Eddig csak a kormányzati felhasználsból zárták ki a szoftvercég termékeit, de egy újabb vizsgálat nyomán akár a teljes amerikai piacról is kitithatják azokat.
A Snapchat anyavállalata, a Snap Inc. bejelentette a Pixy megjelenését, amely egy zsebméretű, szabadon repülő szelfi drón a fotó- és videóalkalmazáshoz. A könnyen kezelhető eszköz egy teljesen új generációt vezethet be a szabadidős drónok használatába. A Pixy a Snapchat társa Minden, amire szükséged van ahhoz, hogy új perspektívából örökítsd meg a
Az Éjjel-Nappal Budapest Márkja is feltűnik A Konyhafőnök új évadában. A Reggeliben elmesélte, hogy „létfenntartás” miatt kezdett el főzni, „mint a legtöbb szingli férfi”, de idővel jobban kezdte érdekelni. Elárulta azt is, hogyan készült fel a versenyre, és melyik a kedvenc ízvilága.
Áprilisban átlagosan 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A globális nehézségek ellenére a magyarországi értékesítés sikeres. A teljes anyag Minden tizedik hazai villanyautó Hyundai címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A 20 perc őszintén új évadában az X-Faktor sztárja arról is beszélt, egy sérülése után azt mondták neki, csak géppel tud majd járni. Két héttel később az orvos nem hitte el, amit látott.
A háború tovább növeli az amúgy is emelkedő nyersanyagárakat, így az inflációt is – derül ki az Atradius elemzéséből. A háború hatásai, illetve az ellátási láncok szakadozásai és az eleve is magas energiaárak miatt a világ számos országában megszorítások várhatók. A hitelbiztosító módosította a globális GDP-re vonatkozó előrejelzését. Az idei várt