Nem írta át a bónuszvívás az eddigi sorrendet a tokiói olimpia női öttusaversenyében, továbbra is Gulyás Michelle és Kovács Sarolta a hatodik-hetedik helyen áll.
A Mol árfolyama 17 havi csúcsra emelkedett a pénteki kereskedésben, miután ma hajnalban kedvező számokat közölt a hazai olajtársaság második negyedéves gyorsjelentésében. Már az előző negyedévben is megmutatta oroszlánkörmeit a cégcsoport, de a rakétákat csak most gyújtották be igazán. A társaság ismét szinte minden fontosabb soron verte az elemzői
1945. augusztus 6-án, pontosan 76 évvel ezelőtt dobták le az amerikaiak a II. világháború keretein belül Hirosimára az atombombát, amit Little Boy-nak neveztek el – megrendítő fotók következnek.
Bár a koronavírus elleni védőoltást nem tették kötelezővé, de a gyakorlatban a zöld igazolvány szinte elengedhetetlen lesz a munkához és a mindennapi élet ügyeinek intézése során - írja az Euronews.
„Büszkeséggel tölt el, hogy a magyarok sok uniós ügyben határozott véleményt képviselnek, egyre többen érdeklődnek az összeurópai konzultáció folyamata iránt” – nyilatkozta lapunknak Bólya Boglárka helyettes államtitkár, akivel a témában pénteken személyesen is lehet beszélgetni az MCC Feszten, az Igazságügyi Minisztérium sátránál.
Elsősorban a felújítások pörgetik az építőanyag-kereskedések forgalmát, az állami támogatások hatására bővült minden korábbinál jobban a tetőfedéshez és újabban a kertépítéshez szükséges anyagok iránti kereslet.
A déli féltekén most van tél, ilyenkor kellene tetőznie a havazásnak. A tavalyi és idei júliusiban viszont csökkent az Andokban a hótakaró, és ezt tükrözi a folyók vízállása is.
A tokiói olimpia első hete rekordelérést hozott a discovery+ és az Eurosport digitális szolgáltatásainak. Az új digitális előfizetések száma már az olimpia első hetében megkétszerezte a 2018-as téli olimpia eredményeit, a streamingszolgáltatások nézettségi ideje pedig a Discovery legelső olimpiai közvetítésének 18-szorosa. Az olimpiai játékok nyitó
A globalizáció és a deglobalizáció egymást váltó hullámokban következnek. A globalizáció erősödése magában hordozza a rombolás magját is, és olyan erőket generál, amelyek végső a globalizálódás visszahúzódásához vezetnek – fogalmazott Peter A.G. van Bergeijk, az Erasmus University professzora.
A román kormány az oltások felvételének aktív támogatására szeretné rávenni az ortodox egyházat, amelyik azonban vonakodik nyíltan állást foglalni a kérdébens. A lakosság beoltottsága közben az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint nem hagyott alább a magyar lakosság hitelfelvételi kedve: nyáron is szárnyalnak a legnépszerűbb hitelformák. Idén júniusban közel dupla akkora összegű személyi kölcsönt fizettek ki a bankok a lakosságnak, mint tavaly ilyenkor, de a kereset élénkülése a babaváró hitelek és a lakáscélú hitelek szegmenseit sem kerü
Óriási lufi alakult ki a globális kerékpáriparban, véli Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke. A Makronóm interjúja.
Az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet alapján a karosszéria lakatosok munkakörébe tartozik a karosszériák és azok tartozékainak kisjavítása, futójavítása, illetve felújítása. A karosszéria elemek cserélésén felül a teljes karosszéria-cserét csak autószerelő végzettséggel rendelkező személy közreműködésével végezhetik el. Ide tartozik még a jármű felép
Az amerikai nyersolaj határidős jegyzése október vége óta a legnagyobb heti esését könyvelheti el, mivel az árak nyomás alá kerültek azok után, hogy a legfontosabb fogyasztók utazási korlátozásokat vezettek be a koronavírus delta változatának terjedése miatt. A másik oldalon viszont a közel-keleti feszültségek növekedése padlót adott a piacnak.
Több ezer lakos menekült el a görög fővárosból és környékéről péntek reggelre az Athéntól északra negyedik napja tartó erdőtüzek elől a hőséghullám közepette.
Izraelben csak a koronavírus elleni tömeges oltással lehet elejét venni a járvány negyedik, delta variáns által okozott hulláma miatt várható szeptemberi zárlatnak - írta a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken a helyi egészségügyi minisztérium egyik szakemberét idézve.