Az olimpia egyik legnagyobb politikai botránya a fehéroroszokhoz köthető. A NOB visszavonta annak a két edzőnek az akkreditációját, akik hazautazásra akarták kényszeríteni a női sprinter Kriszcina Cimanuszkaját, aki erre nem volt hajlandó, s végül a lengyelektől kapott humanitárius vízumot.
Bár első látásra jelentős, 36 százalékos növekedést ért el a magyar lízingpiac a finanszírozott összeget tekintve, az új lízingszerződések száma pedig 16 százalékkal nőtt, a bővülés főként a bázishatásnak, azaz a járvány miatti tavalyi visszaesésnek köszönhető. Az ágazat a 2019-es szinteket még nem érte el – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Olyan képrejtvényt találtunk, amelyet állítólag eddig még soha senki nem tudott megoldani. Egy város látképéről van szó felhőkarcolókkal, a feladat pedig, hogy megtaláld a macskát.
Hivatásunk a mezőgazdaság! Rendkívül nyugodtak és olyan gyorsan nőnek, hogy 56 napos korukra elérik az 5 kilós súlyt a Kisbéren nemesített, fajtatiszta májludak.
Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírigazgató-helyettese - közölte az MTVA az MTI-vel.
A hatszoros aranylabdás argentin Lionel Messi nem marad az FC Barcelona labdarúgója. A támadó 2000 óta játszott a barcelonai együttesben, 2004 óta volt a felnőtt keret tagja, de június végén lejárt a szerződése. A klubnak és a játékosnak is egyértelmű szándéka volt a közös folytatás, meg is egyeztek, hogy csütörtökön aláírják az új szerződést, ám e
“Magyarország 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, ezért is van egy álom, ami egyelőre nem lehet konkrét célkitűzés. Egy álom, amit valóra szeretnénk váltani.”
Csütörtökön tovább erősödött a forint az euróval szemben, így a 355-ös szintet is kezdi elhagyni a jegyzés. A következő fontos lépcsőfok a 350-es újabb lélektani határ lehet, azonban jövő kedden érdemes lesz figyelni a friss inflációs adatra, ami a forint sorsát is meghatározhatja.
Magyarország egyre jobban lemarad oltások tekintetében. Már csak a tizedikek vagyunk, az oltatlanok pedig szinte minden közösségi-szórakozási lehetőséget élvezhetnek.
Ma debütált a dél-koreai tőzsdén a Kakao Bank, amelynek az árfolyama 65 százalékot ralizott a kereskedés első óráiban, ezzel a digitális pénzintézet piaci értékét tekintve az ország legnagyobb bankjává vált.
Az ország egyik felében szikrázó napsütés, a másikban pedig durva idő vár ránk. Ma erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon a déli, délnyugati megyékben számítsunk. Itt az eső mellett záporok, zivatarok alakulhatnak ki, csak késő délutántól, kora estétől határozottan szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, ezzel együtt pedig a csapadék is szűni
A Covid-19 ellen fél év után is magas az oltottak védettsége, de a delta és más vírusvariánsok miatt további fejlesztésen dolgoznak. “A Covid elleni vakcinánk hatásossága tartósan 93 százalék fél
Idén júniusban a fogyasztói árak átlag 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Drágult az étolaj, a margarin, a tojás és a liszt is.
A második negyedévben is jelentősen növelte a bevételét a Mol, így az 505 milliárd forintot meghaladó első féléves Ebitda (kamat, az adók, és az értékcsökkenés előtti üzemi eredmény) több mint kétszeresen múlta felül a tavalyi azonos időszak eredményét - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett jelentésből.
A második negyedévben is jelentősen növelte a bevételét a Mol, így az 505 milliárd forintot meghaladó első féléves EBITDA (kamat, az adók, és az értékcsökkenés előtti üzemi eredmény) több mint kétszeresen múlta felül a tavalyi azonos időszak eredményét. Az EBITDA a konszolidált, nem auditált kimutatás szerint a második negyedévben elérte a 271,4 mi
Emelkedéssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, a jó teljesítményt segítette, hogy az elemzői várakozásoknak megfelelően csökkent a heti új munkanélküliségi segélyt kérők száma az Egyesült Államokban. Ezek után az ázsiai tőzsdéken már vegyesebb hangulat látszott, a befektetők kivárhatnak a délután érkező átfogó júliusi amerikai munkaerőpiaci ada
93 százalékos hatásosságot mutat a koronavírussal szemben a Moderna oltása. Ettől függetlenül is arra számít a cég, hogy a téli szezonban már emlékeztető oltással kell ráerősíteni a vakcinájukra. - számolt be róla a HVG.hu
Új rekordszintre, 20 ezer dollár fölé emelkedtek a Kínából az Egyesült Államokba irányuló szállítmányozási díjak, amelyek csak az elmúlt egy hétben közel megduplázódtak, egy év alatt pedig több mint 500 százalékos a növekedés.
A tavalyi alacsony bázisnak köszönhetően 22 százalékkal ugrott meg a magyar ipar termelése júniusban. Májushoz képest viszont 0,3 százalékkal zsugorodott a termelés – derül ki a KSH péntek reggel megjelent előzetes adataiból.
Az elmúlt években sok szó esett Venezuela és a kriptopénzek kapcsolatáról, indítottak olajhoz kötött coint, aztán egy ahhoz kötött másikat, aztán még egy sor egyéb próbálkozásuk volt a témában, amit egyre nehezebb volt követni. Az biztos, hogy a latin amerikai…
Az Ethereum blokklánc 2015 óta legjelentősebb, csütörtökön életbe lépett módosítása azt mutatja, hogy a hálózat jó eséllyel még nagyobb frissítést hajthat végre, amellyel 99 százalékkal csökkentheti az energiafelhasználását – állítja az Ethereum feltalálója és társalapítója, Vitalik Buterin.
52 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 855 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 033 fő a járvány kezdete óta.
A csapadékosabbra forduló nyár ismét előcsalta a meztelencsigákat a házikertekben, veteményesekben. Az Agroinform.hu-nak az Agrártudományi Kutatóközpont munkatársaival együttműködésben készített felmérése szerint a hazai kerttulajdonosok főként két meztelencsigafaj: a spanyol meztelencsiga és a nagy meztelencsiga pusztításával szembesülnek.
Fontos rituálé ez az olimpiai bajnok számára, mert sokat köszönhet az illetőnek. „Annyi erőt adott ő az én pályafutásomhoz, annyi munkát, energiát, időt fektetett belém, hogy úgy érzem, ez nekem kötelességem” – árulta el Szilágyi Áron kardvívó.